2022. június 4., szombat

Igehirdetés: 2022.06.05. Pünkösd

 


100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 14.

 

Pünkösd: A Győztes tovább munkálkodik

Olvasmány: ApCsel 2:1-12

„Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szentlelket, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is.” (ApCsel 2:33)

 

               Lukács az egyetlen a négy evangélista közül, aki Jézus halála és feltámadása történetének leírása után tovább folytatja művét. Az Apostolok Cselekedetei valójában Lukács evangéliumának a második kötete, amely arról számol be, hogy a Győztes Király tovább munkálkodik. Az evangélium beszámolója ott ért véget, hogy Jézus felmagasztaltatott és az Atya jobbjára ült. A szerző itt maga is utal rá: „Az első könyvet arról írtam, Teofiloszom, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva egészen addig a napig, amelyen felvitetett, miután a Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott.” (ApCsel 1:1-2).          Jézus, tehát „felvitetett” (ApCsel 1:1), azaz „felemeltetett a menybe” (ApCsel 1:9), vagy, ahogy Péter apostol pünkösdkor mondja: „felemeltetett az Isten jobbjára” (ApCsel 2:33). Vagyis a Messiás már Istennel együtt uralkodik a teljes teremtett világ és minden nép felett. Az ősegyház egy himnusza ezt így fogalmazta meg: „Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Fil 2:9-11).

               Lukács evangélista tehát világosan jelzi, hogy ez a második kötete arról a munkáról szól, amit Jézus tovább folytatott, az után, hogy visszatért az Atyához. A különbség abban van, hogy most Jézus nincs jelen személyesen, hanem a Lélek által munkálkodik. A Lélek az, aki szétosztja Isten országának ajándékait, erőt adva Jézus követőinek. Amíg Jézus a földön volt, addig munkája leginkább Izraelre korlátozódott, most viszont a felmagasztaltatása után, a Szentlélek erejével betöltve tanítványait, kiterjeszti szolgálatát a „föld végső határáig” (ApCsel 1:8). Az evangélista művének ez a második kötete tehát a felmagasztalt Krisztusnak folytatódó küldetéséről szól, amit a Lélek által visz végbe, hogy megváltást hozzon az egyháznak és az egyház által az egész világ számára. Ennek a küldetésnek pedig mi magunk is részesei vagyunk. Az Apostolok Cselekedetei olyan mű, amely befejezetlenül ér véget, ezzel is kifejezve, hogy Jézus a Lélek által tovább munkálkodik. Így mi, akik történelmi folytonosságban látjuk a korai egyházat, szintén részesei lehetünk ennek a küldetésnek. Az ő történetük a miénk is.

               Isten megváltó munkájának célja, hogy megtisztítsa a világot a bűntől. Jézus halálával már legyőzte a bűnt és feltámadásával megnyitotta a megváltás és a gyógyulás új korszakát. A királyi vacsora készen van, de még nem kezdődött el. Vannak már meghívottak a nagy vacsorára, de Isten még vár, mert azt szeretné, ha még több ember elfogadná az ő meghívását és részese lehetne az ünnepi asztalnak. Ez a köztes idő Jézus első eljövetele és visszatérése között egy missziói időszak a felmagasztalt Krisztus és az egyház számára.

1.      A munka folytatódik: kiárad a Lélek

               A pünkösd története arról szól, hogy a felmagasztalt Krisztus ígérete szerint kiárasztotta a Szentlelket.  Vagyis Jézusnak az Atyához való felemeltetése után sem szűnt meg a munkája, hanem a Szentlélek kitöltetésével tovább folytatódik. Az Ószövetségben Isten megígérte, hogy az utolsó napokban a Szentlélek ki fog áradni a Messiásra, Isten szolgájára:
„Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek.” (Ézs 42:1). Majd az is elhangzik, hogy a Lékek kiárad az egész Izraelre: „Lelkemet adom belétek, életre keltek, és letelepítelek benneteket a saját földeteken. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az ÚR, meg is teszem, amit megmondtam – így szól az ÚR.” (Ez 37:14). Végül pedig azt ígéri Isten, hogy minden emberre kiárad majd Isten Lelke: „Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak. Még a szolgákra és szolgálólányokra is kitöltöm lelkemet abban az időben.” (Jóel 3:1-2). A Szentlélek kitöltetése részben már megtörtént Jézus szolgálatának kezdetén, amikor megkeresztelkedett, de a teljes kiáradás csak az ő felemeltetése után következett be. Feltámadása után pedig megígérte Jézus, hogy a Szentlélek kitöltetik követőire, és azt kérte tőlük, hogy Jeruzsálemben várakozzanak addig, amíg ez be nem teljesedik.

