100
TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 30.
Jézus és az Isten országa
Olvasmány: Lk 17:20-37
„A farizeusok
megkérdezték tőle, mikor jön el az Isten országa. Ezt válaszolta: „Isten
országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: nézd, itt van
vagy amott. Isten országa köztetek van.” (Lk 17:20-21).
Az embereket mindig is foglalkoztatta az a
kérdés, hogy mikor jön el a világ vége. A vallásos emberek esetében a végítélet
várásával aztán szorosan összekapcsolódott Isten országa eljövetelének a várása
is.
Ez a kíváncsiskodó kérdés bújik meg a Jézus
korabeli legvallásosabb csoport, a farizeusok által feltett kérdés mögött is: „mikor
jön el az Isten országa.” (Lk 17:20/b).
De ez a kérdés sok ma élő keresztyén ember
számára is izgalmas témát jelent. A világ tragikus eseményeit látva vagy
egy-egy fontosabb világpolitikai esemény kapcsán ma is sokan vélik az „utolsó
idők” jeleit felfedezni. Például egyesek biztosak abban, hogy hamarosan
mindnyájunk homlokára egy számot pecsételnek majd, vagy valamit beültetnek a
bőr alá, így ez lesz a vadállat jele, amelynek a segítségével lehet majd
vásárolni. Az atomháborúval való fenyegetőzés immár napi téma a hírekben, így
egy újabb világháború kitörése és a végidők apokaliptikus borzalmai egyre
közelebbinek látszanak. Ugyanakkor a bibliai próféciák alapján azt is remélik
sokan, hogy az utolsó pillanatban majd angyalok seregeinek élén visszatér a
földre Jézus Krisztus.
A világ geopolitikai változásait látva
vannak, akik úgy döntenek, hogy érdemes gyorsan megtanulni a kínai vagy az
orosz nyelvet. Mások inkább megpróbálnak menekülni, s a világ valami nagyon
távoli, eldugott helyén keresnek menedéket. Sok hívő emberben is egyre erősödik
a félelem, de ugyanakkor annak reménysége is, hogy a világvége egyben Jézus
győzelmes eljövetelét is jelenti majd. A történelemkönyvekből tudjuk, hogy a
felfokozott világvégevárás az emberiség történetében már számtalanszor
felütötte a fejét. Például az első század nagy keresztyénüldözései idején, vagy
a nagy háborúk, a súlyos természeti csapások, a világjárványok és az éhínségek
idején is. Még a közelmúltban, az 1991-es öbölháború idején is sokan Antikrisztusnak
kiáltották ki Szaddam Huszeint, mint az apokalipszis legújabb vezéralakját. A
2000-es évhez közeledve aztán újra megerősödtek ezek a világvége jóslatok. A
világvége azonban akkor sem jött el.
A zsidóság a saját története során többször
is átélte ugyanezt a felfokozott világvége érzést. Sokan Jézus idejében is
ilyen félelemmel és várakozással tekintettek a Messiás eljövetelére. Abban
reménykedtek, hogy ha eljön Isten országa, akkor a Messiás majd felszabadítja
őket a római rémuralom alól. Jézus megjelenése és csodái sokakban azt a reményt
ébresztette fel, hogy ez az idő immár be is következett. Hiszen Jézus valóban
ezzel a kijelentéssel kezdte meg munkásságát: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek
országa!”
(Mt 4.17). Jézus beszédeinek kedvenc témája volt az Isten országa. Ma azt nézzük
meg, hogy mit gondolt Jézus az Isten országáról.
1.
A zsidóság
elképzelése
Jézus korában a zsidók a végidőkről és annak
jeleiről szóló próféciáikat bújták. Bár ezekben sok homályos és kétértelmű
utalás volt, de abban mindenki bizonyos volt, hogy a végidők apokaliptikus
háborúit a Messiás megjelenése fogja lezárni, akit így egy győzedelmes
hadvezérként képzeltek el. Ha egy tanítómester az Isten országáról kezdett
beszélni, a hallgatóság képzeletében azonnal egy politikai vezető képe jelent
meg, aki kezébe veszi a káoszba fulladó világnak az irányítását, legyőzi a
gonosz birodalmát, békét teremt és igazságot szolgáltat.
