Igehirdetés: 2022.10.09. - Jézus és Heródes

 

100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 31.

 

Jézus és Heródes

Olvasmány: Mk 6:14-29 / Mt 14:1-12

„Hallott erről Heródes király, mert Jézus neve ismertté vált; és azt beszélték, hogy Keresztelő János támadt fel a halálból, és ezért vannak benne a csodatevő erők. Mások pedig azt mondták, hogy Illés ő, ismét mások azt beszélték, hogy olyan, mint valamelyik próféta. Amikor Heródes ezt meghallotta, így szólt: Az a János támadt fel, akit én lefejeztettem.” (Mk 6:14-16).

 

   A mai történetben különböző hatalmakról és hatalmasságokról hallunk. Van benne kaland és tragédia, de romantika és asszonyi bosszú is. Keresztelő János, aki ugyan népszerű próféta volt a maga idejében, de mivel megsértette Heródes királyt azzal, hogy a testvére feleségével való viszonyát kritizálni merészelte, börtönbe került.  A hatalom sohasem viseli jól, ha valaki nyíltan leleplezi annak hibáit és bűneit. De a történetből azt is megtudjuk, hogy a szálakat a héttérből valójában Heródiás, a vérig sértett asszony mozgatta. Maga Heródes vegyes érzelmekkel viseltetett Keresztelő János iránt. Olykor szívesen hallgatta a próféta beszédét és megfontolta szavait. Kétségtelenül volt tehát benne egyfajta tiszteletteljes félelem Keresztelő János iránt. Máskor azonban, a saját elhamarkodott esküje és a mulatozó vendégsereg miatt mégis engedett a nyomásnak és elrendelte a próféta kivégzését. Heródes a saját csapdájába esett, a hírnév, a hatalom megtartása, a látszat fenntartása fontosabbá lett számára, annál, amit a lelkiismerete súgott.

   A történet megértéséhez szükséges néhány dolgot tudnunk a Heródes dinasztiáról. A Heródes család úgy jelenik meg a Bibliában, mint akik az események mellékszereplői. Persze a legtöbb korabeli ember számára ők voltak a főszereplők. A rómaiak képviseletében uralkodtak és csaknem abszolút hatalmat élveztek. A korabeli keresztyének azonban magasabb hatalmat tiszteltek, Jézus Krisztust, akit a Heródesek, saját hatalmi féltékenységükben megpróbáltak elpusztítani. Az Újszövetségben három különböző uralkodóval találkozunk, akik a Heródes nevet viselték. Mind a hárman összeütközésbe kerültek Jézussal és a tanítványaival.

   Az első volt nagy Heródes, akinek az uralma idején születtet maga Jézus is. Az ő udvarában látogattak el a napkelti bölcsek, amikor az égi jel által megjövendölt új királyi gyermeket keresték. Nagy Heródes parancsára rendezték a katonái a betlehemi vérfödőt, amikor minden két évnél fiatalabb fiúgyermeket megöltek. Később Heródes hatalmi féltékenységében saját fiai közül is többeket kivégeztetett.

   Nagy Heródest, a családi mészárlást túlélő egyik fia követte a trónon. Ő Heródes Antipás néven uralkodott, de apja birodalmának már csak egy kis részét örökölte meg, Galileát. Ő volt a Keresztelő Jánost kivégeztető Heródes.

   A harmadik Heródes, az unoka, I. Heródes Agrippa, egy nemzedékkel tovább vitte a családi modellt. Ő volt az, aki üldözni kezdte a Jeruzsálemben kialakuló első keresztyén gyülekezetet, kivégeztette Jakabot és börtönbe zárta Péter apostolt. A Biblia szerint hirtelen halállal halt meg, mert „nem Istennek adta a dicsőséget.” (ApCsel 12:23).

1.      Hatalmi kontraszt

   Két végletesen eltérő hatalom megnyilvánulását láthatjuk itt az evangélium szövegében. Az egyik típust Heródes, Galilea kormányzója testesíti meg. Gazdag és könyörtelen ember, akinek több légiónyi római katona állt a rendelkezésére, hogy végrehajtsák minden parancsát. Az általa uralt területeken mindenféle lenyűgöző építészeti emlékműveket hagyott maga után.

   Márk evangélista arról is beszámol, hogy Heródes miként élt vissza a hatalmával. Előbb elcsábította testvérének, Fülöpnek a feleségét, majd bebörtönözte Keresztelő Jánost, aki kritizálni merészelte őt. Végül pedig egy mulatozás közben tett meggondolatlan ígérete következtében parancsot adott Keresztelő János lefejezésére. Ha érzett is némi bűntudatot Heródes a kegyetlen parancs kiadásakor, a jog és igazságosság megtartásánál, mégis fontosabbnak tartotta, hogy megőrizze a magáról kialakított képet.

   Jézus éppen ellenkező módon használta a hatalmát, mint Heródes. Őt nem a hatalom megszerzése és megtartása vezérelte. Jézus azért indult el, hogy segítséget nyújtson a szenvedőnek, felkarolja az elnyomottakat. Miután a pusztában visszautasította a sátánnak az evilági uralomra tett ajánlatát, Jézusnak eszébe sem jutott, hogy hatalmi ábrándokat kergessen. Ő Isten szolgálatára törekedett, és nem az emberek téves elvárásainak akart megfelelni.

   Heródes fényűző palotát építtetett magának Jézus szülőföldjén, Galileában. Jézusnak, viszont „nem volt hová a fejét lehajtania.” (Mt 8:20).  Míg Heródes előkelő vendégeivel lakmározott és mulatozott, addig Jézus a köznépből való követőivel együtt a vidéket járta. Jézus is rendezett „lakomát”, amikor az ötezer főnyi éhes sokaságot csodálatos módon ellátta étellel. Jézusnak a szeretetről és a megbocsátásáról szóló egyszerű üzenete egy egészen másfajta hatalomról tanúskodott, mint ami Heródest jellemezte. Márk evangélista azt is feljegyezte, hogy a tömeg Jézus nyomába eredt Galileában, és ahol csak megjelent Jézus, ott újra és újra összefutott a sokság, amelyben sok beteg is volt, akik Jézus érintése által meggyógyultak.

   Jézus megvetően „rókának” nevezte Heródest: „Még abban az órában néhány farizeus ment oda hozzá, és így szóltak: Menj, távozz el innen, mert Heródes meg akar ölni. Ő ezt mondta nekik: Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ma és holnap ördögöket űzök ki, és gyógyítok, de harmadnap bevégzem küldetésemet.” (Lk 16:31-32). Amint azonban elterjed Jézus csodáinak a híre, Heródes egyre jobban vágyott arra, hogy találkozzon vele. Erre a találkozásra végül csak Jézus bírósági tárgyalásakor került sor. Heródes ekkor valami csodás jelet várt Jézustól, aki azonban, néma maradt, ezért Heródes kiszolgáltatta Jézust az idegen, római hatalomnak, hogy azok végezzenek vele.

   Keresztelő János lefejezése és Jézus elítélése és kivégzése jól mutatja azt a hatalmi kontrasztot, ami Jézus és Heródes között fennállt.  Az egyik oldalon egy hatalmát betegesen féltő diktátort látunk, aki magát isteníti, a másik oldalon meg az Isten Fiát, aki önmagát áldozza fel az emberért. Nézzük meg most közelebbről is, hogy mi a különbség a két hatalom között.

2.      Dicsőség helyett alázat

   A Biblia itt két királyt mutat be nekünk, akik gyökeresen különböznek egymástól. Egy királynak a jellemzésére általában a „dicsőséges” és a „hatalmas” jelzőt használják. A korabeli történészek így beszéltek Heródesről. Jézussal kapcsolatosan azonban az evangélisták inkább az „alázatos” szót használják. Isten Fiának eljövetele nem a dicsőségének ragyogásában valósul meg, hanem alázatosságban. A Szentlélek titokzatos munkája által, egy szűz méhében fogantatva lett emberré. Isten legnagyobb alázatáról tesznek bizonyságot az Isten Fia eljövetelének körülményei. Pál apostol így ír erről a titokról: „Aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2:6-8). Jézus idejében a zsidó nép egy dicsőséggel megjelenő Messiást várt, aki elűzi a rómaiakat.

   Jézus személyében egy olyan Messiás érkezett, aki egészen másfajta dicsőséget hordozott, az alázat dicsőségét. Isten Fia a lehető legegyszerűbb körülmények között érkezett meg. A ragyogó királyi palota helyett istállóban született meg. Díszes öltözetű szolgák helyett, csupán néhány pásztor érkezett a fogadására. Nem a nemesek és előkelők között találták meg a napkeleti bölcsek, hanem az állatok között a jászolban, a szalmán fekve. Jóllehet a születéséről égi jel adott hírt, és angyalsereg hirdette a betlehemi éjszakában eljövetelét, mégis csak kevesen vették észre. Saját hazájából nem érkeztek királyi követek, csak a távoli napkeletről néhány bölcs. A vallási vezetők helyett pedig csupán néhány írástudatlan pásztor vette a fáradságot, hogy elmenve Betlehembe köszöntse az isteni gyermeket. A történetben hiába keresnénk a pompát és a gazdagságot.  De találunk helyette egy egyszerű ácsmestert és a feleségét, akik hosszú utat tesznek meg gyalog és szamárháton, egy gyermeket, aki a meleg szoba helyett a hideg istállóban születik meg, bölcső helyett a jászolban a szalmán fekszik, megvetett és mindenki által lenézett pásztorokat, akikhez mégis angyalok jönnek látogatóba, tudósokat, akik a pogány világ sötétségéből jönnek, hogy hódoljanak egy gyermek előtt. A rómaiak népszámlálása családok ezreinek az életét forgatta fel. Egy hatalmát betegesen féltő zsarnok, megijedt egy gyermek születésének a hírétől és elküldte katonáit, hogy csecsemőket gyilkoljanak. Ennek következtében egy hithű zsidó család arra kényszerült, hogy hazáját elhagyva, idegen földre meneküljön. Az egyik oldalon fékezhetetlen hatalom és dicsőségvágy, a másik oldalon pedig alázat és szerénység.

3.      Elzárkózás helyett megközelíthetőség

   A királyok és hatalmasok az egyszerű halandó számára minden időben megközelíthetetlenek voltak. Nem lehetett csak úgy besétálni a királyi palotába és beszélgetni az uralkodóval. A király személyét továbbá mindig tiszteletteljes félelem övezte. De a zsidóság ezt a félelmet és a megközelíthetetlenséget társította az Isten imádatához is.

   Mózes nem közelíthetett az égő csipkebokorban megjelenő Istenhez.         Ézsaiás prófétának az ajkát forró parázzsal tisztították meg, amikor Istenhez közeledett. A nép nem közeledhetett a hegyhez, ahol Mózes Istennel beszélgetett, akik pedig mégis megtették, azok halállal lakoltak. Aki pedig a szövetség ládájához közeledett illetéktelenül, azt azonnal halállal sújtotta az Úr.

   Ehhez képest Isten Fia, Jézus meglepő módon kiszolgáltatott csecsemőként érkezett meg ebbe a világba. Egy olyan vallási közegbe és egy olyan nép közé jött el Jézus, ahol egy elkülönített szentélyt tartottak fenn az Isten számára, és az Isten nevét pedig ki sem merték ejteni a szájukon. El tudunk-e képzelni az újszülött gyermeknél kevésbé félelmetes dolgot? Keze-lába bepólyálva, teljesen kiszolgáltatott, a szülei gondoskodására szorul. A gyermek Jézus személyében az Isten megtalálta a legjobb módját annak, miképp lépjen kapcsolatba az emberekkel úgy, hogy a félelem legcsekélyebb lehetőségét kizárja. Isten Fia, aki minden hatalom birtokosa, istenségét elrejtve jött el közénk. Míg tehát Heródes a palotája biztonságába rejtőzködve és a nép számára megközelíthetetlen távolságban élte az életét, addig Jézus az egyszerű emberek között élt, bárki számára elérhető és megközelíthető volt. Míg a földi királyokkal kapcsolatosan az emberekben a félelem és a megközelíthetetlenség érzése uralkodott, addig Jézus által az Isten képes volt áthidalni a közte és az emberiség között tátongó hatalmas szakadékot. Heródes számára elképzelhetetlen volt, hogy a királyi palotáját kunyhóra cserélje. Ő a gazdagok és a hatalmasok luxusvilágát élvezve, el sem tudta képzelni, milyen lehet az országában élő egyszerű emberek élete. De ami egy földi uralkodó számára elképzelhetetlen, Isten számára nem volt az.

   A szeretet legyőzi az akadályokat, áldozatot hoz. Krisztus az Ő végtelen hatalma és a határtalan örökkévalóság világából jött el az idő korlátai közé, azért, hogy egy legyen közülünk. Isten a földre jött, mert ez volt az egyetlen módja annak, hogy elérje a célját, megközelíthetővé tegye magát az ember számára.

4.      Uralkodás helyett szolgálat

   Heródes visszaélt a hatalmával, kegyetlen zsarnok volt. Vele ellentétben Jézus arra használta a hatalmát, hogy másoknak szolgáljon. Ahelyett, hogy mások szolgáltak volna neki, ő magát szolgáltatta ki az embereknek. A kiszolgáltatott szót mi általában azokra értjük, akik alulmaradtak a küzdelemben, akik igazságtalanság áldozativá váltak. A Bibliát olvasva mégis azzal szembesülhetünk, hogy Isten kész volt magára vállalni ezt a kiszolgáltatott állapotot. Sőt az egész evangéliumot áthatja az a jó hír, hogy Isten mindig a kiszolgáltatottak oldalán áll. Mária dicsőítő énekében ezt hirdeti: „Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel; éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel.” (Lk 1:51-53). A saját munkájáról maga Jézus is így beszél: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre.” (Lk 5:31-32). A názáreti zsinagógában pedig így tett bizonyságot az ézsaiási próféciát idézve: „Az Úrnak Lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat.” (Lk 4:18-19). Míg Heródest szolgák hada vette körül, akik minden kívánságát teljesítették, addig Jézusnak az egész földi életét a kiszolgáltatottság jellemezte. Míg Heródes palotában született, addig Jézus születésekor a fogadóban sem volt hely, így maradt az istálló és a jászol. A gyermek Jézust röviddel a születése után a szülei Egyiptomba vitték, ahol idegen földön, menekültként, kiszolgáltatott helyzetben telt gyermekkora.

   De Jézusnak egész életében el kellett szenvednie a megvetést és a kitaszítottságot. Szülőföldjén elutasították, népének vallási vezetői pedig az életére törtek, kiszolgáltatták a római helytartónak és azt kérték tőle, hogy feszíttesse keresztre. Isten Fia pedig mindezt mégis önként vállalta miattunk, értünk és helyettünk!

   Az ige ma minket is megkérdez. Mi jellemzi ma azt a hatalmat, amelyhez az emberek többsége vonzódik? De ami még lényegesebb: mi keresztyének, milyen hatalmat tartunk vonzónak? Mi kinek a hatalma mellett tesszük le a voksunkat? Heródesé vagy a Jézusé mellett? A hatalma féltésében mindent elpusztítni kész erő, vagy a hatalmáról önként lemondani is kész erő mellett?  Az önmagát dicsőítő hatalom, vagy az önmagát értünk feláldozó hatalom mellett? Ámen.