100
TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 28.
A kincs, az igazgyöngy és a háló példázata
Olvasmány: Mt 13:44-58
„Hasonló a
mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután
megtalált, elrejt, majd örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és
megveszi azt a szántóföldet. Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki
szép gyöngyöket keres. Amikor egy nagy értékű gyöngyre talál, elmegy,
eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt. Hasonló a mennyek országa a
tengerbe kivetett hálóhoz is, amely mindenféle halat összegyűjt. Amikor
megtelik, kivonják a partra, és nekiülve a jókat edényekbe gyűjtik, a
hitványakat pedig kidobják.” (Mt 13:44-48).
Jézus szerint Isten országa a legnagyobb
érték. A példázatokkal kétségtelenül az volt Jézus célja, hogy követői többre
becsüljék a mennyek országát az egész világnál, és így készek legyenek
lemondani a testi kívánságok és a világi javak hajszolásáról, ami akadályozhatja
őket abban, hogy elnyerjék ezt a nagy jót. Valóban nagy szükségünk van nekünk
erre a figyelmeztetésre, mert a világ csábításai ma is könnyen megigézhetnek
minket, s így az örökkévalót könnyen felcseréljük a mulandóra, az igazi értéket
a hamisítványra. Kálvin kommentárjában ezt írja: „Krisztus tehát jó okkal magasztalja ennyire az örök élet
nagyszerűségét, hogy ne essen nehezünkre bármit elhagyni érte, amit amúgy
értékesnek tartunk. Mi ugyanis leginkább a látszatot tartjuk sokra, ezért aztán
értéktelennek tekintjük az új, lelki életnél…”
1.
Isten országa
a legdrágább érték
Isten országának titkát Jézus további
példázatokkal igyekszik szemléltetni. Ahogy a mustármag és kovász példázata, úgy
ezek a példázatok is ugyanazt mondják el, csak más-más szemszögből. A
szántóföldben elrejtett kincs esetében az ember véletlenül bukkan a kincsre, míg
a másik esetben a kereskedő tudatosan keresi a drágagyöngyöket. Vagyis az Isten
országával különbözőképpen kerülhetünk kapcsolatba, de sohasem a mi szerepünk a
lényeges, hanem mindig Isten országa. Fontos látnunk, hogy a példázat itt nem
Jézus értünk hozott áldozatáról szól, és nem is a mi értékes voltukról. A két
példázatban a kincs és a drágagyöngy az Isten országa. Olyan érték, melyért
minden mást érdemes eladni. Ebben az esetben lényegtelen részlet, hogy az elrejtett
kincs példázatában az ember a szántóföldben találja a kincset, ahogy az is,
hogy a másik példázatban a kereskedő vásárolja meg a drágagyöngyöt. A
bibliaolvasó emberek számára kísértést jelenthet, hogy a megvásárlás mozzanatát
a megváltással azonosítsák. Itt azonban nem erről van szó. A példázat nem a
megváltásról szól, hanem az Isten országának értékéről. Isten országa mindennél
értékesebb, amit ismerünk. Végtelen értéke van. Nincs az a kincs, amelyhez
fogható lenne. Jézus arról tanít itt, hogy az Isten országa olyan érték, amiért
mindent érdemes odaadni, csakhogy a miénk lehessen ez a kincs. A példázatbeli ember,
aki a kincset találta a szántófölben, jó érzékkel fektette be egész vagyonát
abba, hogy megvehesse a földet, amelyben a kincs el volt rejtve. Ez az ember
ugyanis hosszútávon gondolkodott.
A gazda
számára mindenképpen megérte a befektetés, hiszen százszor annyit vehetett a
kincsen, mint amennyiről rövid időre lemondott. Ugyanez a helyzet a kereskedővel
is, hiszen az általa megvásárolt egyetlen drágagyöngy minden másnál többet ért,
így a lehető legjobb befektetés volt a számára. Mindez pedig az Isten
országához való helyes hozzáállást mutatja be. A példázatok azt hangsúlyozzák,
hogy Isten országáért érdemes mindent oda adnunk. A gazdag ifjúnak minden
vagyonáról le kellett volna mondani, hogy örökölhesse Isten országát, de ő
képtelen volt ezt megtenni. Jézus szoros
kapuról és keskeny útról beszélt. A gazdagok nehezen mennek be Isten országába,
olyan nehezen, mint a teve a tű fokán. Egy időben tartotta magát az a hiedelem,
hogy a tű foka egy szűk kapu volt Jeruzsálemben, melyen valóban nehezen mentek
át a tevék, de ez a feltételezés minden alapot nélkülöz. Jézus szó szerint a tű
fokára gondolt, melyen a tevének nem csak nehéz, de valóban lehetetlen átmenni.
A tanítványok értették Jézus szavait, mert visszakérdeztek: „Akkor
ki üdvözülhet?” (Mk 10:25). És Jézus így válaszolt: „Ami
az embereknek lehetetlen, az Istennek lehetséges!” (Mk 10:27). Az Isten országába csak az tud bemenni, aki a
Szentlélek ereje által előbb mindenről lemondott. A gazdagságáról, biztonságáról,
bölcsességéről, erejéről, jóságáról, igazságáról, sőt, még az életéről is.
Ezért mondat Jézus: „Aki követni
akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen.” (Mt16.24).
Mindent vagy semmit. Ha Jézus és az Isten országa nem lesz minden a számunkra,
akkor semmi részünk nem lesz benne. Kívül rekedünk, mint azok a meghívottak,
akik mentegetőztek, vagy azok a szüzek, akiknek nem volt olaj a lámpásaikban.
2.
Isten
országának rejtettsége
A másik hangsúlyos elem a két példázatban,
hogy az igaz érték valamiképpen mindig rejtve van. Isten országa is rejtve van
az emberi szemek elől, de mégis megéri mindent feladni Isten országáért, mert Isten
országa mindennél nagyobb örömöt és mindent felülmúló gazdagságot ad. Senki nem
csalódik, aki az Isten országára tesz.
Aki viszont nem tud dönteni, vagyis, aki
mindkettőt, azaz a mostani vagyonát és az Isten országát is, egyaránt magának
akarja, az végül mindkettőt elveszíti. Nem lesz elég pénze ahhoz, hogy megvegye
a gyöngyöt, nem lesz tulajdonjoga a föld felett, melyen a kincs el van rejtve,
de a korábbi életét sem tudja elégedetten élni, mert a szíve vágyakozik a
megsejtett kincs után. Meghasonlott és soha meg nem elégedett élete lesz az
ilyennek, és végül a külső sötétség vár rá, ahol lesz sírás és fogcsikorgatás.
Aki viszont az Isten országát választja, és minden mást elenged annak
megnyerése érdekében, soha el nem múló örömöt és boldogságot nyer. Nem csak a
jobb, de az egyetlen jó részt választja. Isten országa döntés elé állít minket.
Jézus szerint az egyetlen helyes befektetés, az egyetlen örökkévaló haszon az,
ha Isten országát választjuk.
Ahogy Jézus az előbbi példázataiban is rámutatott,
Isten országa rejtett módon, nem várt formában jött el. Eljött, mielőtt
teljessé lett volna, eljött a jelenben a jövő ígéretét hordozva, eljött kicsiny
kezdetként. De Isten országa kétségtelenül elkezdődött. Nem úgy, mint ahogy a
zsidók számítottak rá, de elkezdődött. Az elrejtett kincs és a drágagyöngy
példázata arra mutat rá, hogy a kicsiny kezdet megragadása a legjobb
befektetés. A kincs el van rejtve az emberek szeme elől, de mégis létezik! Sokak
számára azonban ez egyáltalán nem volt magától értetődő. Jézus első
eljövetelekor az Isten országa a bűnösök és vámszedők szedett-vedett
társaságával való barátkozást jelentette, a megvetést, a nevetségességet, a
jelentéktelenséget és a szenvedést. Csak aki megérti, hogy ez a piciny kezdet
egy nagyobb cél felé tart, az adja el mindenét az Isten országáért. A
tranzakció a külső szemlélőnek első látásra érthetetlen. Ez az a titok, amit
Jézus elárult a tanítványainak. Mi megértettük-e már Isten országának a titkát?
Vagy még mindig értetlenül nézzük az ostoba embert, aki mindenét eladja egy
darabka szikes földért, és a megkergült kereskedőt, aki gyorsan szabadul
értékes portékáitól? Látjuk-e Isten országának értékét, annak rejtettségében,
kicsinységében is?
3.
A tengerbe
kivetett háló
A
tengerbe vetett háló példázatát sokan a búza és a konkoly példázatával hozzák
összefüggésbe, mert látszólag ugyanaz az üzenetük, a jó és hitvány
szétválasztása az idők végén. Jézus a konkoly példázatával azt tanította, hogy
az Isten országa még nem hozta el a világban a nagy szétválasztást. Ebben a világkorszakban
egymás mellett növekszik a búza és a konkoly. A háló példázata azonban a
hasonlóság ellenére egészen másról szól. Itt arról tanít Jézus, hogy az Isten
országa a hálóhoz hasonlóan mindenféle embert magához vonz. Isten országának
egy újabb titkára derül itt fény. Az Isten országa erő, amely hat az emberekre.
Ahogy a kerítőháló a partra vonja a halakat, Isten királyi uralma is sokakat
magával sodor. A mennyei erők, amelyek Jézus eljövetelével működésbe léptek,
megérintenek olyanokat is, akik soha nem lesznek igazi hívőkké. Hatásuk alá
kerülnek, de nem születnek újjá. Már a magvető példázatában is láttuk, hogy
Jézus fellépése képes „ideiglenes” hitet kiváltani, amelyet az élet gondjai,
csábítása, a Jézus követése miatt támadt nehézségek később megfojtanak. Tágabb
az Isten országa hatóköre a Lélek újjászülő munkájánál. Vonzáskörébe kerülnek
sokan, akik megízlelik az eljövendő világ erőit, látják a csodákat, észreveszik
a hívőket átformáló mennyei fuvallatot, békességet és valamiféle örömöt éreznek
a jelenlétükben, maguk is félig-meddig szeretnék a dolgot, de a szívük nem lesz
teljesen az Úré.
A Zsidókhoz írt levél tanít erről a kérdésről:
„Lehetetlen
ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, s megízlelték a mennyei ajándékot,
és részeseivé lettek a Szentléleknek, akik megízlelték az Isten felséges
beszédét és a jövendő világ erőit, de elestek: azok ismét megújuljanak és
megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák
őt.” (Zsid 6,4-6).
A háló, mely az Isten országa, az eljövendő
világ ereje, nemcsak jó halakat gyűjt össze, hanem hitványakat is. Ők látszólag
megértették az evangéliumot és világosságra jutottak, megízlelték a mennyei
ajándékot. Már a szájukban érezték az új világ ízét. A többi hívővel együtt a
Szentlélek jelenlétében időztek, megfigyelhették másokban végzett munkáját, és
időnként maguk is kedvüket lelték az igehirdetésben és békességet éreztek,
amikor Isten dolgairól hallottak. Amikor ezek az emberek végül elfordulnak a
hittől, döntésükkel azt bizonyítják, hogy a változás nem volt valódi, sőt, a
hívők között eltöltött idő a későbbiekben tragikusan immunissá teszi őket
Krisztus dolgaival szemben.
Jézus példázata és a Zsidókhoz írt levél
tanítása között egyetlen lényeges különbség van. Mindkettő a hálóban lévő
hitvány halakról beszél, de a kerítőháló példázata, ha lehet, még egy fokkal
félelmetesebb. A levélben megnevezett emberekről elbukásuk miatt már itt a
földön kiderül, hogy nem volt mennyei élet a szívükben, Jézus példázatában
viszont olyanokról olvasunk, akik mindvégig hívőnek látszottak és csak az
ítélet napján derül ki, hogy nem alkalmasak az Isten országára. Súlyos
igazságról van szó. Az Isten országának a titka, hogy nem mindenki megy be oda,
aki azt mondja: Uram! Uram! Aki nem született újonnan víztől és Lélektől, az nem
mehet be az Isten országába. A példázat halálosan komoly. Pál nem véletlenül
szólítja fel olvasóit, hogy vizsgálják meg a szívüket, vajon igazán hisznek-e?
(2Kor 13:5).
4.
A példázatok
hatása
Jézus példázatait ezzel zárja Máté evangélista: „És
megbotránkoztak benne.” (Mt 13:58). Jézus saját családja és
szülőföldjének lakói is elutasítják őt. De Jézus már az első példázatnál világossá
tette, hogy mi a célja a példázatokkal: „Mert nektek megadatott, hogy megértsétek a
mennyek országának titkait, de azoknak nem adatott meg. Akinek pedig
nincs, attól az is elvétetik, amije van. Azért beszélek nekik
példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem
értenek.” (Mt 13:11-13). A példázatokat Jézus tehát kettős céllal
használta. Azokhoz, akiknek „volt”, azzal a céllal beszélt példázatokban, hogy
még többjük legyen. Akiknek pedig „nem volt”, azok számára kijelenti, hogy a
meglevő is elvész majd.
Jézus Ézsaiás prófétát idézi: „Mert
megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy
szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg
ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” (Mt 13:15). A kövérség szinte
minden kultúrában és vallásban a túlzott jólét, a múlandó javakat
túlértékelő függőség szimbóluma. Olyan emberre jellemző, aki megtorpant a
fejlődés útján, az örökérvényű értékek keresését feladva nem akar küzdeni
tovább a magasztosabb örömökért, az igazi boldogságért, megelégszik pótörömökkel.
A szeretet helyett elég neki a „szer”. A „teremtménnyel”, azaz magával vagy
másokkal való vesződés helyett inkább a „készítményt” választja. A „lelkes”
helyett a „lelketlent”. Idesorolható minden függőséget okozó dolog, amit örömpótlékként
használunk. Életük gyakran beszűkül, leginkább maguk körül forognak, egy
helyben toporognak. Továbblépni, magukat és a rájuk bízottakat igazán boldoggá
tenni nem képesek, a saját magasabb rendű igényeiket sem ismerik fel. A gazdag
ifjú szívét, erkölcsi tisztasága ellenére, a pénzimádat „kövérítette meg”, a
farizeusok szívét a dicsőség- és hatalomvágy „kövérítette meg”. Sok mai,
magasan képzett embert a tökéletesség tudata akadályoz a fejlődésben, vakít meg
és tesz süketté az igazságra, a pozíciók tulajdonosait gyakran a felsőbbrendűség.
A példázatok tehát elrejtik az Isten országának
titkát azok elől, akik nem megfelelő lelkülettel fogadják. Jézus példázatok
által egyenesen a szívüket szólítja meg. A kemény és makacs lelkületű,
megelégedett és eltompult szívű emberek a példázatokkal nem tudnak mit kezdeni.
A példázatok nem a vágyakozást, hanem a megbotránkozást és az elutasítást
keltik fel bennük. Akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van. Látván nem
lát, hallván nem hall.
Akinek viszont van, annak adatik,
és bővelkedik! A példázatok nem csak elrejtenek, de ki is nyilatkoztatnak.
Akinek a szíve nyitott, a lelke szelíd és befogadó, az előtt a példázatok új
világot nyitnak meg. A példázatok úgy működnek, hogy ha valaki jó hozzáállással
fogadja azok igazságát, a történetek nemcsak az értelmét járják át, hanem
sokkal mélyebb lelki rétegekbe is eljutnak. Akinek befogadó lelkülete van, az
úgy hallgatja a példázatokat, hogy hallja is őket, és egész belső lénye örül az
igazságnak. Az Isten országa törvényszerűsége, hogy a megértést újabb megértés
követi, majd: „Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik.” (Mt 13:13). Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése