.jpg)
100
TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 14.
Pünkösd: A Győztes
tovább munkálkodik
Olvasmány: ApCsel
2:1-12
„Miután tehát
felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szentlelket,
kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is.” (ApCsel 2:33)
Lukács az egyetlen a négy
evangélista közül, aki Jézus halála és feltámadása történetének leírása után
tovább folytatja művét. Az Apostolok Cselekedetei valójában Lukács
evangéliumának a második kötete, amely arról számol be, hogy a Győztes Király
tovább munkálkodik. Az evangélium beszámolója ott ért véget, hogy Jézus
felmagasztaltatott és az Atya jobbjára ült. A szerző itt maga is utal rá: „Az
első könyvet arról írtam, Teofiloszom, amit Jézus tett és tanított kezdettől
fogva egészen addig a napig, amelyen felvitetett, miután a Szentlélek
által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott.” (ApCsel
1:1-2). Jézus, tehát „felvitetett”
(ApCsel 1:1), azaz „felemeltetett a menybe” (ApCsel 1:9), vagy, ahogy Péter
apostol pünkösdkor mondja: „felemeltetett az Isten jobbjára” (ApCsel
2:33). Vagyis a Messiás már Istennel együtt uralkodik a teljes teremtett világ
és minden nép felett. Az ősegyház egy himnusza ezt így fogalmazta meg: „Ezért
fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki,
amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké,
földieké és földalattiaké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr
az Atya Isten dicsőségére.” (Fil 2:9-11).
Lukács evangélista tehát világosan
jelzi, hogy ez a második kötete arról a munkáról szól, amit Jézus tovább
folytatott, az után, hogy visszatért az Atyához. A különbség abban van, hogy
most Jézus nincs jelen személyesen, hanem a Lélek által munkálkodik. A Lélek
az, aki szétosztja Isten országának ajándékait, erőt adva Jézus követőinek. Amíg
Jézus a földön volt, addig munkája leginkább Izraelre korlátozódott, most viszont
a felmagasztaltatása után, a Szentlélek erejével betöltve tanítványait,
kiterjeszti szolgálatát a „föld végső határáig” (ApCsel 1:8).
Az evangélista művének ez a második kötete tehát a felmagasztalt Krisztusnak
folytatódó küldetéséről szól, amit a Lélek által visz végbe, hogy megváltást
hozzon az egyháznak és az egyház által az egész világ számára. Ennek a
küldetésnek pedig mi magunk is részesei vagyunk. Az Apostolok Cselekedetei
olyan mű, amely befejezetlenül ér véget, ezzel is kifejezve, hogy Jézus a Lélek
által tovább munkálkodik. Így mi, akik történelmi folytonosságban látjuk a
korai egyházat, szintén részesei lehetünk ennek a küldetésnek. Az ő történetük
a miénk is.
Isten megváltó munkájának célja,
hogy megtisztítsa a világot a bűntől. Jézus halálával már legyőzte a bűnt és
feltámadásával megnyitotta a megváltás és a gyógyulás új korszakát. A királyi
vacsora készen van, de még nem kezdődött el. Vannak már meghívottak a nagy
vacsorára, de Isten még vár, mert azt szeretné, ha még több ember elfogadná az
ő meghívását és részese lehetne az ünnepi asztalnak. Ez a köztes idő Jézus első
eljövetele és visszatérése között egy missziói időszak a felmagasztalt Krisztus
és az egyház számára.
1.
A munka
folytatódik: kiárad a Lélek
A pünkösd története arról szól,
hogy a felmagasztalt Krisztus ígérete szerint kiárasztotta a Szentlelket. Vagyis Jézusnak az Atyához való felemeltetése
után sem szűnt meg a munkája, hanem a Szentlélek kitöltetésével tovább
folytatódik. Az Ószövetségben Isten megígérte, hogy az utolsó napokban a
Szentlélek ki fog áradni a Messiásra, Isten szolgájára:
„Ez
az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm.
Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek.” (Ézs 42:1).
Majd az is elhangzik, hogy a Lékek kiárad az egész Izraelre: „Lelkemet
adom belétek, életre keltek, és letelepítelek benneteket a saját földeteken.
Akkor majd megtudjátok, hogy én, az ÚR, meg is teszem, amit megmondtam – így
szól az ÚR.” (Ez 37:14). Végül pedig azt ígéri Isten, hogy minden emberre
kiárad majd Isten Lelke: „Azután kitöltöm majd lelkemet minden
emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak,
ifjaitok látomásokat látnak. Még a szolgákra és szolgálólányokra is
kitöltöm lelkemet abban az időben.” (Jóel 3:1-2). A Szentlélek
kitöltetése részben már megtörtént Jézus szolgálatának kezdetén, amikor
megkeresztelkedett, de a teljes kiáradás csak az ő felemeltetése után
következett be. Feltámadása után pedig megígérte Jézus, hogy a Szentlélek
kitöltetik követőire, és azt kérte tőlük, hogy Jeruzsálemben várakozzanak addig,
amíg ez be nem teljesedik.
Istennek ez a hatalmas ígérete
tíz nappal Jézus mennybemenetel után, a zsidó pünkösd ünnepén teljesedett be.
Ez az időzítés két oknál fogva is nagy jelentőséggel bírt.
Először is, azért mert eredetileg
a zsidók ezen az ünnepen vitték Isten elé az aratás első zsengéjét. Isten pedig
ezt a napot választotta ki arra, hogy kitöltse a Szentlelket, amely az ő
eljövendő országának a zsengéje. Pál az mondja azokról, akik az első pünkösdkor
megtértek, hogy ők azok „akik a Lélek zsengéjét kapták.” (Rm
8:23). De tudjuk, hogy Jézus idejére a pünkösd a zsidóságon belül már
elvesztette ezt, az eredeti aratásünnepi funkcióját.
Ebben az időben már Isten
Ábrahámnak tett ígéretét ünnepelték pünkösdkor, azt, hogy a zsidóság Ábrahám
utódaként Isten választott népévé lehetett. Így Jézus korában a pünkösd a
szövetség megújításának ünnepe volt, a népek befogadása abba a szövetségbe,
amely Isten és Ábrahám között jött létre. Ezen a pünkösdön pedig, a Szentlélek
eljövetelével véget ért a várakozás, a reményük beteljesült.
Amikor Jézus tanítványai
összegyűltek pünkösd napján, heves szél töltötte be hirtelen a házat, majd
lángnyelvek szálltak le rájuk és megteltek Szentlélekkel. A Szentlélek
jelenlétének ez a két jele, a szél és a tűz nagyon fontos jelentőséggel bírt.
Ezékiel próféta száraz csontokról szóló látomásában a Mindenható Isten ezt
mondja: „A négy égtáj felől jöjj elő, lélek, és lehelj ezekbe a megöltekbe,
hogy életre keljenek!” (Ez 37:9). Isten megígérte, hogy a Szentlélek
életre fogja kelteni a holttá vált népet. A szél itt Isten hatalmát jelképezi,
amely új életet hoz: „Lelkemet adom belétek, életre keltek, és letelepítelek benneteket a
saját földeteken. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az ÚR, meg is teszem, amit
megmondtam – így szól az ÚR.” (Ez 37:14). Az Ószövetségben a héber
„Lélek” (Rúah) szó, és az Újszövetségben a görög „pneuma” ugyanúgy jelenthet
„szelet” vagy „leheletet” is. Ehhez hasonlóan a tűz gyakran jelképezi Isten
jelenlétét, például tűzoszlop az Egyiptomból való kivonulás során. Pünkösdkor
Isten Lelkének jelenléte a tűz jelével jött el Isten hatalmas jelenlétének a
jelképeként.
Pünkösd
ünnepe alatt Jeruzsálem tele volt emberekkel, akik a Római Birodalom különböző
részeiből gyűltek össze. A Szentlélek jelenlétének harmadik jele akkor jött el,
amikor a tanítványok elkezdtek különböző nyelveken szólni, ezáltal elérhetővé
tették az evangéliumot a különböző nemzetiségű emberek számára. Jele ez annak,
hogy az evangélium nem korlátozódik többé a zsidó nemzetre és a héber nyelvre. Pünkösddel
Isten Lelke elkezdett munkálkodni Izraelből kiindulva a népek felé, ahogy azt
Jézus megígérte: „és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a
föld végső határáig.” (ApCsel 1:8).
2.
A munka
folytatódik: közösség formálódik
Jézus munkája tovább folyatódik
nemcsak úgy, hogy kiárasztja Lelkét a tanítványokra, de úgy is, hogy a Lélek által
közösséget formál. Isten Szentlelkének munkája mutatkozik meg abban is, hogy az
általa formált közösséget képessé teszi arra, hogy részesedjen Isten országának
megváltásában, és közvetítse a megváltást másoknak. Így mindaz, amiről itt az
Apostolok Cselekedetei beszámol, nem annyira az egyház kezdete, hanem sokkal
inkább Jézus küldetésének a folytatása.
Amikor Péter befejezte beszédét
arról, hogy mi is a pünkösd jelentősége, az emberek azonnali reakciója az volt,
hogy megkérdezték, hogy mit kell tenniük: „Amikor ezt hallották, mintha szíven
találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit
tegyünk, testvéreim, férfiak?” (ApCsel 2:37). Péter pedig ezt
válaszolta nekik: „Térjetek meg,
és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek
bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az
ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív
magának az Úr, a mi Istenünk.” (ApCsel 2:38-39). Isten azt várja el
a népétől, hogy bánják meg a bűneiket, forduljanak el a rossztól,
keresztelkedjenek meg, és legyenek annak a közösségnek a tagjai, amely most
részesül Isten országa ajándékában, a Szentlélekben. Ezen a közösségen belül a
Szentlélek elhozza a bűnbocsánat áldását. Válaszként Péter beszédére mintegy
háromezer ember rögtön csatlakozott a megújult Izraelhez. A Biblia ennek az
első keresztény gyülekezetnek az életét is bemutatja. Ez ugyanis nem csupán egy
történelmi leírás, hanem Isten terve arra nézve, hogy milyennek kell lennie
Isten újjáalakított népének, függetlenül attól, hogy melyik korban él.
