100
TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 27.
A búza és a konkoly
példázata
Olvasmány: Mt 13:24-30
„ Ekkor
elbocsátotta a sokaságot, és bement a házba, tanítványai pedig ezzel a kéréssel
fordultak hozzá: Magyarázd meg nekünk a szántóföldben nőtt konkoly példázatát! Ő
pedig így válaszolt nekik: Az, aki a jó magot veti, az Emberfia, a szántóföld a
világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai, az
ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az aratók
pedig az angyalok. Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz
a világ végén. Az Emberfia elküldi majd angyalait, és összegyűjtenek országából
minden botránkozást okozót és gonosztevőt, és a tüzes kemencébe vetik őket: ott
lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk
országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja!” (Mt 13:36-43).
Mi a célja Jézusnak azzal, hogy
példázatokban tanít? A tanítványai szűk köréhez képest, a sokasághoz azért
beszél Jézus példázatokban, mert azok számára, akik még nem kötelezték el
magukat az ő követésére így rejtve marad az üzenet lényege. Azért beszél
tehát Jézus homályosan, mert a sokaságban nincs meg az igaz világosság, így a
prófétai üzenet teljesedik be rajtuk: „Azért beszélek nekik példázatokban, mert
látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek, és
beteljesedik rajtuk Ézsaiás jövendölése.”(Mt 13:14-15). A megkeseredett
és Isten ellen lázadó nép szemét maga Isten vakítja meg.
Jézus világossá teszi, hogy nem
mindenki van felruházva igaz értelemmel, hogy követni tudja, amit ő mond. A
példázatokat hallgató sokaságot Jézus így szólítja fel: „Akinek van füle hallja!”
(Mt 13:9). Ezzel is jelzi Jézus azt, hogy a tanítása nem mindenki számára
érthető egyformán. Különbséget tesz a hallgatóság között, egyesek hallanak,
mások viszont süketek a megértésre. A Biblia azt tanítja, hogy az Úr nyitja meg
az ember fülét, és nem a magunk igyekezetéből leszünk alkalmasok arra, hogy
meghalljuk Isten üzenetét. A tanítványai számára azonban Jézus külön elmagyarázza
a példázat jelentését. Ahogy a magvető példázatánál, úgy itt a búza és a
konkoly példázatánál is szükség volt erre a külön magyarázatra.
A példázatok által Jézus képet ad
arról, hogy miképpen működik most az Isten országa. A búza és a konkoly együtt
vannak jelen a világban. Amikor a szolgák gyökerestül ki akarják tépni a
konkolyt, a gazda megtiltja ezt nekik, mondván, hogy elég, ha majd aratáskor
választják szét a kettőt. Vannak, akik befogadják az igét és Isten ereje az ő
országának gyümölcseit elhozza számukra, mások viszont elutasítják az üzenetet,
és úgy tűnik, hogy nem esik bántódásuk. Jézus hallgatói arra számítottak, hogy
Isten ítélete gyorsan eléri majd az istenteleneket. A próféták beszéltek arról
az időről, amikor Isten elhozza országát azáltal, hogy megítéli ellenségeit. A
búza és a konkoly példázata által azonban Jézus bemutatja, hogy az ítélet nem
rögtön jön el. Az utolsó ítéletet Isten a jövendőre tartogatja, addig pedig
Isten országának ereje és a gonosz erők egymás mellett élnek tovább.
1.
Aki a jó magot
veti
Jézus ebben a
példázatban Isten országát egy újabb képpel kívánja szemléltetni: „Hasonló
a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe. De amíg az emberek aludtak, eljött az
ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment. Amikor a vetés szárba
szökkent, és kezdett kalászt hozni, látható lett a konkoly is” (Mt
13:24-25). Vagyis ugyanaz történik az evangélium hirdetésekor, mint a termőföld
bevetésekor, a földbe hullott búzamag és a gyom is együtt növekszik. De Jézus
itt valami különleges dologra is felhívja a figyelmet. Arra, hogy a gyomot az
ellenség veti el álnok módon. Ebből pedig megérthetjük azt, hogy nem
véletlenszerűen és nem is természetes módon jelenik meg a hívők közé keveredve
a gonosz, hanem minden rosszért az ördögöt kell felelőssé tenni. Óvakodjunk
azonban attól, hogy minden rosszért az ördögöt kárhoztassuk. Jézus az embert nem
menti fel a maga felelőssége és bűne alól, csupán arra figyelmeztet, hogy
mindig számolnunk kell a gonosz jelenlétével. A világban meglevő rosszért ne
Istent hibáztassuk és ne is csodálkozzunk, ha túl sok gyom van az Úr
szántóföldjén, mert a sátán szüntelen talpon van, hogy ártson. Aki pedig a jó
magot veti, az nem más, mint maga Jézus Krisztus. Érdekes módon Jézus itt, a
korábbiaktól eltérően, nem a tanítványait, nem az ige szolgáit nevezi magvetőknek,
hanem egyedül saját magát. Azonban ez nem ellentmondás, hiszen a mi munkánkat
is azért használja fel Jézus, mint eszközt, és azért vesz igénybe a föld
megművelésére, hogy általunk és bennünk Ő maga cselekedjék. Jézus tehát méltán
követeli magát azt is, amit a szolgái által visz véghez.
Kálvin ezt így magyarázza: „Jézus valóban megparancsolja nekünk, hogy
hirdessük az evangéliumot, de ezt mindig az ő irányításával és vezetésével kell
tennünk, így mi úgymond az ő kezei vagyunk, s a munka egyedül végzője pedig
mindig Ő maga.” Így valóban igaz az, amit Jézus a példázat magyarázatában
mond a tanítványainak: „Az, aki a jó magot veti, az Emberfia.” (Mt 13:35).
2.
Az aratás a
világ vége
Jézus így
folytatja a példázatot: „Hadd
nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és majd az aratás idején szólok az
aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek
el, a búzát pedig gyűjtsétek be csűrömbe!” (Mt 13:30). A tanítványok és
az egyház számára roppant nyomasztónak tűnhet, hogy a világ végéig együtt kell
élniük a rosszal és küzdeni a gonosz hatalmával szemben. Jézus azonban mégis
azt parancsolja az övéinek, hogy legyenek türelmesek és ne áltassák magukat hiú
ábrándokkal. A lelkipásztoroknak és ez egyház vezetőinek természetesen minden
időben küzdeniük kell azért, hogy megőrizzék az egyház tisztaságát. Ám
számolniuk kell azzal is, hogy minden erőfeszítésük ellenére mégsem jutnak el
addig, hogy az egyház tökéletes és minden bűntől mentes legyen. Jézus itt nem
arra bíztatja övéit, hogy legyenek elnézőek az egyházban jelen levő bűnnel
szemben, hanem buzdítja és bátorítja őket, hogy a gonosz nyilvánvaló munkája, a
konkoly jelenléte ellenére se adják fel küldetésüket, az evangéliumnak a
hirdetését, a magvetést.
Isten országa jelenleg még
rejtett módon van jelen a világban, az egyház pedig nem csupán a
választottakból áll, hanem össze van keveredve a világ fiaival. Jézus saját
maga magyarázza az általa elmondott példázatot: „az aratás a világ vége, az
aratók pedig az angyalok.” (Mt 13:39). A János evangéliumában így
olvassuk Jézusnak az aratásról mondott szavait: „Íme, mondom nektek: emeljétek
fel a szemeteket, és lássátok meg, hogy a mezők már fehérek az aratásra. Az
arató jutalmat kap, és begyűjti a termést az örök életre, hogy együtt örüljön a
vető és az arató. Mert abban igaza van a mondásnak, hogy más a vető, és
más az arató. Én elküldtelek titeket, hogy azt arassátok, amiért nem ti
fáradtatok: mások fáradoztak érte, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.”
(Jn 4:36-38). Másutt tehát Jézus az apostolokat is aratóknak nevezi, akik már
most is munkálkodnak, de a végső nagy aratás munkája mégis majd az angyalokra
lesz rábízva.
3.
Az igazak
fénylenek
Jézus ezekkel
a szavakkal zárja a példázatot: „Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk
országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja!” (Mt 13:36-43). Nagy
vigasztalás ez Isten gyermekei számára, akik ebben a világban a gonoszokkal
együtt kénytelenek élni, elviselve, sok gúnyolódást és üldöztetést. Az „akkor majd” időhatározó nagyon
hangsúlyos itt. Kiemelni azt, hogy a hívők jelenlegi nyomorúságos állapotához
képest milyen nagy megbecsülésben részesülnek majd. Lehet, hogy ma az egyház
állapota nyomorúságosnak látszik, mert megrontja a bűn, mert együtt van benne a
búza és a konkoly, lehet, hogy ma még sok gonosz ember istentelen cselekedetei
miatt az egyház fénye és dicsősége elhalványul, de biztosan remélhetjük azt a
boldog napot, amikor Isten megdicsőíti gyermekeit, és szertefoszlatja a ködöt, amely
a ragyogásukat eltakarja.
Kálvin ezt mondja: „Jézus valójában csak azoknak ígéri meg a
jövendő dicsőségét, akikben már most ott ragyog Isten képmása, és akik
dicsőségről dicsőségre elváltoznak Krisztus ábrázatjára, de miután a hívők
élete most még rejtve van, és üdvösségük láthatatlan, mert reménység tárgya,
Krisztus méltán irányítja a hívők figyelmét a mennyre, ahol majd részesei
lesznek a nekik megígért dicsőségnek.”
Isten gyermekeinek tehát a nehéz
időkben, amikor a világ homályba borul, szükséges mindig észben tartaniuk, hogy
a helyreállítás, amely Krisztus visszajöveteléig várat magára, elhozza majd
Isten dicsőségének ragyogását. Pál apostol így ír erről: „Mi pedig, miközben fedetlen
arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre
formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.” (2Kor
3:18).). A Biblia tehát szembeállítja egymással az Atya országát, vagyis az
istenfélők örökségét e földi világgal, hogy ekként emlékeztessen minket arra,
hogy most zarándokok vagyunk, de a mennyek után sóvárgunk. S bár Isten országa
már most bennünk van, de ezt csak akkor élvezhetjük majd a maga teljességében,
amikor Isten lesz minden mindenekben.
4.
Mit üzen
nekünk ma ez a példázat?
Jézus realista volt. Így beszélt
Isten országáról is. Megvallotta azt is, hogy van gyom. Arra figyelmeztette követőit,
hogy legyenek józanok. Isten hatalmas és uralkodik, de a gonosz is végzi a maga
munkáját. Számolni kell vele akkor is, ha tudjuk, hogy Jézus már legyőzte a
gonoszt. Ezért ne legyünk se naivak se megkeseredettek.
Jézus abban is realista, hogy az
ítéletet Istenre bízza, hiszen tudja, hogy a tanítványok nem tudnának
igazságos, teljesen átfogóképpen, ítéletet hozni. A tanítványok buzgó,
konkolyszaggató törekvéseire nemet mond a gazda, hasonlóan a samáriai falura kért
tűz esetéhez. Az idő ura Isten, Ő tudja, minek mikor kell meglennie!
A korabeli szokások szerint
kiszedegették a konkolyt, hogy a magja ne terjedjen és elégették. A korabeli
zsidó gondolkodásnak része volt az a gyakorlat, amely szerint az igazak
gyülekezetéből el kellett távolítani a gonoszokat. De Jézus türelemre int. A
szolgák, azaz a tanítványok nem sürgethetik az ítéletet. Az elhamarkodott
gyomlálással ugyanis az a baj, hogy a konkoly gyökerei idővel, amikor már
megkülönböztethető a két növény egymástól, mélyen összefonódnak a búzáéval. Így
ha a konkolyt pusztítják, a búzában is kárt tesznek. Isten igazsága nem csak
abban nyilvánul tehát meg, hogy ítéletet tart a gonoszok felett, hanem abban
is, hogy nem engedi igazságtalanul elpusztulni a búzát. Az ítélet Isten dolga!
Ugyanakkor semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy lesz ítélet. Az emberi szív
lényegét Isten látja, a látszat és a valódi sokszor nehezen különböztethető meg
egymástól. Sokszor egy emberben is ott van Isten munkája és a
"konkoly" is, mégsem ítélhető el az egész ember. Isten az, aki
felfedheti a tévelygést, a gonosz munkáját, a bűnt, az eltévelyedést. Az
igazság az, hogy olykor csak hosszabb idő elmúltával válik nyilvánvalóvá, mi a
végső kimenetele jónak és rossznak. Még akkor is, ha valami könnyen
megítélhető, Isten időt hagy: „Gyümölcseikről ismeritek meg őket!” (Mt
7:16). Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése