100 EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 101.
Agrippa – aki
majdnem keresztyénné lett
Olvasmány: ApCsel
26:1-32
„Hiszel-e
Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel. Agrippa így szólt
Pálhoz: Majdnem ráveszel engem is, hogy keresztyénné legyek!” (ApCsel 26:27-28).
A Heródes család tagjai
Palesztinából származtak, azonban mindig Rómához voltak hűek, ahonnan hatalmuk
származott. A Heródes dinasztia tagjai negatív szereplőként jelennek meg. Három
különböző uralkodóval is találkozunk a Bibliában, akik a Heródes nevet viselik.
Agrippa, akit a történészek II.
Heródes Agrippa néven tartanak számon, az utolsó volt a Heródesek sorában, akik
Róma fennhatósága alatt Palesztinában uralkodtak. A nagyapja az a Nagy Heródes
volt, aki Jézus születése után elrendelte Betlehemben minden két éven aluli
fiúgyermek legyilkolását. Nagy Heródest a történelmi források is kegyetlen
uralkodóként tartják számon, aki még a saját fiait is megölette, amikor azt
gyanította, hogy a trónjára törnek. Nagy Heródest, a vérengzését túlélő egyik
fia követte a trónon, akit Heródes Antipásként ismerünk. Negyedes fejedelemként
ő már csak Galilea felett uralkodott. Ő Agrippa apjának a nagybátyja volt. Ez a
Heródes Antipás volt az, aki előbb bebörtönöztette, majd lefejeztette
Keresztelő Jánost. Később pedig Jézust is kihallgatta az elítélése előtt, mert
azt remélte, hogy láthat tőle valami csodát. Agrippa apja, I. Heródes Agrippa
volt, akinek uralma alatt megindult Jeruzsálemben a keresztyénüldözés és ő
végeztette ki többek között Jakabot is.
Agrippa pedig most Pál apostol
perének ügyébe keveredik bele, hogy felette ítélkezzék. Ő Rómában nevelkedett,
és az apja hirtelen halála után, tizenhét évesen került a trónra. Rómában élve
átvette az ottani laza erkölcsöket. A húga,
Bereniké, aki őt Pál apostol tárgyalására is elkísérte, egyben a szeretője is
volt. Berenike többször is volt házas, és több nagyhatalmú férfi szeretője is
volt, de végül mindig visszatért a fivéréhez. Vérfertőző kapcsolatukról
pletykák özöne keringet Rómában.
Pál apostol szavaiból arra
következtethetünk, hogy Agrippa némi érdeklődést mutatott az evangélium
irányába: „Hiszel-e
Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.” (ApCsel 26:27). Minden bizonnyal,
mint a zsidó nép királya halhatott arról, hogy egyesek szerint a próféták
messiási jövendölései beteljesedtek Jézus Krisztusban. Arról is tudhatott, hogy
Jézus követőinek száma milyen gyorsan növekszik: „Mert tud
ezekről a király, akihez bátran szólok, mert nem hiszem, hogy rejtve volna
előtte ezek közül bármi is, hiszen nem valami zugban történt dolgok ezek.” (ApCsel
26:26). Amikor azonban nyíltan szint kellene vallania, visszakozik, a római
kormányzó, Fesztusz előtt nem akar vallási vitába bocsátkozni, inkább lerázza
magáról a felelősséget. Amennyire tudjuk, Agrippra mindvégig hű maradt Rómához.
Amikor Kr. u. 66-ban Jeruzsálemben lázadás tört ki, Agrippa teljes mértékben
Róma oldalára állt. Abban is része volt, hogy Kr. u. 70-ben a rómaiak teljesen
elpusztították Jeruzsálemet és lerombolták a templomot. Agrippa halálával véget
ért a Heródes dinasztia.
1.
Az Isten által
elkészített idő
A történet előzményeiből
megtudjuk, hogyan gondoskodott Isten arról, hogy még egy ilyen züllött életű és
kegyetlen uralkodó is, mint amilyen Agrippa király volt, meghallhassa az
evangélium üzenetét.
Amikor Pál apostolt Jeruzsálemben
letartóztatták, Félix helytartóhoz Caesareába küldték. De Félix érdemben nem
foglalkozott az apostol ügyével, így két évig a börtönben felejtette őt. Utóda
Fesztus viszont le akarta zárni az ügyet, mivel számára teljesen ismeretlen és
érthetetlen volt az egész történet és a vád, amivel Pált a zsidók vádolták.
Fesztus ezért nagyon megörült annak, amikor Agrippa, a zsidó király
udvariassági látogatást tett nála, és felkérte, hogy „vallási szakértőként”
vegyen részt a fogoly Pál kihallgatásán, hogy aztán pontos vádirattal küldhesse
Pált a császár ítélőszéke elé. Így került sor erre az érdekes tárgyalásra, amit
szinte jegyzőkönyvszerűen ismertet a Biblia.
Láthatjuk, hogy most teljesedik
be az, amit Pál megtérésekor mondott róla Jézus: „Választott eszközöm ő, hogy
elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai elé” (ApCsel
9:15). Pál apostol itt Istennek olyan eszköze, aki tele van a szabadulás
örömhírével és bilincseket hordozva is azt hirdeti.
Fesztus az új helytartó csak
adatokat vár a megírandó hivatalos levélhez, hogy Pált tovább küldhesse, s az
ügyet a saját részéről ezzel lezárhassa. Agrippa zsidó király pedig „a vallási
kérdések szakértője” tisztében tetszeleg, de valójában szolgai lélekkel hajlong
Fesztus, az újonnan kinevezett tejhatalmú római helytartó előtt. Apgrippa
király felesége, Bereniké pedig, aki elkísérte férjét erre a fogadásra, élvezi,
hogy ő a „szépasszony” az illusztris társaságban. Kíváncsian vagy unottan,
érdeklődéssel vagy hivatalból, de mindnyájan végighallgatják a tárgyalást. Így
vagy úgy, de most, legalább egyszer az életük során, ezeknek az embereknek hallaniuk
kell a feltámadott Krisztusról.
A kérdés csupán az, hogy mit
tesznek a hírt meghallva? És ez a kérdés a mi számunkra is. Mi mit teszünk, ha
halljuk az igét, a Jézusról szóló bizonyságtétel örömhírét?
Mert Pál nem a maga ügyére
tekintett, hanem Jézusról és a benne kapott új életről beszélt a
hallgatóságának. Pál számára ez a kihallgatás a bizonyságtétel páratlan alkalma
volt.
Általános
megdöbbenést keltett már az első mondata: „Boldog vagyok…” (ApCsel
26:2). Ott áll egy megbilincselt fogoly, akit mindenféle hamis váddal illettek,
már két éve tart a fogsága, de ügyét még mindig nem tisztázták, és ő mégis boldognak
mondja magát és szabadabbnak, mint bárki a jelenlévők közül. A hitetlen ember
számára ez furcsa és érthetetlen, hogy valaki a nehézségei és sok problémája
ellenére is boldog. Pál apostol a bizonyságtételében elmondta az ő megtérésének
a történetét, majd rátért arra, hogy mit jelent számára a Jézus Krisztusban
való hit. Finoman, tapintatosan beszélt, de minden szónak súlya volt, és
hallgatósága egyre jobban érezte, hogy nekik szól az Isten prófétai üzenete.
Érezték azt, hogy itt választás elé vannak állítva, és dönteniük kell, Jézus
mellett vagy ellene.
Fesztus, a helytartó, ingerülten
leállította Pált beszéde közben. Agrippa király azonban úgy tűnik, hogy a
hatása alá került ennek az őszinte, egyszerű erővel teli bizonyságtételnek. Egy
pillanatra kiesve a szerepéből, elfelejtkezik magáról és őszintén megszólal: „Majdnem
ráveszel engem is, hogy keresztyén legyek” (ApCsel 26:28). Majd észbe
kapva azonnal sietve véget vetett a kihallgatásnak és távozik onnan. Agrippa
király zsidóként bizonyára ismerte a próféták írásait, értette, hogy miről
beszél Pál. Hatottak rá a bizonyságtétel szavai. De megriadt attól, hogy
mindezt komolyan is kellene vennie. Sajnos csak eddig jutott el:
„majdnem”.
Aki csak majdnem érte el a
vonatot, az valójában lekéste. Aki majdnem átment a vizsgán, az megbukott. Aki
majdnem életben maradt, az meghalt. Valójában ez a „majdnem” azt jelenti itt,
hogy Agrippa király lelki öngyilkosságot követett el. Elismerte, hogy igaz
mindaz, amit Pál hirdetett, s még azt is megvallotta őszintén, hogy szíve
szerint hajlana rá, hogy ő is keresztyénné legyen, de az utolsó pillanatban mégis
visszalépett. Vajon miért tette ezt? Mi lehetett ennek a megtorpanásnak,
visszalépésnek az oka? Miért van ma is annyi sok majdnem keresztyén?
2.
Miért csak
majdnem?
A züllött életű Agrippa király
életében volt tehát egy olyan alkalom, amikor megadatott neki a lehetőség, hogy
keresztyénné legyen. Volt életének egy pillanata, amikor ő majdnem keresztyénné
lett. Talán csak kevés hiányzott ahhoz, hogy bekerüljön ő is azoknak a
seregébe, akiket Jézus Krisztus megváltott az örök haláltól. Majdnem örökösévé
lett ő is az örök életnek.
De miért csak majdnem lett
keresztyén, és miért nem egészen? Hol volt az a mozzanat, vagy hol voltak azok
a mozzanatok, amelyek miatt a „majdnem” nem válhatott „teljessé”? Erre keressük
ma a választ. Azért is érdemes ezt a kérdést feltennünk, mert ma is nagyon sokan
vannak úgy, mint Agrippa király, hogy csak a „majdnem-keresztyénségig” jutnak
el. Miben áll ez a majdnem-keresztyénség, és hogy hogyan tudnánk változtatatni
rajta?
Az egyik ok, ami visszatartotta
Agrippát nyilvánvalóan az volt, hogy félt attól, hogy mit fognak szólni
hozzá a többiek. A római helytartó meghívására érkezett ide a tárgyalásra. Őt
kérték fel, hogy „vallási szakértőként” nyilatkozzon. De ő, aki Róma bábkirályaként
uralkodik, nyilván nem mondhat mást, csak azt, amit várnak tőle. A „fizetett
szakértők” mindig a megbízóik érdekekeit kell, hogy képviseljék. Mit szólna Fesztus,
és a többi előkelő résztvevő, ha kiderülne Agrippáról, hogy ő is keresztyénnek
vallja magát. Megváltozni és a változást
vállalni mások előtt is mindig kockázatos. Gondoljuk végig vajon nem ez tart
vissza sokszor minket is a Krisztus követésében, a megtérésben, a szentebb és
tisztább megváltozott élet elkezdésében, hogy mit szólnak hozzá a többiek?
De nem lett keresztyénné Agrippa
király azért sem, mert mindvégig megmaradt az elvi síkon. Elvileg
igazat adott Pálnak, de a gyakorlatban ezt nem merte felvállalni. Tárgyilagos
megállapítást tett: „Szabadon lehetett volna bocsátani ezt az embert, ha nem
fellebbezett volna a császárhoz.” (ApCsel 27:32). Amire felkérték,
azt megtette, véleményt mondott Fesztusnak a fogoly Pál kérdését illetően, de
nem engedte magát személyesen is belevonni az ügybe.
Hányan vannak, akik egyet értenek
egy-egy igehirdetéssel, de úgy mennek haza, hogy minden marad a régiben. Aki
csak majdnem tért meg, az biztosan elkárhozik.
Végül visszatartó erőt jelenthet
néha a vallásos hagyomány, a tradíció is. Agrippának talán azért is volt nehéz
befogadni az igét, mert nagyon erősen állt Izrael vallásos hagyományain, s így
nem tudott rálépni a hit útjára. Boldog az, aki értékes hagyományokat hoz
otthonról vagy múltjából, de ezekre önmagukban nem lehet a hitéletet alapozni.
A megszokott vallásos formák, tradíciók kötöttségéből nem tudott szabadulni
Agrippa király sem. Amikor választania kellett a régi és az új törvény és az
evangélium között, ő a régit választotta.
3.
Mit kellett
volna tennie Agrippának?
Pál apostol nyíltan feltette a
kérdést Agrippa királynak: „Hiszel-e Agrippa király a prófétáknak?”
(ApCsel 26:27/a). Majd anélkül, hogy választ várt volna, rögtön folytatta is
tovább: „Tudom, hogy hiszel.” (ApCsel 26:27/b). Mert a próféták
írásai az első betűtől az utolsóig Jézusról beszélnek, Pál pedig pontosan erre
világított rá a beszédében. De Agrippa király már Pál bizonyságtétele előtt is
hallhatott Jézusról, hiszen az egész országban, széltében-hosszában, palotákban
és kunyhókban egyaránt erről beszéltek az emberek. A Jézus sírját őrző római
katonákat, akik tanúi voltak Jézus feltámadásának, el lehetett pénzzel
hallgattatni, de Krisztus feltámadása hírének ezzel nem lehetett az útját állni.
Agrippa tehát olvasta a próféták írásait, ismerte Jézusnak az élettörténetét,
tisztában volt mindazzal, ami történt, mégsem volt képes dönteni.
Miért nem tudott dönteni Agrippa
király? Azért, mert nem elég olvasni a Szentírást és ismerni Jézus történetét.
A hit sokkal több a puszta megismerésnél. Kétségtelen tény, hogy a hitben ott
van az ismeret is. Ahhoz, hogy hinni tudjon valaki Krisztusban, ismerni kell Őt.
Ismerni kell Jézus életét, a tanításait és cselekedeteit. De ez még csak az
egyik része a hitnek. A hit szónak kettős értelme van: egyfelől azt jelenti,
hogy elhiszem, ami történt, igaznak tartom, másrészt pedig rábízom magam.
Jézussal kapcsolatos ismerete
lehet egy ateista embernek is. Ahogy volt ismerte Agrippa királynak is.
Ismerheti valaki a Jézussal kapcsolatos történeteket anélkül, hogy ez őt
valóban keresztyénné tenné. Lehet hinni abban, hogy bizonyos történeti
személyek valóban életek, bizonyos események valóban megtörténtek. Aki ezzel a
hittel rendelkezik, annak éppen úgy hidegen hagyja az életét Jézus élete, mint
Nagy Sándornak vagy bármely más történeti nagyságnak az élete. Mert a hit
nemcsak egyszerűen ismeretet jelent, hanem bizalommal való elfogadást is. Az
igazi, keresztyén, üdvözítő hit tehát azt jelenti, hogy azt a Jézus Krisztust,
akiről az eszemmel tudom, hogy meghalt a keresztfán és feltámadott, a szívemmel
elfogadom az én Megváltómnak, Istent pedig az én Atyámnak, és kitárom a lelkemet,
hogy betölthesse az Isten Szentlelke.
A majdnem keresztyén ismerheti ugyan
Isten szavát, de képtelen rábízni az életét Istenre. A majdnem keresztyénnek is
van ismerete Istenről, de nincs élő kapcsolata vele. A majdnem keresztyénnek a „fejében”
van a Krisztus, de nincs ott a szívében. Ez a „majdnem” akkor változik meg, ha
a történeti hitből üdvözítő hit lesz, ha a Krisztus-ismeret Krisztus-élménnyé
válik, ha az értelmünkön túl a szívüket is betölti.
A majdnem keresztyén ember egy
másik jellemző ismertetőjegyét is felfedezhetjük Agrippa király magatartásában,
amikor a nagy védőbeszéd elhangzása után az egész udvar visszavonul, Agrippa király
pedig ekkor elismeri, hogy Pál prédikációjában nem talált semmi kivetni valót,
maga a prédikátor is kedves, rokonszenves egyéniség, aki igazat beszélt. Mindezeken
túl Agrippa mégis elengedi a füle mellett az egész prédikációt. Nem teszi azt,
amire a beszéd fölszólította, és továbbra is ugyanúgy él, mintha semmi sem
történt volna.
Jó a prédikáció, kedves ember a
prédikátor, csak éppen nem fogadjuk meg a szavát. Szörnyű dolog ez, amikor
valaki meghallgat egy prédikációt, nem tiltakozik ellene, igaznak tartja minden
szavát, s mégis egyszerűen elereszti a füle mellett az egészet, és úgy él
tovább, mintha semmi sem történt volna, mintha semmit sem hallott volna.
Szomorú dolog, amikor valaki úgy cselekszik, mint Agrippa király, aki szinte
megveregette Pál vállát és megdicsérte, hogy derék fickó, ügyes szónok, szépen
beszél, nincsen semmi kivetnivaló a szónoklatában, csak éppen nem fogadja meg a
szavát.
Segítsen minket az Isten abban,
hogy minden visszatartó akadályt legyőzve, ne csak a „majdnem” -ig
jussunk el, hanem legyünk egészen a Krisztus tanítványaivá. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése