2022. február 20., vasárnap

Igehirdetés: 2022.02.20. Agrippa – aki majdnem keresztyénné lett

 

100 EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 101.

Agrippa – aki majdnem keresztyénné lett

Olvasmány: ApCsel 26:1-32

„Hiszel-e Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel. Agrippa így szólt Pálhoz: Majdnem ráveszel engem is, hogy keresztyénné legyek!” (ApCsel 26:27-28).

 

               A Heródes család tagjai Palesztinából származtak, azonban mindig Rómához voltak hűek, ahonnan hatalmuk származott. A Heródes dinasztia tagjai negatív szereplőként jelennek meg. Három különböző uralkodóval is találkozunk a Bibliában, akik a Heródes nevet viselik.

               Agrippa, akit a történészek II. Heródes Agrippa néven tartanak számon, az utolsó volt a Heródesek sorában, akik Róma fennhatósága alatt Palesztinában uralkodtak. A nagyapja az a Nagy Heródes volt, aki Jézus születése után elrendelte Betlehemben minden két éven aluli fiúgyermek legyilkolását. Nagy Heródest a történelmi források is kegyetlen uralkodóként tartják számon, aki még a saját fiait is megölette, amikor azt gyanította, hogy a trónjára törnek. Nagy Heródest, a vérengzését túlélő egyik fia követte a trónon, akit Heródes Antipásként ismerünk. Negyedes fejedelemként ő már csak Galilea felett uralkodott. Ő Agrippa apjának a nagybátyja volt. Ez a Heródes Antipás volt az, aki előbb bebörtönöztette, majd lefejeztette Keresztelő Jánost. Később pedig Jézust is kihallgatta az elítélése előtt, mert azt remélte, hogy láthat tőle valami csodát. Agrippa apja, I. Heródes Agrippa volt, akinek uralma alatt megindult Jeruzsálemben a keresztyénüldözés és ő végeztette ki többek között Jakabot is.

               Agrippa pedig most Pál apostol perének ügyébe keveredik bele, hogy felette ítélkezzék. Ő Rómában nevelkedett, és az apja hirtelen halála után, tizenhét évesen került a trónra. Rómában élve átvette az ottani laza erkölcsöket.  A húga, Bereniké, aki őt Pál apostol tárgyalására is elkísérte, egyben a szeretője is volt. Berenike többször is volt házas, és több nagyhatalmú férfi szeretője is volt, de végül mindig visszatért a fivéréhez. Vérfertőző kapcsolatukról pletykák özöne keringet Rómában.

               Pál apostol szavaiból arra következtethetünk, hogy Agrippa némi érdeklődést mutatott az evangélium irányába: „Hiszel-e Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.” (ApCsel 26:27). Minden bizonnyal, mint a zsidó nép királya halhatott arról, hogy egyesek szerint a próféták messiási jövendölései beteljesedtek Jézus Krisztusban. Arról is tudhatott, hogy Jézus követőinek száma milyen gyorsan növekszik: Mert tud ezekről a király, akihez bátran szólok, mert nem hiszem, hogy rejtve volna előtte ezek közül bármi is, hiszen nem valami zugban történt dolgok ezek.” (ApCsel 26:26). Amikor azonban nyíltan szint kellene vallania, visszakozik, a római kormányzó, Fesztusz előtt nem akar vallási vitába bocsátkozni, inkább lerázza magáról a felelősséget. Amennyire tudjuk, Agrippra mindvégig hű maradt Rómához. Amikor Kr. u. 66-ban Jeruzsálemben lázadás tört ki, Agrippa teljes mértékben Róma oldalára állt. Abban is része volt, hogy Kr. u. 70-ben a rómaiak teljesen elpusztították Jeruzsálemet és lerombolták a templomot. Agrippa halálával véget ért a Heródes dinasztia.

1.      Az Isten által elkészített idő

               A történet előzményeiből megtudjuk, hogyan gondoskodott Isten arról, hogy még egy ilyen züllött életű és kegyetlen uralkodó is, mint amilyen Agrippa király volt, meghallhassa az evangélium üzenetét.

               Amikor Pál apostolt Jeruzsálemben letartóztatták, Félix helytartóhoz Caesareába küldték. De Félix érdemben nem foglalkozott az apostol ügyével, így két évig a börtönben felejtette őt. Utóda Fesztus viszont le akarta zárni az ügyet, mivel számára teljesen ismeretlen és érthetetlen volt az egész történet és a vád, amivel Pált a zsidók vádolták. Fesztus ezért nagyon megörült annak, amikor Agrippa, a zsidó király udvariassági látogatást tett nála, és felkérte, hogy „vallási szakértőként” vegyen részt a fogoly Pál kihallgatásán, hogy aztán pontos vádirattal küldhesse Pált a császár ítélőszéke elé. Így került sor erre az érdekes tárgyalásra, amit szinte jegyzőkönyvszerűen ismertet a Biblia.

               Láthatjuk, hogy most teljesedik be az, amit Pál megtérésekor mondott róla Jézus: „Választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai elé” (ApCsel 9:15). Pál apostol itt Istennek olyan eszköze, aki tele van a szabadulás örömhírével és bilincseket hordozva is azt hirdeti.

               Fesztus az új helytartó csak adatokat vár a megírandó hivatalos levélhez, hogy Pált tovább küldhesse, s az ügyet a saját részéről ezzel lezárhassa. Agrippa zsidó király pedig „a vallási kérdések szakértője” tisztében tetszeleg, de valójában szolgai lélekkel hajlong Fesztus, az újonnan kinevezett tejhatalmú római helytartó előtt. Apgrippa király felesége, Bereniké pedig, aki elkísérte férjét erre a fogadásra, élvezi, hogy ő a „szépasszony” az illusztris társaságban. Kíváncsian vagy unottan, érdeklődéssel vagy hivatalból, de mindnyájan végighallgatják a tárgyalást. Így vagy úgy, de most, legalább egyszer az életük során, ezeknek az embereknek hallaniuk kell a feltámadott Krisztusról.

               A kérdés csupán az, hogy mit tesznek a hírt meghallva? És ez a kérdés a mi számunkra is. Mi mit teszünk, ha halljuk az igét, a Jézusról szóló bizonyságtétel örömhírét?

               Mert Pál nem a maga ügyére tekintett, hanem Jézusról és a benne kapott új életről beszélt a hallgatóságának. Pál számára ez a kihallgatás a bizonyságtétel páratlan alkalma volt.

Általános megdöbbenést keltett már az első mondata: „Boldog vagyok…” (ApCsel 26:2). Ott áll egy megbilincselt fogoly, akit mindenféle hamis váddal illettek, már két éve tart a fogsága, de ügyét még mindig nem tisztázták, és ő mégis boldognak mondja magát és szabadabbnak, mint bárki a jelenlévők közül. A hitetlen ember számára ez furcsa és érthetetlen, hogy valaki a nehézségei és sok problémája ellenére is boldog. Pál apostol a bizonyságtételében elmondta az ő megtérésének a történetét, majd rátért arra, hogy mit jelent számára a Jézus Krisztusban való hit. Finoman, tapintatosan beszélt, de minden szónak súlya volt, és hallgatósága egyre jobban érezte, hogy nekik szól az Isten prófétai üzenete. Érezték azt, hogy itt választás elé vannak állítva, és dönteniük kell, Jézus mellett vagy ellene.

               Fesztus, a helytartó, ingerülten leállította Pált beszéde közben. Agrippa király azonban úgy tűnik, hogy a hatása alá került ennek az őszinte, egyszerű erővel teli bizonyságtételnek. Egy pillanatra kiesve a szerepéből, elfelejtkezik magáról és őszintén megszólal: „Majdnem ráveszel engem is, hogy keresztyén legyek” (ApCsel 26:28). Majd észbe kapva azonnal sietve véget vetett a kihallgatásnak és távozik onnan. Agrippa király zsidóként bizonyára ismerte a próféták írásait, értette, hogy miről beszél Pál. Hatottak rá a bizonyságtétel szavai. De megriadt attól, hogy mindezt komolyan is kellene vennie.  Sajnos csak eddig jutott el: „majdnem”.

               Aki csak majdnem érte el a vonatot, az valójában lekéste. Aki majdnem átment a vizsgán, az megbukott. Aki majdnem életben maradt, az meghalt. Valójában ez a „majdnem” azt jelenti itt, hogy Agrippa király lelki öngyilkosságot követett el. Elismerte, hogy igaz mindaz, amit Pál hirdetett, s még azt is megvallotta őszintén, hogy szíve szerint hajlana rá, hogy ő is keresztyénné legyen, de az utolsó pillanatban mégis visszalépett. Vajon miért tette ezt? Mi lehetett ennek a megtorpanásnak, visszalépésnek az oka? Miért van ma is annyi sok majdnem keresztyén?

2.      Miért csak majdnem?

               A züllött életű Agrippa király életében volt tehát egy olyan alkalom, amikor megadatott neki a lehetőség, hogy keresztyénné legyen. Volt életének egy pillanata, amikor ő majdnem keresztyénné lett. Talán csak kevés hiányzott ahhoz, hogy bekerüljön ő is azoknak a seregébe, akiket Jézus Krisztus megváltott az örök haláltól. Majdnem örökösévé lett ő is az örök életnek.

               De miért csak majdnem lett keresztyén, és miért nem egészen? Hol volt az a mozzanat, vagy hol voltak azok a mozzanatok, amelyek miatt a „majdnem” nem válhatott „teljessé”? Erre keressük ma a választ. Azért is érdemes ezt a kérdést feltennünk, mert ma is nagyon sokan vannak úgy, mint Agrippa király, hogy csak a „majdnem-keresztyénségig” jutnak el. Miben áll ez a majdnem-keresztyénség, és hogy hogyan tudnánk változtatatni rajta?

               Az egyik ok, ami visszatartotta Agrippát nyilvánvalóan az volt, hogy félt attól, hogy mit fognak szólni hozzá a többiek. A római helytartó meghívására érkezett ide a tárgyalásra. Őt kérték fel, hogy „vallási szakértőként” nyilatkozzon. De ő, aki Róma bábkirályaként uralkodik, nyilván nem mondhat mást, csak azt, amit várnak tőle. A „fizetett szakértők” mindig a megbízóik érdekekeit kell, hogy képviseljék. Mit szólna Fesztus, és a többi előkelő résztvevő, ha kiderülne Agrippáról, hogy ő is keresztyénnek vallja magát.  Megváltozni és a változást vállalni mások előtt is mindig kockázatos. Gondoljuk végig vajon nem ez tart vissza sokszor minket is a Krisztus követésében, a megtérésben, a szentebb és tisztább megváltozott élet elkezdésében, hogy mit szólnak hozzá a többiek?

               De nem lett keresztyénné Agrippa király azért sem, mert mindvégig megmaradt az elvi síkon. Elvileg igazat adott Pálnak, de a gyakorlatban ezt nem merte felvállalni. Tárgyilagos megállapítást tett: „Szabadon lehetett volna bocsátani ezt az embert, ha nem fellebbezett volna a császárhoz.” (ApCsel 27:32). Amire felkérték, azt megtette, véleményt mondott Fesztusnak a fogoly Pál kérdését illetően, de nem engedte magát személyesen is belevonni az ügybe.

               Hányan vannak, akik egyet értenek egy-egy igehirdetéssel, de úgy mennek haza, hogy minden marad a régiben. Aki csak majdnem tért meg, az biztosan elkárhozik.

               Végül visszatartó erőt jelenthet néha a vallásos hagyomány, a tradíció is. Agrippának talán azért is volt nehéz befogadni az igét, mert nagyon erősen állt Izrael vallásos hagyományain, s így nem tudott rálépni a hit útjára. Boldog az, aki értékes hagyományokat hoz otthonról vagy múltjából, de ezekre önmagukban nem lehet a hitéletet alapozni. A megszokott vallásos formák, tradíciók kötöttségéből nem tudott szabadulni Agrippa király sem. Amikor választania kellett a régi és az új törvény és az evangélium között, ő a régit választotta.

3.      Mit kellett volna tennie Agrippának?

               Pál apostol nyíltan feltette a kérdést Agrippa királynak: „Hiszel-e Agrippa király a prófétáknak?” (ApCsel 26:27/a). Majd anélkül, hogy választ várt volna, rögtön folytatta is tovább: „Tudom, hogy hiszel.” (ApCsel 26:27/b). Mert a próféták írásai az első betűtől az utolsóig Jézusról beszélnek, Pál pedig pontosan erre világított rá a beszédében. De Agrippa király már Pál bizonyságtétele előtt is hallhatott Jézusról, hiszen az egész országban, széltében-hosszában, palotákban és kunyhókban egyaránt erről beszéltek az emberek. A Jézus sírját őrző római katonákat, akik tanúi voltak Jézus feltámadásának, el lehetett pénzzel hallgattatni, de Krisztus feltámadása hírének ezzel nem lehetett az útját állni. Agrippa tehát olvasta a próféták írásait, ismerte Jézusnak az élettörténetét, tisztában volt mindazzal, ami történt, mégsem volt képes dönteni.

               Miért nem tudott dönteni Agrippa király? Azért, mert nem elég olvasni a Szentírást és ismerni Jézus történetét. A hit sokkal több a puszta megismerésnél. Kétségtelen tény, hogy a hitben ott van az ismeret is. Ahhoz, hogy hinni tudjon valaki Krisztusban, ismerni kell Őt. Ismerni kell Jézus életét, a tanításait és cselekedeteit. De ez még csak az egyik része a hitnek. A hit szónak kettős értelme van: egyfelől azt jelenti, hogy elhiszem, ami történt, igaznak tartom, másrészt pedig rábízom magam.

               Jézussal kapcsolatos ismerete lehet egy ateista embernek is. Ahogy volt ismerte Agrippa királynak is. Ismerheti valaki a Jézussal kapcsolatos történeteket anélkül, hogy ez őt valóban keresztyénné tenné. Lehet hinni abban, hogy bizonyos történeti személyek valóban életek, bizonyos események valóban megtörténtek. Aki ezzel a hittel rendelkezik, annak éppen úgy hidegen hagyja az életét Jézus élete, mint Nagy Sándornak vagy bármely más történeti nagyságnak az élete. Mert a hit nemcsak egyszerűen ismeretet jelent, hanem bizalommal való elfogadást is. Az igazi, keresztyén, üdvözítő hit tehát azt jelenti, hogy azt a Jézus Krisztust, akiről az eszemmel tudom, hogy meghalt a keresztfán és feltámadott, a szívemmel elfogadom az én Megváltómnak, Istent pedig az én Atyámnak, és kitárom a lelkemet, hogy betölthesse az Isten Szentlelke.

               A majdnem keresztyén ismerheti ugyan Isten szavát, de képtelen rábízni az életét Istenre. A majdnem keresztyénnek is van ismerete Istenről, de nincs élő kapcsolata vele. A majdnem keresztyénnek a „fejében” van a Krisztus, de nincs ott a szívében. Ez a „majdnem” akkor változik meg, ha a történeti hitből üdvözítő hit lesz, ha a Krisztus-ismeret Krisztus-élménnyé válik, ha az értelmünkön túl a szívüket is betölti.

               A majdnem keresztyén ember egy másik jellemző ismertetőjegyét is felfedezhetjük Agrippa király magatartásában, amikor a nagy védőbeszéd elhangzása után az egész udvar visszavonul, Agrippa király pedig ekkor elismeri, hogy Pál prédikációjában nem talált semmi kivetni valót, maga a prédikátor is kedves, rokonszenves egyéniség, aki igazat beszélt. Mindezeken túl Agrippa mégis elengedi a füle mellett az egész prédikációt. Nem teszi azt, amire a beszéd fölszólította, és továbbra is ugyanúgy él, mintha semmi sem történt volna.

               Jó a prédikáció, kedves ember a prédikátor, csak éppen nem fogadjuk meg a szavát. Szörnyű dolog ez, amikor valaki meghallgat egy prédikációt, nem tiltakozik ellene, igaznak tartja minden szavát, s mégis egyszerűen elereszti a füle mellett az egészet, és úgy él tovább, mintha semmi sem történt volna, mintha semmit sem hallott volna. Szomorú dolog, amikor valaki úgy cselekszik, mint Agrippa király, aki szinte megveregette Pál vállát és megdicsérte, hogy derék fickó, ügyes szónok, szépen beszél, nincsen semmi kivetnivaló a szónoklatában, csak éppen nem fogadja meg a szavát.

               Segítsen minket az Isten abban, hogy minden visszatartó akadályt legyőzve, ne csak a „majdnem” -ig jussunk el, hanem legyünk egészen a Krisztus tanítványaivá. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Adventi és karácsonyi istentiszteletek Bonyhádon:

Adventi és karácsonyi istentiszteletek Bonyhádon: ·         December 1. – Advent 1. vasárnapja 10:00 óra –  istentisztelet úrvacsorával ...