               Istennek ez a hatalmas ígérete tíz nappal Jézus mennybemenetel után, a zsidó pünkösd ünnepén teljesedett be. Ez az időzítés két oknál fogva is nagy jelentőséggel bírt.

               Először is, azért mert eredetileg a zsidók ezen az ünnepen vitték Isten elé az aratás első zsengéjét. Isten pedig ezt a napot választotta ki arra, hogy kitöltse a Szentlelket, amely az ő eljövendő országának a zsengéje. Pál az mondja azokról, akik az első pünkösdkor megtértek, hogy ők azok „akik a Lélek zsengéjét kapták.” (Rm 8:23). De tudjuk, hogy Jézus idejére a pünkösd a zsidóságon belül már elvesztette ezt, az eredeti aratásünnepi funkcióját.

               Ebben az időben már Isten Ábrahámnak tett ígéretét ünnepelték pünkösdkor, azt, hogy a zsidóság Ábrahám utódaként Isten választott népévé lehetett. Így Jézus korában a pünkösd a szövetség megújításának ünnepe volt, a népek befogadása abba a szövetségbe, amely Isten és Ábrahám között jött létre. Ezen a pünkösdön pedig, a Szentlélek eljövetelével véget ért a várakozás, a reményük beteljesült.

               Amikor Jézus tanítványai összegyűltek pünkösd napján, heves szél töltötte be hirtelen a házat, majd lángnyelvek szálltak le rájuk és megteltek Szentlélekkel. A Szentlélek jelenlétének ez a két jele, a szél és a tűz nagyon fontos jelentőséggel bírt. Ezékiel próféta száraz csontokról szóló látomásában a Mindenható Isten ezt mondja: „A négy égtáj felől jöjj elő, lélek, és lehelj ezekbe a megöltekbe, hogy életre keljenek!” (Ez 37:9). Isten megígérte, hogy a Szentlélek életre fogja kelteni a holttá vált népet. A szél itt Isten hatalmát jelképezi, amely új életet hoz: „Lelkemet adom belétek, életre keltek, és letelepítelek benneteket a saját földeteken. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az ÚR, meg is teszem, amit megmondtam – így szól az ÚR.” (Ez 37:14). Az Ószövetségben a héber „Lélek” (Rúah) szó, és az Újszövetségben a görög „pneuma” ugyanúgy jelenthet „szelet” vagy „leheletet” is. Ehhez hasonlóan a tűz gyakran jelképezi Isten jelenlétét, például tűzoszlop az Egyiptomból való kivonulás során. Pünkösdkor Isten Lelkének jelenléte a tűz jelével jött el Isten hatalmas jelenlétének a jelképeként.

               Pünkösd ünnepe alatt Jeruzsálem tele volt emberekkel, akik a Római Birodalom különböző részeiből gyűltek össze. A Szentlélek jelenlétének harmadik jele akkor jött el, amikor a tanítványok elkezdtek különböző nyelveken szólni, ezáltal elérhetővé tették az evangéliumot a különböző nemzetiségű emberek számára. Jele ez annak, hogy az evangélium nem korlátozódik többé a zsidó nemzetre és a héber nyelvre. Pünkösddel Isten Lelke elkezdett munkálkodni Izraelből kiindulva a népek felé, ahogy azt Jézus megígérte: „és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.” (ApCsel 1:8).

2.      A munka folytatódik: közösség formálódik

               Jézus munkája tovább folyatódik nemcsak úgy, hogy kiárasztja Lelkét a tanítványokra, de úgy is, hogy a Lélek által közösséget formál. Isten Szentlelkének munkája mutatkozik meg abban is, hogy az általa formált közösséget képessé teszi arra, hogy részesedjen Isten országának megváltásában, és közvetítse a megváltást másoknak. Így mindaz, amiről itt az Apostolok Cselekedetei beszámol, nem annyira az egyház kezdete, hanem sokkal inkább Jézus küldetésének a folytatása.

               Amikor Péter befejezte beszédét arról, hogy mi is a pünkösd jelentősége, az emberek azonnali reakciója az volt, hogy megkérdezték, hogy mit kell tenniük: „Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak?” (ApCsel 2:37). Péter pedig ezt válaszolta nekik: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.  Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (ApCsel 2:38-39). Isten azt várja el a népétől, hogy bánják meg a bűneiket, forduljanak el a rossztól, keresztelkedjenek meg, és legyenek annak a közösségnek a tagjai, amely most részesül Isten országa ajándékában, a Szentlélekben. Ezen a közösségen belül a Szentlélek elhozza a bűnbocsánat áldását. Válaszként Péter beszédére mintegy háromezer ember rögtön csatlakozott a megújult Izraelhez. A Biblia ennek az első keresztény gyülekezetnek az életét is bemutatja. Ez ugyanis nem csupán egy történelmi leírás, hanem Isten terve arra nézve, hogy milyennek kell lennie Isten újjáalakított népének, függetlenül attól, hogy melyik korban él.

               A Lélek által formált közösségnek három meghatározó tulajdonsága van.

               Az első az odaadás: „Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.” (ApCsel 2:42).

               A második maghatározó tulajdonsága a Lélek által formált közösségnek az, hogy Krisztus élete nyilvánul meg mind az egyén, mind pedig a közösség életében. Az egyház így képes felmutatni Isten megváltó erejének a jeleit: „Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt.” (ApCsel 2:43). A közösségi kapcsolataiban pedig érvényesül az igazságosság és a könyörület: „Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.” (ApCsel 2:44-45). Tagjai örömteljes, őszinte közös étkezésekre és istentiszteletekre gyűlnek össze: „Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép.” (ApCsel 2:46).

               Harmadszor pedig a Lélek által formált közösségben Isten országának felszabadító élete egyre jobban megmutatkozik. A felmagasztalt Úr munkálkodik továbbra is az egyházában: „Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.” (ApCsel 2:47). Ez is az Isten országáról szóló ószövetségi próféciák beteljesedését jelentette.  A prófétai gondolkodás szerint a pogány népek a végidőkben majd elzarándokolnak a Sionra, mert vonzani fogja őket az Izrael által megtapasztalt szabadítás.

               Az ősegyház újonnan megalakult közössége vonzó volt a kívülállók számára. A hívő közösség élete sugározta Isten országának fényét, és kiemelte az embereket a sötétségből. Péter apostol ezt így fogalmazza meg: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.” (1Pét 2:9-10). Jézus tehát tovább munkálkodik az által, hogy kiárasztja, Lelkét tanítványaira majd pedig olyan közösséget formál belőlük, ami róla tesz bizonyságot.

               Az egyház, mint olyan közösség, amit Isten Lelke formál minden népből és nemzetből, bizonyos értelemben teljesen új a történelemben.  Ugyanakkor mégis történelmi folytonosságban áll az ószövetség népével, melynek eredete Ábrahámig nyúlik vissza. Isten kiválasztotta és megformálta Izraelt, hogy világossággá legyenek a népek számára, de az izraelitáknak nem sikerült elhívatásukat betölteni. Izrael királysága elpusztult, a nép fogságba került, de Isten megígérte, hogy egy napon ismét összegyűjti népét és kiárasztja rájuk Szentlelkét, hogy végre betöltsék elhívatásukat. A próféták ígéretei alapján Izrael kegyesei mindig is várták azt a napot, amikor Isten újra összegyűjti Izraelt. Jézus eljövetelével elkezdődött ez az összegyűjtés. Jézus kijelölt tizenkét apostolt, jelképezve ezzel Izrael tizenkét törzsét, hogy ők legyenek az alapja az Isten embereiből formálódó új népnek, Isten királyságának. Az Apostolok Cselekedetei arról számol be, hogy a hívőknek ez az új közössége hogyan folytatja Jézus küldetését, átlépve a régi nemzetiségi és kulturális határokat, hogy Isten országába gyűjtsön minden népet.

               A Lukács által írt mű, amit mi az „Apostolok Cselekedetei” címmel ismerünk, így tulajdonképpen a felmagasztalt Krisztus munkája a Szentlélek által. Ahogy láttuk Jézus munkája nem ért véget az ő mennybemenetelével. Ugyanaz a Jézus, akit megfeszítettek egykor, most felemeltetett Isten jobbjára, ott uralkodik, és minden ellenségét lábai alá helyezi. Ő Úr és Messiás. Megkapta az Atyától a megígért Szentlelket, és Krisztus most ugyanezt a Lelket kitöltötte a tanítványokra. A felmagasztalt Krisztus munkálkodik tovább a Lélek által. A Szentlélek által eljut az örömhír a föld végső határáig, új megtérteket hoz a közösségbe, vezeti és felhatalmazza az apostolokat és az egyházat, hogy véghezvigye küldetését. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Adventi Esték – Advent négy arca

Adventi Esték – Advent négy arca   Advent idején keddenként 18:00 órától „Adventi Esték” címmel rövid áhítatot és imaközösséget tartu...