A Lélek által formált közösségnek
három meghatározó tulajdonsága van.
Az első az odaadás: „Ők
pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér
megtörésében és az imádkozásban.” (ApCsel 2:42).
A második maghatározó
tulajdonsága a Lélek által formált közösségnek az, hogy Krisztus élete
nyilvánul meg mind az egyén, mind pedig a közösség életében. Az egyház így képes
felmutatni Isten megváltó erejének a jeleit: „Félelem támadt minden lélekben,
és az apostolok által sok csoda és jel történt.” (ApCsel 2:43). A
közösségi kapcsolataiban pedig érvényesül az igazságosság és a könyörület: „Mindazok
pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és
javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.”
(ApCsel 2:44-45). Tagjai örömteljes, őszinte közös étkezésekre és
istentiszteletekre gyűlnek össze: „Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy
lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel
és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték Istent, és kedvelte
őket az egész nép.” (ApCsel 2:46).
Harmadszor pedig a Lélek által
formált közösségben Isten országának felszabadító élete egyre jobban
megmutatkozik. A felmagasztalt Úr munkálkodik továbbra is az egyházában: „Az
Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.” (ApCsel
2:47). Ez is az Isten országáról szóló ószövetségi próféciák beteljesedését
jelentette. A prófétai gondolkodás
szerint a pogány népek a végidőkben majd elzarándokolnak a Sionra, mert vonzani
fogja őket az Izrael által megtapasztalt szabadítás.
Az ősegyház újonnan megalakult
közössége vonzó volt a kívülállók számára. A hívő közösség élete sugározta Isten
országának fényét, és kiemelte az embereket a sötétségből. Péter apostol ezt
így fogalmazza meg: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok,
Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből
az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; akik egykor nem az ő népe
voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most
pedig irgalomra találtatok.” (1Pét 2:9-10). Jézus tehát tovább
munkálkodik az által, hogy kiárasztja, Lelkét tanítványaira majd pedig olyan
közösséget formál belőlük, ami róla tesz bizonyságot.
Az egyház, mint olyan közösség,
amit Isten Lelke formál minden népből és nemzetből, bizonyos értelemben
teljesen új a történelemben. Ugyanakkor
mégis történelmi folytonosságban áll az ószövetség népével, melynek eredete
Ábrahámig nyúlik vissza. Isten kiválasztotta és megformálta Izraelt, hogy
világossággá legyenek a népek számára, de az izraelitáknak nem sikerült
elhívatásukat betölteni. Izrael királysága elpusztult, a nép fogságba került,
de Isten megígérte, hogy egy napon ismét összegyűjti népét és kiárasztja rájuk
Szentlelkét, hogy végre betöltsék elhívatásukat. A próféták ígéretei alapján
Izrael kegyesei mindig is várták azt a napot, amikor Isten újra összegyűjti
Izraelt. Jézus eljövetelével elkezdődött ez az összegyűjtés. Jézus kijelölt
tizenkét apostolt, jelképezve ezzel Izrael tizenkét törzsét, hogy ők legyenek
az alapja az Isten embereiből formálódó új népnek, Isten királyságának. Az
Apostolok Cselekedetei arról számol be, hogy a hívőknek ez az új közössége
hogyan folytatja Jézus küldetését, átlépve a régi nemzetiségi és kulturális
határokat, hogy Isten országába gyűjtsön minden népet.
A Lukács által írt mű, amit mi az
„Apostolok Cselekedetei” címmel ismerünk, így tulajdonképpen a felmagasztalt
Krisztus munkája a Szentlélek által. Ahogy láttuk Jézus munkája nem ért véget
az ő mennybemenetelével. Ugyanaz a Jézus, akit megfeszítettek egykor, most
felemeltetett Isten jobbjára, ott uralkodik, és minden ellenségét lábai alá
helyezi. Ő Úr és Messiás. Megkapta az Atyától a megígért Szentlelket, és
Krisztus most ugyanezt a Lelket kitöltötte a tanítványokra. A felmagasztalt
Krisztus munkálkodik tovább a Lélek által. A Szentlélek által eljut az örömhír
a föld végső határáig, új megtérteket hoz a közösségbe, vezeti és felhatalmazza
az apostolokat és az egyházat, hogy véghezvigye küldetését. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése