Igehirdetés: 2022.05.29. A bánat örömre fordul

 

100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 13.

 

A bánat örömre fordul

Olvasmány: Jn 16:1-33

„Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid, és ami az enyém, az mind a tied, és ami a tied, az az enyém, és én megdicsőíttetem őbennük. Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!” Jn 17:9-11

 

               Jézus ezekkel a szavakkal vett búcsút tanítványaitól: „Így most ti is szomorúak vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek.” (Jn 16:22). A búcsúzás mindig szomorú, de a tanítványok számára ez az elválás különösen is az volt. Egész életüket Jézusra tették fel, és nélküle nem láttak maguk előtt jövőt. Jézus előbb szóképek segítségével, majd nyíltan is beszélt arról a tanítványainak, ami rájuk vár, ők azonban csak részben értették meg a szavait. János evangélista meg is jegyzi, hogy a tanítványok egymás között összesúgva próbálták kitalálni, hogy vajon mire is gondolhat Jézus, amikor ezeket mondja.

               Jézus megdöbbentő kijelentései közül talán ez a mondat okozta a legtöbb fejtörést a tanítványainak: „Jobb nektek, ha én elmegyek” (Jn 16:7). A tanítványok egyszerűen képtelenek voltak felfogni, hogy miképpen lenne az jobb a számukra, hogy Jézus magukra hagyja őket, meghiúsítva ezzel az általuk remélt messiási királyság helyreállítását.

               Jézus a születésről szóló hasonlat segítségével igyekszik feloldani ezt a talányt. Bár a szülés nagy fájdalommal jár, a fájdalom mégsem céltalan, mert a szülés erőfeszítéseiből valami új jön létre, egy új élet, amely örömöt jelent. Ugyanígy a Jézusra és a tanítványaira váró nagy szomorúság sem céltalan. Jézus fájdalmaiból születik meg a világ megváltása, a tanítványai számára pedig a bánat örömre fordul. Jézus a főpapi imádságában ezért így könyörgött a tanítványaiért: „Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid.” (Jn 17:9). Ez a jól ismert imádság egyfajta elbocsátást vagy küldetést képvisel. Jézus missziós megbízatást ad a tanítványainak és tágabb értelemben minden hívőnek, aki utánuk jön majd. Jézus így adja tanítványai tudtára, hogy neki el kell távoznia ebből a világból, de ők a világban maradnak, hogy bizonyságot tegyenek róla. Mostantól a tanítványokra zúdul majd minden gyűlölet és ellenséges indulat, mely korábban Jézus ellen irányult.

               Jézus egy ünnepélyes nyilatkozattal zárta a beszédét: „Bízzatok, én legyőztem a világot!” (Jn 16:33). Mennyire elhalványul majd ez a bejelentés, amikor Jézus meggyötört teste ott függ a kereszten, a tanítványok pedig gyáván és reményvesztetten szétszaladnak és elrejtőznek. Az Apostolok Cselekedetei leírásából azt is megtudjuk, hogy az összezavarodott tanítványok csak Jézus mennybemenetele után értik meg teljesen Mesterük halálának és feltámadásának igazi értelmét és jelentőségét, akkor viszont örömmel adnak hírt róla mindenkinek.

1.      A tanítványok megbízatást kapnak

               A tanítványok bánata örömre fordult, mert megbízatást kaptak Jézustól. Jézus a feltámadása után ismét összegyűjtötte a tanítványait. Mielőtt végleg búcsút vett volna tőlük, megbízta őket, hogy folytassák a munkát, amelyet ő elkezdett. Mindegyik evangélista más-más részletet emel ki abból, ami Jézus mennybemenetelekor elhangzott.

               Máté evangélista az „Emberfiaként” ábrázolja Jézust, akinek adatott minden hatalom.

A mennybemenetelt így írja le: „Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28:18-20). Máté evangélista Jézus hatalmát és annak kozmikus jellegét igyekszik hangsúlyozni. Négyszer egymás után megismétli a „minden” szót, ezzel is aláhúzva Jézus mindenekfölött való voltát. Jézusé „minden” hatalom, a követőinek pedig tanítvánnyá kell tenniük „minden” népet. Tanítaniuk kell az embereket, hogy megtartsák „mindazt”, amit Jézus parancsolt és Jézus munkálkodni fog közöttük „minden” napon, amely a földi világából még hátra van. Jézus mindenekfölött való hatalmáról szóló állítása az evangélistának utalás az ószövetségre, ahol így szólt egykor Dániel próféciája: „Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hasonló volt; az öregkorú felé tartott, és odavezették hozzá. Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg.” (Dán 7:14-15). Ezt a próféciát jól ismerte a zsidó nép és várták is az „Emberfiának”az eljövetelét, akinek minden hatalom megadatik majd, hogy uralkodjon a nemzeteken. A tanítványok számára a nagy kérdés már csupán az volt, hogy mit kezd Jézus ezzel a legfőbb tekintéllyel és korlátlan hatalommal?

               Kényszert és erőszakot alkalmazva szétzúzza az ellenségeit és mindazokat, akik elutasították őt? Úgy tűnik Jézus nem ezt az utat választotta.  Ő nem a világ elleni harcra buzdítja a tanítványait, nem a világ legyőzősére, hanem annak meggyőzésére: „Tegyetek tanítvánnyá minden népet!” (Mt 28:19). A felmagasztalt Krisztus úgy kíván élni hatalmával, hogy a tanítványok szerény serege, az egyház által igyekszik munkálkodni a világban. Jézus szeretetben kívánja „leigázni” ellenségeit, úgy, hogy az egykori ellenfelekből akar az evangélium hirdetése és a keresztség sákramentumának kiszolgáltatása által új követőket szerezni.

               János evangélista az „Egyetlenként” ábrázolja Jézust, akit az Atya küldött a világba, hogy életet hozzon. Húsvétkor, a feltámadása napján Jézus megjelent a tanítványoknak és azt parancsolta nekik, hogy folytassák a munkát, amit Ő elkezdett: „Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket. Ezt mondva rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket!” (Jn 20:21). Ahogyan Jézus végrehajtotta küldetését, a tanítványok közösségének is ugyanúgy kell betöltenie küldetését. Azt a jó hírt kell hirdetniük, ami magába foglalja a bűnök bocsánatát: „Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak.” (Jn 20:22). A tanítványoknak a küldetésük betöltéséhez szükségük van a Szentlélek ajándékára. Csak a Lélek erejével lesznek képesek végrehajtani a feladatukat.

               Lukács evangéliumában pedig Jézus arra bíztatja a tanítványokat, hogy „tanúk” legyenek. Ezzel az igazságszolgáltatás világából vett kép arra utal, hogy a tanítványok legfőbb feladata, hogy tanúskodjanak, azaz elmondják mindazt, amit átéltek és személyesen megtapasztaltak. Az egyház feladata, hogy tanúskodjon Jézus haláláról és feltámadásáról, majd a bűnbánatról és bűnbocsánatról, amelyet Krisztus minden népnek megígért. Lukács hangsúlyozza, hogy ez a tanúságtétel csak úgy lehetséges, ha az Atya által megígért Szentlélek eljön és betölti a tanítványokat.

2.      A tanítványok ígéreteket kapnak

            A tanítványok bánata örömre fordult, mert Jézustól ígéreteket kaptak. Jézus megígérte tanítványainak, hogy velük lesz minden napon a világ végezetéig. Sőt az övéi megnyugtatására mindezeket az ő főpapi imádságába is belefoglalta. Jézus azt is megígérte követőinek, hogy imádkozni fog értük: „Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid.” (Jn 17:9). Ő, aki a legközelebb van a világmindenség Urához, az Atyához, szüntelen könyörög azokért, akik a legközelebb vannak hozzá itt a földön. Mert Jézusnak ennyire fontosak az övéi.

            Mit ígér, tehát Jézus a benne hívőknek? Ezt sorolja fel itt részletesen az evangélium. Mindenekelőtt védelmet ígér. Az Atya oltalmát kéri az övéi számára. „Amíg a világon voltam, megőriztem őket a te nevedben. De most már többé nem vagyok a világon. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (Jn 17:12).

            A Jézusban hívőknek ugyanúgy itt kell lenniük ebben a világban, mint ahogy a sónak ott kell lennie az ételben, de meg kell különböztetniük magukat ettől a világtól. Ezért kéri másodszor, hogy „szenteld meg őket.” (Jn 17:17). Vagyis különítsd el őket a magad számára. Kezeld külön őket, és ruházd fel őket újra és újra az igazsággal. A te igéd igazság. Járja át őket a te igéd, hogy a puszta jelenlétük dicsőítsen téged, és bizonyságtétel legyen rólad. Jézus ilyen fontosnak tartja ezt, hogy az Isten szentsége külön-külön mindnyájunkat, és mint a hívők közösségét is egyre jobban járjon át. A szentség jó illata terjedjen jelenlétünk folytán ebben a világban, és mutassunk ebben az Istentől rohamosan távolodó világban Őreá. Az istengyalázó világban a puszta létünk dicsőítse azt az Istent, aki megszentel minket.

            Azután azt mondja: „Atyám, ahogyan te küldtél engem e világra, én is úgy küldtem őket erre a világra.” Segítsd őket a küldetésükben megmaradni, és azt teljesíteni. Azt a munkát, amit Ő elkezdett ezen a világon, tudniillik, hogy kijelentette az Istent az embereknek, azt reánk bízza. Mi folytathatjuk.

            Ezért jön a következő ígéret, hogy akik majd hisznek a tanítványok bizonyságtételére, azokért is könyörög Jézus: „Nemcsak őérettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd énbennem.” (Jn 17:20). Segítsd őket, hogy ezt az erejüket meghaladó küldetést hűséggel végezzék. És könyörgök már azokért is, akik majd hisznek nekik azért, mert az én erőmmel tesznek bizonyságot, és ott állok mögöttük, akik bizonyságot tesznek.

            A továbbiakban azért könyörög, hogy olyan mély lelki közösségük legyen a hívőknek egymással, amilyen a Fiúnak van az Atyával. „Hogy egyek legyenek; amint te énbennem, Atyám, és én tebenned, hogy ők is egyek legyenek mibennünk, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” (Jn 17:21).

            Aztán fokozódik a kérések nagysága, ahogy haladunk előre az imádságban. Azt kéri, hogy Isten a saját tulajdon szeretetével töltse meg a Jézusban hívők szívét. Hogy azzal a szeretetettel szeressék egymást, „amivel te szerettél engem, s ahogy én is szeretlek téged.” (Jn 17:26.) Az Atyát kéri, hogy az Ő tulajdon szeretetét öntse a mi szívünkbe. Velünk született természetünktől idegen jellemvonásokat kapjunk az újjászületésben és a megszentelődésben előrehaladva.

            Péter apostol így ír erről: „Isteni természet részeseivé legyünk.” (2Pt 1,4). Pál apostol pedig ezt írja: „Az Isten szeretete kitöltetett a mi szívünkbe a Szentlélek által.” (Rm 5:59. Nem apró, jelentéktelen dolgokról van itt szó. Jézus olyan hatalmas ajándékokat kér nekünk, ami sokszor eszünkbe sem jut, amikor imádkozunk. Ő, aki legközelebb áll az Atyához, ezeket a nagy kincseket kéri azoknak, akik a legközelebb állnak hozzá ezen a földön, mert hisznek Őbenne.

            Most már itt vagyunk az egészen magasrendű ajándékoknál. Azért könyörög, hogy meglássuk az Ő dicsőségét, sőt azt írja: „az én dicsőségemet, amelyet nékem adtál, őnekik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen mi egy vagyunk.” (Jn 17:22.) Sok földi szenvedés, hányadtatás, próbatétel után vár minket a mi Urunk, s az Ő dicsőségét ajándékozza nekünk. És látni fogjuk mi is az Ő dicsőségét.

            A végén pedig azért könyörög, amit mennybemenetelekor ígért meg a tanítványoknak: „Atyám, akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is velem legyenek.” (Jn 17:24). Ez az egyetlen hely, ahol Jézus ilyet mond az Atyának. Mindenütt kéri, dicsőíti Őt, hálát ad neki. De hogy „akarom”, ez csak itt hangzik el. Akarom, hogy az enyéim mindörökké velem legyenek ott, ahol én vagyok, a mennyei dicsőségben. Amikor Jézus eljött erre a földre, akkor is nagy csoda történt, mert csak így lehetett segíteni rajtunk. De amikor visszament a mennyei dicsőségbe, akkor is ajándékok sokaságát hagyta itt a számunkra, és ezekért Ő azóta is szüntelenül könyörög.

            Azt hiszem, abban egyikünk sem kételkedik, hogy a Fiú imádságát meghallgatja az Atya. Mi ezzel a békességgel, ezzel az örömmel kellene, hogy éljünk. Ha senkinek nem vagyunk fontosak ezen a földön, de Jézus tanítványai közé tartozunk, neki ezen a földön a legfontosabbak vagyunk. És ha senki nincs már, aki imádkozna értünk ebben az életben, az Isten mindenható Szent Fia szüntelen él, hogy esedezzék érettünk. Így van szó szerint a Bibliában. És ilyen nagy kincseket ígér a számunkra. Legyen sokkal több hitünk ezeket a kincseket elfogadni, és merjünk ezekből élni. Semmit se tartsunk meg belőlük magunknak, hanem adjuk tovább és osszuk szét, mert annál többet fogunk belőlük kapni.

            Jézus az övéiért könyörög, azokért, akiket az Atya neki adott, imádkozik és ilyen nagy ajándékokat kér a számukra. Törekedjünk arra, és kérjük, hogy segítsen Isten, hogy úgy töltsük el az életünket, hogy mi is elmondhassuk: elvégeztem, amit reám bíztál. Életünk legnagyobb mélységeiben se felejtsük el, hogy ilyen nagy dolgokat kér számunkra az Isten szent Fia. És akkor majd, ha a mi szívünk is utolsót dobban, csendesen mi is elmondhatjuk: Uram, én pedig most tehozzád megyek. Ámen.