100
TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 26.
Példázat a
magvetőről
Olvasmány: Mt
13:1-17
„Ti azért halljátok
meg a magvető példázatát! Mindazokhoz, akik hallják a mennyek országának
igéjét, és nem értik, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívükbe van vetve:
ez az útfélre esett mag. A köves talajra esett mag pedig az, aki hallja az igét,
és azonnal örömmel fogadja, de valójában nincs gyökere, nem állhatatos: mihelyt
nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal elbukik. A tövisek közé
esett mag pedig az, aki hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság
csábítása megfojtja az igét, és terméketlen lesz. A jó földbe esett mag pedig
az, aki hallja és érti az igét, és termést hoz: az egyik száz annyit, a másik
hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.” (Mt 13:18-23).
Jézus hatalmát bizonyító
különböző csodák leírása után Jézusnak az Isten országáról mondott példázatai
következnek egymás után. Máté evangéliuma harminckét alkalommal használja a
„mennyek országa” kifejezést. Bár Jézus nem határozza meg pontosan a fogalom
jelentését, példázatai mégis pontos képet adnak arról, hogy milyennek is kell
elképzelnünk Isten országát. Összességében a mennyek országa Isten uralmát
jelenti a világban.
Jézus szívesen tanította
hallgatóit példázatok által, de ezeket nem mindenki értette, olykor még a saját
tanítványai is megdöbbentek:
„A tanítványok odamentek hozzá, és megkérdezték
tőle: Miért beszélsz nekik példázatokban?” (Mt 13:10).
A bibliamagyarázók csodálattal
tekintenek Jézusnak arra a képességére, ahogy mélységes igazságokat
példázatokkal, vagyis rövid és tanulságos történetekkel tett érthetővé. Mindenki
szereti a történeteket, hiszen nagy előnyük, hogy általuk könnyebb egy fontos
üzenetet elmagyarázni vagy megjegyezni, mint elvont fogalmakkal vagy logikai
levezetésekkel. Jézus sokszor olyan képeket használt, amelyek a földművelés
vagy a halászat világából valók, hiszen hallgatóinak nagy többsége is ebből a
foglalkozási körből került ki. Az evangéliumok összesen mintegy harminc ilyen
mesteri példázatot örökítettek meg. Az evangélista által itt felsorolt
példázatokat például Jézus egy a tó vízén lebegő csónakban ülve mondta el. Ez
azért volt jó, mert a tó vize felerősítette a hangját, s így az összegyűlt
hatalmas sokaság jobban hallhatta őt. Mivel Jézus példázatai a mindennapi
életről szóltak, földművelésről, kenyérsütésről, halászatról, így történetei
éberen tartották az érdeklődést. Mint ahogy az elásott kincsről szóló története
is bizonyára felkeltette a hallgatóság figyelmét. Amikor azonban Jézus később a
tanítványai előtt felfedte a példázatok mélyebb értelmét, arra is rámutatott,
hogy a példázatok megrostálják a hallgatóságot. Így azok, akik csupán
kíváncsiságból vagy szórakozást keresve hallgatták Jézus szavait, néhány
elgondolkodtató és érdekes történettel mehettek haza, de a komolyabb érdeklődőknek,
akik készek visszatérni hozzá, Jézus részletesebb magyarázatot is ad, hogy
jobban megértsék a példázatokat. Mindazonáltal Jézus tanítványai is csak
mesterük halála és feltámadása után kezdik igazán megérteni ezeket a
példázatokat.
1.
Miért beszél
Jézus példázatokban?
A fejezet bevezető mondatában az
evangélista ezt a megjegyezést teszi Jézusról: „nagy sokaság gyűlt köréje”
(Mt 13:2). A nagy sokaság látványa volt az, ami arra indította Jézust, hogy azt
a példázatot mondja el, amelyben maghoz hasonlítja a tanítását. Ez a tömeg
különféle helyekről gyűlt össze, mindnyájan hallani akarták Jézus szavát, de
nem mindenki fogadta egyformán az Isten üzenetét. Ez adta az alkalmat a
példázathoz, hogy Isten igéjének a hirdetése olyan, mint a mag, amelyet
szétszórnak a szántóföldön, de nem mindegyik hull termékeny vagy megművelt
talajra, így nem mindegyik hoz gyümölcsöt.
Jézust tehát itt magát a földműveshez hasonlítja, aki kimegy vetni és
szétszórja a magot, hallgatóit pedig a különböző talajokhoz, ahová a mag
hullott. Így bár sokan hallgatják Őt, Jézus mégis arra mutat rá, hogy nem
mindenki fogadja egyformán az igét, vannak hallgatói között olyanok, mint a
megműveletlen és terméktelen föld, míg másokon tövis terem, ezért kárba vész a
fáradság és a mag is, csak egy kisebb rész az, akiben jó földre talál és
gyümölcsöt is terem az ige.
Jézus tehát világossá teszi, hogy
nem mindenki van felruházva igaz értelemmel, hogy követni tudja, amit ő mond.
Jézus így szólítja fel a példázatokat hallgató sokaságot: „Akinek van füle hallja!”
(Mt 13:9). Ezzel is jelzi Jézus, hogy a tanítása nem mindenki számára érthető egyformán.
Különbséget tesz a hallgatóság között, egyesek hallanak, mások viszont süketek arra,
hogy megértsék. A Biblia azt tanítja, hogy az Úr nyitja ki az ember fülét, és
nem a magunk igyekezetéből leszünk alkalmasok arra, hogy meghalljuk Isten
üzenetét. De itt maguk a tanítványok sem értik Jézus példázatát, ezért hozzá
fordulnak ezzel a kérdéssel: „Miért beszélsz nekik példázatokban?”
(Mt 13:10). A tanítványok panasszal fordulnak Jézushoz, hogy olyan beszédet
mond, amelyből a hallgatóknak semmi haszna nincs. Mert bár a hasonlatok általában jól
megvilágítják egy-egy téma lényegét, de a Jézus által folytonosan használt
metaforák sokszor talányossá is teszik az üzenet lényegét.
Jézus ezt a választ adja
tanítványainak: „Mert nektek megadatott, hogy ismerjétek a mennyek országának titkait,
azoknak pedig nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik,
akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van.” (Mt 13:11). Jézus
tehát szánt szándékkal beszélt példázatokban, allegóriába burkolva azt, amit
világosabban és érthetőbben, képes beszéd nélkül is elmondhatott volna. Kálvin
ezt így magyarázza: „Jézus e válaszából
megérthetjük azt, hogy Isten különböző célokkal közli az emberekkel az üdvösség
tanítását. Krisztus kijelenti, hogy azért szól homályosan, hogy beszéde sokak
számára felfoghatatlan legyen, és a fülükhöz csak zavaros és kétértelmű hangzás
jusson el. A példázattal tehát az a célja Jézusnak, hogy még jobban kiemelje a
tanítványoknak adott kegyelem különlegességét, mert azt kizárólag csak nekik
adta és nem válogatás nélkül mindenkinek. Krisztus tehát azt mondja, hogy Isten
csak egyes kiválasztott embereket méltat arra a különleges tiszteletre, hogy
titkait feltárja előttük, miközben a többieket megfosztja ettől a kegyelemtől.
E különbségtételnek az oka pedig nem található másban, mint hogy Isten azokat
hívja magához, akiket ingyen kiválasztott.”
Jézus arra
irányítja tanítványai figyelmét, hogy ismerjék fel mennyire bőkezű volt irántuk
Isten, hogy kegyelmét annál értékesebbnek tartsák, és még inkább elkötelezzék
magukat Jézus követésére. A sokaságnak pedig azért beszél Jézus homályosan,
mert nincs meg bennünk az igaz világosság, így a prófétai üzenet beteljesedik
rajtuk: „Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván
nem hallanak, és nem értenek, és beteljesedik rajtuk Ézsaiás jövendölése:
„Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne
ismerjetek! Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak,
szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak,
szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.”
(Mt 13:14-15). A megkeseredett és Isten ellen lázadó nép szemét maga Isten
vakítja meg.
2.
A példázat
igazi értelme
A tanítványai számára Jézus külön
elmagyarázza a példázat jelentését, feltárva előttük azt az üzenet, ami a
sokaság előtt eddig rejtve volt. Márk
leírásában az is szerepel, hogy a tanítványok feddésben is részesülnek
értetlenségük miatt: „Azután így szólt hozzájuk: Nem értitek ezt
a példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többit?” (Mk 4:13). A
magyarázatában arra mutat rá Jézus, hogy az evangélium tanítása, mint az
elhintett mag, nem terem gyümölcsöt mindenütt, mert nem esik mindig termékeny
és jól megművelt talajba. Jézus négyféle
hallgatóságot sorol fel. Az elsők azok, akik nem is fogadják be a magot. A
másodikak úgy tűnik, hogy befogadják, de csak annyira, hogy nem ereszt élő
gyökeret bennük. A harmadikak esetében a gaz, a gyom megfojtja a vetést. Így
csak a negyedik rész marad, amely termést hoz. Jézus arra akarja figyelmeztetni
tehát a tanítványait, hogy ahol az igét szórják, ott nem mindig van eredmény,
van, ahol elpusztul az élet magja a különféle vétkek miatt, vagy rögtön
megromlik vagy fokozatosan elpusztul, s ahol van is eredmény ott sem egyforma,
hanem hol nagyobb, hol kisebb. S ha még azokban is elvész a mag java, akik
hallják az igét, akkor mi van azokkal, akik meg sem hajlandók hallgatni Isten
üzenetét? De Jézus itt a kívülállókkal most nem foglalkozik, csak azokkal, akik
hallják az igét. Itt tehát mind a négy esetben rólunk, az ige hallgatóiról van
szó.
Az igehallgatók első csoportjáról
ezt mondja Jézus: „Mindazokhoz, akik hallják a mennyek országának igéjét, és nem értik,
eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívükbe van vetve: ez az útfélre esett
mag.” (Mt 13:19). Ezek azok az igehallgatók, akik nem fogadják be a
magot, mert a szívük nincs felkészülve erre. Az ilyeneket kemény és száraz
földhöz hasonlítja, amilyen az utak talaja, amit letaposnak, és olyan szilárd,
mint a döngölt padló. Nem a maggal van tehát a gond, hanem az emberi szívekkel.
Erre figyelmeztet Jakab apostol is: „szelíden fogadjátok a belétek oltott igét,
amely meg tudja tartani lelketeket. Legyetek az igének cselekvői, ne
csupán hallgatói.” (Jak 1:19-22). Tehát az evangélium a maga képessége szerint
mindig termő mag, de az ember szíve nem mindig kész és alkalmas annak
befogadására. Lukács ezt mondja: „Akiknél az útfélre esett, azok meghallották
az igét, de azután jön az ördög, és kiragadja a szívükből, hogy ne higgyenek,
és ne üdvözüljenek.” (Lk 8:12). Mihelyt tehát elhangzik a tanítás,
rögtön ott terem üdvösségünk ellensége, és mint vetés idején az éhes madarak,
lecsap rá, hogy elragadja, mielőtt az meggyökerezhetne és növekedésnek indulna.
Az igehallgatók másik csoportját
a köves talajhoz hasonlítja Jézus: „A köves talajra esett mag pedig az, aki
hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, de valójában nincs gyökere,
nem állhatatos: mihelyt nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal elbukik.”
(Mt 13:20-21). A hallgatóságnak ez a köre abban különbözik az előbbiektől, hogy
itt megjelenik az „ideiglenes hit”, ami olyan, mint a mag csírája, kezdetben
ígéretesnek tűnik a helyzet, de a magok nincsenek mélyen beágyazódva és nem
tudnak megerősödni, s a próbatételek idején aztán gyorsan elbuknak. Mindig
voltak olyan hallgatói az igének, akik kezdetben nagyon lelkesedtek, de mivel
nem volt bennük állhatatosság, a lelkesedés gyorsan elmúlik. A nagy lánggal
lobogó tűz hamar kialszik. Márk egyszerűen „álhatatlanoknak” (Mk 17:4) nevezi
az ilyen igehallgatókat. Ahogy a nap hevében mindig kiderül, hogy az adott föld
esetleg köves, sziklás és alkalmatlan arra, hogy termést hozzon, úgy az
üldöztetés és a kereszthordozás is mindig leleplezi, hogy milyen a szívünk.
A harmadik csoportba tartoznak azok
az igehallgatók, akiket Jézus a tövises földhöz hasonlít. Ők azok, akik
alkalmasok lennének a gyümölcstermésre, de mivel megtűrik a gyomokat, végül itt
sem lesz termés. Jézus tövisekhez hasonlítja a világi gyönyöröket, a gonosz
kívánságokat, a kapzsiságot és a test más gondjait. Mert, ahogy a tövisek és
egyéb ártalmas akadályok megfojtják az amúgy termést ígérő vetést, még mielőtt
kalászt hozna, épp úgy hatalmasodnak el az emberek szívében is a káros szenvedélyek,
legyőzik a hitet, és elnyomják a mennyei tanítás erejét, még mielőtt beérne.
Végül pedig az igehallgatók
negyedik csoportja az, ahol jó földbe hullott a mag. Ezekben nemcsak gyökeret
ereszt az Úr igéje, hanem akikben legyőz minden akadályt, ami gátolná a termőre
fordulást. Jézus arra is rámutat, hogy a jó földben sem egyforma a termés. A százszoros
terméshez képest gyenge eredmény a harmincszoros termés, Jézus azonban mégis jó
földnek minősíti azokat, akikben az ige bármilyen csekély eredményt is elér.
3.
Isten
országának rejtettsége
A zsidók azt várták, hogy amikor
Isten országa elérkezik, az ellenségeik nem tudnak majd ellenállni neki. Dániel
próféta könyvében pl. ezt olvassuk: „Támaszt majd a menny Istene egy
királyságot, amely nem semmisül meg soha, és a királyi uralom más népre nem
száll át. Összetöri mindezeket a királyságokat, és véget vet nekik, maga pedig
fennmarad mindörökké.” (Dán 2:44). Isten tehát egészen bizonyosan
legyőzi ellenségeit, amikor eljön az ő országa. Amikor Jézus meghirdette Isten
országának eljövetelét, sokan úgy értették, hogy ez a Dánieli prófécia szó
szerint beteljesedik, és az Úr megszabadítja őket Róma uralma alól.
Jézus viszont egészen másképp
beszél Isten országáról. Ő nem egy katonai hódító megjelenéséről beszél, hanem
egy szelíd földművesről, aki magot vet a földbe. Isten országa nem az erőszak
és a fegyverek kényszerítő hatalmával jön el, hanem a gabonamaghoz hasonlóan a
földbe hullva, csendesen, szelíden, szinte észrevétlenül növekedve. A mag nála
útfélre, köves helyre és tövisek közé is eshet, és így nem terem gyümölcsöt.
Más szavakkal a hallgatók elutasíthatják a hívását. Nem sújt le Isten ítélete
azokra, akik elutasítják Jézus szavát. Isten országa el van rejtve a világban
és csendesen, szelíden, látszólagos gyengeségben és sikertelenségben halad
előre.
Mindig vannak, akik befogadják az
igét, és Isten ereje az ő országának gyümölcseit elhozza számukra, mások
viszont elutasítják az üzenetet, ezért ők kimaradnak ebből.
Jézus a példázataiban arra mutat
rá, hogy Isten országának teljessége majd csak a jövőben érkezik el. A kicsiny
és szerény kezdetet, majd dicsőséges eredmény fogja követni. Ami kezdetben
kicsiny, szelíd és láthatatlan, az egy napon dicsőséges királyság lesz, ami
betölti majd a földet. Most azonban Jézus szerint még annak a korszaka van,
amikor vetni kell a magot: „Isten országának ezt az evangéliumát pedig
hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a
vég.” (Mt 24:14). Tegyük mi is ezt, hirdessük az Igét és legyünk magunk
is jó földdé, hogy sok jó gyümölcsöt teremjünk Isten dicsőségére! Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése