Igehirdetés: 2022.06.12. Gondtalan élet – de hogyan?

 

100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 15.

 

Gondtalan élet – de hogyan?

Olvasmány: Mt 6:19-34

„Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Mt 6:33-34)

 

               Jézus a Hegyi Beszédben imádkozni is tanította követőit. Itt hangzott el minden idők legismertebb imádsága, az „Úr imája” vagy más néven a „Miatyánk”, amely jól kifejezi a mennyek országa üzenetét: „Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.” (Mt 6:10). Jézus tehát arra törekedett, hogy a két világot egyesítse, és hogy ez miképpen lehetséges, erről tanít itt a Hegyi Beszéd további részében.

               Jézus némely tanácsa első hallásra talán ostobaságnak tűnhet. Hiszen itt ilyeneket mond a Mester: adjatok mindazoknak, akik kérnek tőletek, szeressétek ellenségeiteket, fordítsátok oda a másik arcotokat, semmit vissza nem várva adjatok kölcsön, ne aggódjatok a ruházat és a táplálék miatt, stb. De sokan megkérdik ma is, hogy vajon működőképes-e az efféle idealizmus a „valódi” világban. Mert mindez, amit Jézus mond kétségtelenül szép és jó, az Isten országában. Egy képzeletbeli ideális világban bizonyára működhetnek is ezek az elvek, de itt a „való világban”, ahol a farkastörvények uralkodnak, sajnos nem. Jézus azonban világossá teszi tanítványai számára, hogy nekik mégis ezek szerint, a Jézus által elmondott elvek szerint kell élniük ebben a világban.

               Jézus üzenetének ugyanis éppen ez a lényege: ahelyett, hogy a létbiztonságba, a takarékosságba vagy az önigazultságba kapaszkodnánk, inkább bízzuk rá magunkat a Mennyei Atyánkra és engedjük át Istennek mindazokat a személyes igazságtalanságokat, amelyek érnek bennünket. Bízzunk abban, hogy a mi szerető Atyánk majd gondoskodik napi szükségleteinkről. A mennyek országának üzenete így foglalható össze dióhéjban: „Istennek éljetek, ne önmagatoknak.”

               Jézus beszédében a jutalomról is szót ejt. A legtöbben barátainktól, munkatársainktól várunk jutalmat: hátba veregetést, előléptetést, tapsot, elismerést. Jézus szerint azonban a legnagyobb jutalmunkat Isten mennyei királyságában kapjuk majd. Isten látja azokat a cselekedeteinket is, amelyeket titkon viszünk véghez, és ő meg is fog értük jutalmazni. Jézus arra bátorítja tanítványait, hogy gyűjtsenek maguknak „kincseket a mennyben”, olyan kincseket, amelyek elég értékesek ahhoz, hogy minden földi szenvedésért kárpótolják őket. Már az Ószövetségben is találunk utalásokat a halál utáni életre. Jézus azonban nyíltan beszél arról a helyről, ahol „akkor az igazak fénylenek, mint a nap az ő Atyjuk országában.” (Mt 13:43). A Jézus korabeli zsidóság az anyagi jólétben és a politikai hatalomban vélte felfedezni Isten elismerésének jeleit. Jézus azonban Isten országára és az eljövendő életre irányította a hallgatói figyelmét. A látható világban elért sikerekkel szemben az eljövendő életbe való befektetés fontosságát hangsúlyozta. A jelenlegi világban a rozsda, a moly vagy a tolvajok martaléka lehet minden, amit összegyűjtöttünk.

1.      Gondtalan élet feltétele: tiszta szív

               Jézus a gondtalan életre hívja követőit: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok betörnek, és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem törnek be, és nem lopják el. Mert ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is.” (Mt 6:19-21). Majd azt is megmutatja a számukra, hogy milyen akadályai lehetnek ennek a gondtalan, Krisztust követő életnek. Az alapvető gondok mindig ott kezdődnek, amikor Krisztus és az őt követni akaró tanítvány közé belép valami, pl. a világ és annak kívánságai, a törvény betűje, vagy a tanítvány saját kegyessége. Ha nem Isten országa áll az első helyen, ha valami más fontosabbá válik, legyen az étel, ital, ruházat, a megélhetés gondja, vagy éppen a törvény betűjének való megfelelni akarás, akkor ez elválaszt minket Istentől.

               Jézus szerint: „A test lámpása a szem. Ezért ha a szemed tiszta, az egész tested világos lesz. Ha pedig a szemed gonosz, az egész tested sötét lesz. Ha tehát a benned lévő világosság sötétség, milyen nagy akkor a sötétség!” (Mt 6:22-23). A tanítvány szemének egyenesen és egyedül Krisztusra kell irányulnia. Teljesen arra a fényre, amely Krisztusból jön, és amelyben nincs sötétség, kétértelműség. Ahogy a szemnek egyértelműen, világosnak, tisztának kell lennie ahhoz, hogy a test a fényben maradjon, ahogy a láb és a kéz sem kap máshonnan fényt, csak a szemtől, ahogyan a láb megbotlik, és a kéz hibázik, ha a szem homályos, ahogyan az egész test sötétségben van, ha a szem kialszik, a tanítvány is csak addig maradhat világosságban, ameddig egyértelműen Krisztusra néz. Ha a szem valami mást lát, mint azt, ami van, úgy az egész testet csalja meg. Ha a szív a világ látszatán csüng, a Teremtő helyett a teremtményen, úgy a tanítvány elveszett. Ha a világ javai utáni vágyakozás kerül első helyre az ember életében, akkor ez elfordítja a szívét Krisztustól. A tiszta szívűek viszont azért boldogok, mert ők meglátják Istent.

               Ezért a nagy kérdés az, hogy mi van a szívünkben? A világ javaihoz kötődik a szívünk vagy Krisztushoz? Ahogy a test lámpása a szem, úgy a Jézust követő tanítvány lámpása a szíve. Ha a szem sötét, milyen sötétnek kell lennie a testnek? Ha a szív sötét, milyen sötétségnek kell lennie a tanítványban? A szív pedig bizony sötét lesz, ha a világ dolgain csüng. Jézus hívása pedig akármilyen nyomatékos is, visszapattan az ilyen szívről, nem talál utat az emberben, mert a szív bezárult, máshoz tartozik, mással van tele. Az Isten szava, az ige, elhal, ahogyan a tövisek közé hullott mag „az élet gondja, gazdagsága és élvezetei” között.” (Lk 8:14). A szem és a szív tisztasága olyan elrejtettséget jelez, amely semmiről sem tud, csak Krisztus szaváról és hívásáról, amely teljes közösségben van Krisztussal.

               A nagy kérdés ezek után az, hogy miképpen viszonyuljon a Krisztust követni akaró tanítvány a világhoz és hogyan bánjon a világi javakkal?

               Jézus nem a világi javak használatát tiltotta meg a tanítványai számára. Jézus is ember volt, neki is szüksége volt ételre, italra, ruházatra és hajlékra. Ő is evett és ivott, és mértékkel élt minden egyéb világi javakkal. Ezzel egyben meg is szentelte a föld javainak használatát. A tanítványait pedig arra buzdította, hogy hálásan és Isten ajándékaként fogadják ezeket a dolgokat.

               Ugyanakkor Jézus azt is világossá tette, hogy a javak nem felhalmozásra vannak, és nem öncélból kapjuk azokat. Ahogy Izrael egykor a pusztában naponta Istentől kapta a mannát, és nem kellett étel és ital miatt aggódnia, úgy Jézus tanítványainak is naponta Istentől kell kérnie és elfogadnia a mindennapi kenyeret. Ha viszont a pusztában többet gyűjtöttek a mannából a napi szükségletnél, az másnapra megrothadt. Így, ehhez hasonlóan, aki felhalmozza az Istentől kapott javakat, az tönkreteszi az adományt és önmagát is. A szív ebben az esetben az összegyűjtött kincsekhez, a felhalmozott javakhoz fog kötődni. A vagyon mindig Isten és az ember szíve közé tolakszik. Ahol a kincsem ott lesz a bizalmam, vigaszom, istenem. Az ilyen kincs bálványimádás, mert Isten helyét foglalja el.

2.      Gondtalan élet feltétele: osztatlan szív

               Jézus szerint a gondtalan élet másik feltétele az osztatlan szív: „Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket fogja gyűlölni, a másikat pedig szeretni, vagy az egyikhez ragaszkodik majd, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” (Mt 6:24). Fontos, hogy a tanítvány szíve tiszta legyen, és hogy egészen Istené legyen. Aki Jézust követni akarja, az nem szolgálhat két Úrnak. A gondtalan élet alapfeltétele a tiszta és osztatlan szív. Hiszen az, aki úgy okoskodik, hogy ő elég ügyes és elég bölcs ahhoz, hogy képes legyen Istennek is, meg a világnak is megfelelni, az óhatatlanul olyan gondok és ellentmondások tömkelegét veszi magára, amit képtelenség elhordozni vagy feloldani. A történelem során akadtak ugyan olyan uralkodók, akik olyan hatalmasnak gondolták magukat, hogy ők képesek akár két istent is szolgálni. Jézus szerint azonban lehetetlen. Amikor az ember hiú módon azt gondolja, hogy elég erős és elég tapasztalt ahhoz, hogy „kezében tartson” minden hatalmat, és csak korlátozott jogot engedjen mindkettőnek, valójában már rég elbukott, mert elszakadt Istentől és a mammon foglyává lett.

               Jézus szerint Isten gyermekei nem lehetnek egyszerre a mulandó világ vidám gyermekei és Isten jó ajándékainak is részesei. Nem lehet egyszerre „világfinak” is lenni meg Isten örökkévaló országa örökösének is. Nem lehet egyszerre a világi kívánságokat halmozni és Isten áldásának kincseit is birtokolni. Azért nem lehetséges, mert Isten és a világ, Isten és a javak egymás ellen vannak, mert a világ és a javak a szívünket igénylik, s így végső soron mindig Isten ellen vannak. A szívünket pedig csak egynek adhatjuk oda teljes szeretetben, csak egy úrhoz ragaszkodhatunk igazán. Aki ennek a szeretetnek az útjában áll, azt előbb-utóbb meg kell gyűlölni. Jézus szava szerint Isten iránt csak szeretet vagy gyűlöletet érezhetünk. Ha nem szeretjük Istent, akkor gyűlöljük. Nincs középút. Isten azért és úgy Isten, hogy csak szeretni vagy gyűlölni lehet. Itt nincs más választás: vagy Istent szeretjük, vagy a világ javait.

               A legtöbben persze nem szeretnének választani, hanem mindkét úrnak meg kívánnak felelni, mindkét oldal javait birtokolni szeretnék. Azt hazudják maguknak, hogy szeretik Istent, közben mégis a világ javait helyezik első helyre az életükben. Így azonban a szavak szintjén hangoztatott istenszeretet, a gyakorlatban gyűlöletté válik, mert a szem nem tiszta, és a szív megosztott, s már nincs közösségben Istennel.

3.      Gondtalan élet feltétele: bizakodó szív

               Jézus szerint a gondtalan élet harmadik feltétele a bizakodó szív „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Mt 6:33-34).

               A világ úgy állít csapdát az embernek, hogy biztonságot és gondtalanságot ígér neki.  A világi javak megcsillantják az emberi szív előtt, hogy az ő birtoklásuk által elérhetjük a gondtalan életet. Valójában azonban éppen fordítva van, hiszen éppen ezeknek a világi javaknak a birtoklása okozza a legtöbb gondot az embernek. A földi javakba kapaszkodó ember szívét fojtogató teherként nyomja a gond. A már meglevő gondokat az ember általában újabb javak beszerezésével kívánja orvosolni, de ha sikerül is ezeket mind megszereznünk, általuk csak újabb és még nagyobb gondok szakadnak a nyakunkba. Ha az életünket a földi kincsek révén akarjuk biztosítani, ha „gondoskodással” akarunk gondtalanok lenni, valójában mindig az ellenkezője történik. Biztonság, béke és megnyugvás helyett, csak még több aggodalom félelem és nyugtalanság lesz a részünk.

               Az aggodalom mindig a holnapra irányul. A földi kincsek viszont egyedül a mának szólnak, így a holnap biztosítása iránti erőfeszítéseink csak a bizonytalanságot erősítik bennünk. Jézus ezért mondja, hogy „elég minden napnak a maga baja.” (Mt 6:34). Csak az lehet boldog, csak az élvezheti a gondtalan életet, aki a holnapot teljesen Isten kezébe teszi, és tőle fogadja el, amire ma szüksége van. Csak a „mindennapi kenyér” Isten kezéből való elfogadása szabadít meg a holnap gondjától.

               A másnap miatti aggódás meglopja a békét, megrontja a bizalmat, megterheli és rabul ejti szívünket. Az aggódás ellen egyetlen megoldás van: a bizakodó szív. Isten gyermekeinek nagyszerű és pártatlan szabadságáról beszél itt Jézus: „Ne aggódjatok tehát a holnapért!” (Mt 6:33/a). Mivel Isten gyermekeinek van mennyei Atyjuk, aki úgy szerette őket, hogy nekik ajándékozta szeretet Fiát, ezért bízhatnak abban is, hogy minden más kevésbé fontos dologban is gondoskodik róluk. Pál apostol is ezt hirdeti: „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Rm 8:32).

               Jézus az aggódás teljes értelmetlenségére mutat rá. Hiszen a következő nap, de még a következő óra sincs a birtokunkban: „Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is?” (Mt 6:27). Az aggódás azért értelmetlen, mert a világ állapotán az aggódásunk által semmit sem változtatunk. Egyedül Isten gondoskodhat rólunk, mert ő kormányozza a világot. Aggodalmaskodásunkkal tulajdonképpen jogtalanul akarjuk átvenni Istentől a kormányzást. Az aggodalmaskodás így hitetlenség és lázadás Isten ellen, hiszen végső soron aggódásunkkal az ő hatalmát vonjuk kétsége. Jézus szerint az aggódás a pogányokra jellemző, akik nem Istenben, hanem a saját erejükben bíznak. A pogányok azért aggódnak, mert nem ismerik a mennyei Atyát, aki gondosodik róluk, így ők mindent maguk akarnak megtenni. Isten gyermekeire azonban Jézus szerint ez a szabály érvényes: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.” (Mt 6:32).  Első tehát a Jézussal való közösség és az Isten parancsai iránti engedelmesség, minden egyéb utána következik.

               Nem egyszerre és együtt, hanem „először” Isten országa, aztán a többi. Krisztus igazsága mindig meg kell, hogy előzze az életünkért, az ételünkért, a családunkért való aggódást. De ha Krisztus a miénk, akkor vele ajándékba kaptunk mindent.  Ha Krisztus az első, akkor minden más megadatik nekünk. Aki egyedül Jézusra néz, az Atyja kezében és oltalmában van. Aki pedig már Isten kezébe tette le az életét az nem kételkedhet többé abban, hogy az Atya képes gondoskodni gyermekeiről és megvédeni őket. Ámen.