Jézus, amikor Isten országáról tanított,
természetesen tisztában volt azzal, hogy szavai mintegy bombaként robbannak a
hallgatósága körében. Éppen ezért Jézus mindig nagyon óvatosan fogalmazott. Jézus
magáról sohasem jelentette ki nyíltan, hogy ő a Messiás. Ha ezt megtette volna,
azonnal véres felkelés robbant volna ki. Amikor azonban mások Messiásnak
nevezték őt, azt nem utasította vissza. Az evangéliumok tanúsága szerint, ha
lassan is, de előbb-utóbb a tanítványai is eljutottak oda, hogy felismerték
Jézusban Izrael várva várt Királyát. E meggyőződést aztán Jézus tovább
erősítette egy bizonyos szó használatával, melynek hallatán minden honfitársának
megdobbant a szíve. Ez a szó pedig az „Isten országa” volt. Mindjárt az első
nyilvános fellépése alkalmával Jézus ezt a kijelentést tette: „elközelített
a mennyek országa!” (Mt 4.176b). Ennek a szónak hallatán a zsidók szeme
előtt azonnal egy hatalmas és dicsőséges hadsereg képe jelent meg, Salamon
királynak a virágzó birodalma, és Izrael régi dicsőségének a helyreállítása.
Ezt a várakozást fokozta Jézus kijelentése: „Bizony mondom nektek, sok
próféta és sok igaz ember kívánta látni, amit ti láttok, de nem látta, és
hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.” (Mt 13:17). Egy másik alkalommal így szólt Jézus: „De íme,
nagyobb van itt Salamonnál.” (Mt 12:42). A Jézus köré sereglet tömegben
ott voltak a zélóták, egy felfegyverzett gerillacsoport tagjai, akik Róma ellen
szervezkedtek és csak arra vártak, hogy Jézus megadja a jelt a nagy
felszabadító háború megindítására. A legnagyobb megdöbbenésükre azonban Jézus
soha nem fogta a pártjukat és nem adott semmiféle jelet a lázadásra. Ahogy telt
az idő nemcsak a radikális gondolkodású zélóták, de sok más zsidó is úgy
érezte, hogy csalódott Jézusban. Akik a hagyományos zsidó elképzelés szerinti a
Messiás eljövetelében reménykedtek, a kezdeti lelkesedés után úgy érezték, hogy
Jézus becsapta őket. Hiszen Jézus nem akart az őt királlyá tenni szándékozó
tömeg élére állni, sőt sokszor elrejtőzött a szenzációéhes tömeg elől. A
tanítványait arra buzdította, hogy ne viseljenek kardot és bocsássanak meg az
ellenségeiknek. Amikor pedig a Getsemáne-kertben Péter végül mégis kardot
rántott, Jézus leintette Pétert és a megsebesített ellensége segítségére
sietett. A tömegek döbbenten vették tudomásul, hogy Jézus valami egészen mást
hirdet és képvisel, mint amiben ők reménykedtek. A zsidó nép Isten országát
olyan egészen kézzelfogható módon képzelte el, mint amire minden más nép
vágyott. Legyen béke, biztonság, jólét, legyen hatalmassá és dicsőségessé
Izrael országa. Jézus ezzel szemben olyan Isten országáról beszélt, amelyben az
embernek meg kell tagadnia önmagát, fel kell vennie a keresztjét, le kell
mondania a vagyonáról, a bosszú helyett a megbocsátásra kell törekednie, az
ellenségei elpusztítása helyett pedig szeretnie kell őket. Minél többet árult
el Jézus az Isten országáról, annál gyorsabban foszlottak szerte a nép hamis
reményei és annál többen fordultak el csalódottan tőle. Amikor pedig Jézust a
keresztfán megfeszítve látták, már senki sem reménykedett többé abban, hogy ő
lenne a Messiás.
2.
Isten országa
Jézus tanításában
Isten országa egészen mást jelentett
Jézusnak, mint amit a zsidó nép gondolt. A zsidók egyszerűen nem tudták
elképzelni, hogy a Messiás meghalhat. Mivel pedig Jézus nem felelt meg a
Messiásról alkotott általános képnek, ezért végül nyíltan elutasították őt.
Amikor Pilátus megkérdezte a zsidó nép
vezetőit: „A ti királyotokat feszítsem meg?”, ők ezt a választ adták: „Nem királyunk
van, hanem császárunk!” (Jn 19:15).
Ha ennyire félreértették Jézusnak az Isten
országáról mondott tanítását, mégis miért beszélt Jézus olyan sokszor az Isten
országáról? Egyedül a Máté evangéliumában például ötvenháromszor szerepel az
Isten országa kifejezés. Jézus tehát következetesen egy olyan fogalmat
társított a saját személyéhez, amelyet szinte mindenki félreértett.
A helyzet iróniája, hogy bár a saját népe
csalódott benne és nem akarta királyának elfogadni, Jézus mégis királyként
vonult be a világtörténelembe. A „Krisztus” vagyis a görög „Kristos” szó
ugyanis a héber „Messiás” megfelelője, ami felkentet jelent, ami az ősi
hagyományok szerint a király megnevezése volt. Mi pedig „keresztyéneknek”
nevezzük magunkat, így szintén e szó jelentését hordozzuk magunkon, azt a szót,
amely bizony alaposan megtévesztette Jézus kortársait. De vajon mi jobban
értjük-e Isten országát?
Érdekes módon Jézus nem határozta meg
egyetlen definícióval Isten országa mibenlétét, hanem inkább közvetve,
történeteken, példázatokon keresztül próbált meg képet festeni róla. Jézus
hasonlatai az egyszerű emberek világából valók, földművelők, halászok,
kenyérsütő nők, kereskedők mindennapjaiból kölcsönvett képek. Jézus azt mondja,
hogy Isten országa olyan, mint amikor a fölművelő kimegy vetni. A földműves
tudja, hogy nem minden elvetett magból lesz termés, előfordul, hogy némelyik
útfélre vagy köves, sziklás talajra hullik, felcsipegetik a madarak,
kiszorítják a gyomok. A földművelő számára ez a helyzet természetes. De egy
király számára ez elfogadhatatlan. A királyt a hatalma alapján szokás
megítélni. A királyok úgy gondolják, hogy ők rákényszeríthetik akaratukat az
alattvalóikra, ők elég erősek ahhoz, hogy mindenki nekik engedelmeskedjen.
Jézus azonban Isten országát nem ilyen királyi uralomként mutatja be. Jézus
példázataiban Isten országa nem erőszakos, hanem alázatos, olyan, amit el is
lehet utasítani, nem tolakodó, hanem szerény, rejtőzködő, észrevétlen. Nem
csoda hát, hogy a Róma elleni felkelésben reménykedő zsidó hazafiak nem
különösebben lelkesedtek a Jézus példázatában leírt Isten országáért.
Máskor pedig Jézus mustármaghoz hasonlítja az
Isten országát, amely olyan aprócska, hogy a földre hullva alig észrevehető. De
fává növekszik és a madarak fészket rakhatnak az ágain. Isten országa is
hasonlóképpen működik. Eleinte olyan parányinak és jelentéktelennek látszik,
hogy az emberek még gúnyolódnak is rajta, és semmi esélyt nem látnak arra, hogy
valami kifejlődhet belőle. Ám Isten országa, minden esélytelensége és
valószínűtlensége ellenére növekedésnek indul és elterjed az egész világon, védelmet
nyújtva a betegeknek, a szegényeknek, és az üldözötteknek.
Megint máskor azt mondja Jézus, hogy Isten
országa olyan, mint a kereskedő, aki ritka drágagyöngyöket gyűjt. Amikor pedig
egy minden eddiginél nagyobb és értékesebb igazgyöngyre talál, mindenét eladja
azért, hogy ezt az egyet megszerezze magának. S bár az utolsó fillérjét is
rákölti, egy cseppet sem bánja. Boldogan köti meg az üzletet, s ezt tekinti
élete legsikeresebb befektetésének. Isten országa hasonlóképpen működik. Az
érte hozott áldozatról, „tagadd meg magad
és vedd föl a kereszted”, kiderül, hogy nagyon is jó befektetés volt,
amelyet sohasem bánunk meg. Jézus ilyen és ezekhez hasonló történetekkel
mutatta be Isten országát. S ezek bizony nagyon távol álltak kortársai
ábrándjaitól.
3.
Jézus viszonya
a hatalomhoz
A királyok világa távol áll a 21. századi
embertől. A történelmi ismereteinkből leginkább a hataloméhség, a gőg, az
erőszak és a háborúk kapcsolódnak a királyság fogalmához. Így számunkra az
Isten országa, Isten királysága, Isten királyi uralma is valahogy idegenül
hangzik. A királyság fogalmához sokan ma eleve fenntartásokkal viszonyulnak. Mi
a királyok világát valahogy az önkényuralom világával kapcsoljuk össze. Jézus
azonban sohasem beszél úgy Isten királyságáról, amihez az erőszak bármilyen
formája kapcsolódna. Bár a Jézus korabeli zsidóság szerette volna Jézust
egyfajta forradalmárként, vagy győztes hadvezérként látni, Jézus nem igazolta
ezt az elvárást. Jézus soha nem nyúlt az erőszak eszközéhez, nem lázított a
fennálló hatalom ellen. Ugyanakkor mindig kiált az elnyomottak mellett.
Az erejüket fitogtató politikai és vallási
vezetőkhöz pedig enyhe megvetéssel viszonyult. Heródesre, a zsidók véreskezű királyára csak
legyintett és ezt a megjegyzést tette: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának:
Íme, ma és holnap ördögöket űzök ki, és gyógyítok, de harmadnap bevégzem
küldetésemet.” (Lk 13:32). A „róka” jelző akkoriban azt jelentette,
hogy „jelentéktelen ember”, vagyis a zsarnokot Jézus nem sokra becsülte. De
Jézus engedelmeskedett az állam törvényeinek, befizette a templomi adót.
Jézus a hatalmasokkal és a gazdagokkal
szemben a szegényeket és az üldözötteket nevezte boldognak. Az erőszak helyett
Jézus arra hívta az embereket, hogy bocsássanak meg egymásnak és szeressék
ellenségeiket. Jézus a fegyverek hatalma helyett a szeretet hatalmát hirdette. A
jeruzsálemi kihallgatása történetében látszik a leginkább, hogy menyire más az Isten
országa, amit Jézus képvisel és az „e világi királyság”.
Heródesnek és Pilátusnak felfegyverzett
seregek álltak a rendelkezésére, hogy akaratukat bármi áron véghezvigyék. Mindketten
éltek is ezzel a hatalommal és sok tömegmészárlás és erőszakos tett
kapcsolódott a személyükhöz.
Jézusnak is volt hatalma, halottakat
támasztott fel, gyógyíthatatlan betegeknek adta vissza az egészségét, démonokat
űzött ki, megszaporította a kenyeret, hogy jóllakassa a sokaságot, képes volt a
vízen járni, és még a szélnek és a viharnak is parancsolt. Jézus azonban a
hatalmat mindig irgalommal kapcsolta össze, nem a maga hasznára, hanem mások
megsegítésére fordította.
Míg Heródesnek aranykoronája volt, Jézus a
töviskoronát választotta, a trón helyet pedig a keresztet.
Jézus következetesen kerülte az erőszak
alkalmazását. Hagyta, hogy egyik tanítványa elárulja, majd ellenállás nélkül
megadta magát ellenségeinek. A farizeusok kérdésére Jézus ezt válaszolta: „Isten
országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: nézd, itt van
vagy amott. Isten országa köztetek van.” (Lk 17:21). Isten országában
nem olyan törvények uralkodnak, mint a földi birodalmakban. Nincsenek földrajzi
határai, fővárosa, parlamentje, kézzelfogható hatalmi jelei. Ez az ország az
ember bensőjében él és növekszik. Mi, akik Jézust követjük, így tehát kettős
állampolgárok vagyunk. Egyrészt egy szemmel látható országban élünk, ahol van
családunk, lakóhelyünk és nemzetünk. Másrészt Isten országához tartozunk. A
feladatunk tehát az, hogy Isten országát képviseljük ebben a világban. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése