Igehirdetés: 2022.01.30. Lídia – az első európai keresztyén

 

100 EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 98. 

Lídia – az első európai keresztyén

Olvasmány: ApCsel 16:1-15

„Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thiatirából való bíborárus, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond. Amikor pedig háza népével együtt megkeresztelkedett, azt kérte: Ha úgy látjátok, hogy az Úr híve vagyok, jöjjetek, és szálljatok meg a házamban! És kérlelt bennünket.” (ApCsel 16:14-15).

 

               Bibliai személyeket bemutató sorozatunkban a nevezetes és jól ismert bibliai szereplők után most néhány kevésbé ismert személy bemutatása következik. Így a szolgáló életet élő Tábita után ma Lídiáról lesz szó.

               Lídia arról nevezetes, hogy valószínűleg ő volt az első európai keresztyén.  Ő egy nagyon elfoglalt üzletasszony volt, aki Filipiben lakott, abban a városban, ahol Pál apostol Európa földjére megérkezve először hirdette Isten igéjét. Lídia, pedig aki elsőként fogadta be a Krisztusról szóló evangéliumot, nemcsak a szívét, de a házát is megnyitotta, így itt jött létre az első missziói és gyülekezeti központ ezen a kontinensen.

               A történet különlegessége az, hogy erre a történelmi feladatra Isten épp egy asszonyt választott ki. A Szentírásból azt is megtudjuk, hogy bár Lídia Filippiben lakott, de nem ott született. Filippi abban az időben még egy nagyon fiatal városnak számított. A római császár telepített oda leszerelt római katonákat. Ezek a veteránok alkották a város lakosságának a nagy részét, és ezért érthető módon rendkívül büszkék voltak római voltukra.

               Lídia, megtudjuk, hogy egy kis-ázsiai városban, Thiatírában született. Ez a város pedig egy speciális iparágáról volt nevezetes. A város környékén sok volt a bíborcsiga, amelynek kivonatát a gyapjúfonal megfestésére használták. Az ebből készült ruhaanyag és kész ruha pedig a legdrágább luxuscikk volt ebben az időben. Lídia ezzel kereskedett, így minden bizonnyal jómódú asszony lehetett. Az ókorban ritkaság számba ment, hogy egy asszony független, önálló vállalkozó legyen. Lídiának tehát egy virágzó üzlete volt a városban és egy nagy családi házzal is rendelkezett, ahol nemcsak az apostolokat tudta vendégül látni, de a gyülekezet összejöveteleinek is helyt tudott adni.

               Lídiáról azt is megtudjuk, hogy nemcsak gazdag volt, de ugyanakkor istenfélő is. Ez az „istenfélő” kifejezés arra utal, hogy Lídia pogányból zsidóvá lett hívő volt. Kiábrándult a görög-római sokistenhitnek abból a világából, amelyben korábban élt. Ő többre vágyott. A bálványok helyett az Élő Isten után sóvárgott. Izráel vallásával szimpatizálva megismerte a Teremtő Istent, és csatlakozott ahhoz a néhány istenfélő asszonyhoz, akik a városon kívül, egy folyóparton, összejártak imádkozni.

               Lídiának, aki ekkor még kereső lélek volt szokásává vált, hogy szombatonként rendszeresen részt vegyen ezeken az imaalkalmakon. Bizonyára ezt a vágyat is Isten oltotta a szívébe. Megtudjuk tehát, hogy Lídia és ez a néhány asszony, ott a pogány világ közepén is igyekezett istenfélő módon élni, vágyakoztak Isten szava után, keresték az Élő Istent. Az Úr pedig gondoskodott arról, hogy eljusson hozzájuk az evangélium üzenete.

1.      Lídia, aki megnyitotta szívét az Úr előtt

               Az, amit Lídia tett, egyáltalán nem volt veszélytelen vállalkozás. Szombatonként, amikor kiment a folyópartra imádkozni, be kellett zárnia az üzletet, és emiatt is, meg egyáltalán a kegyessége miatt különféle megjegyzések is érhették őt. Ezek a Filippiben élő veterán katonák nagy patrióták voltak, és mindent, ami eltért az ő gyakorlatuktól, megvetettek. Különösen is a zsidósággal szemben volt bennük erős előítélet. Amikor Pál és Szilász elkezdte Isten szavát hirdetni a városban, azt olvassuk, hogy a feldühödött városlakok az elöljárók elé vezették őket, és ezt mondták: „Ezek az emberek felforgatták városunkat. Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk.” (ApCsel 16:20-21).

               Ilyen légkörben ment ki tehát Lídia és ez a néhány istenfélő asszony minden szombaton, a városon kívülre, hogy közösen imádkozzanak. De Lídia ezt is vállalta. Ezen a szombaton azonban váratlan vendégek érkeztek hozzájuk. Miközben ők imádkoztak, néhány, számukra ismeretlen zsidó férfi jelent meg, akik leültek közéjük, és a legtermészetesebb módon, bekapcsolódtak a nekik is ismerős imák elmondásába. Utána pedig az egyikük elkezdett beszélni. Mivel Pál apostol saját bevallása szerint is, mindig és mindenütt elsősorban a megfeszített Krisztusról szólt, így minden bizonnyal az asszonyoknak is Krisztusról beszélt. Az asszonyok pedig bizonyára figyelemmel hallgatták őt. Hallgatni azonban többféleképpen lehet. Lídiáról azt olvassuk, hogy másként hallgatta a Krisztusról szóló beszédet, mint a többiek. Itt a Biblia szövegében egy olyan ige szerepel, aminek az igemódja arra utal, hogy Lídia „nagyon” hallgatta azt, ami ott elhangzott. Nagy figyelemmel, teljes odaadással. Szinte itta magába minden szavát az igehirdetőnek. Miközben pedig ilyen erősen figyelt, egyre teljesebb bizonyosság támadt benne, hogy ez az, amit ő eddig is keresett. Erre a Krisztusra van neki nagy szüksége. Miközben hallgatta Pál bizonyságtételét, hit ébredt a szívében Krisztus iránt. A zsidó vallás megismerésén, a Teremtő Isten imádatán túl ő eljutott Krisztushoz.

               Egyik szép énekünkben van ez a verssor: „A lelkem megfeszül, s a hallásban segít, s így szódban meglelem az örökkévalóság jó édességeit.” Lídia így hallgatta az igehirdetést. Miközben Lídia ezzel a lelkülettel fordult Isten Igéje felé, a Biblia azt mondja, hogy Isten is munkálkodott: „az Úr megnyitotta a szívét.” (Apcsel 16:14/b).

               Miközben hallgatta az Isten nagy tetteiről, irántunk való szeretetéről szóló igemagyarázatot, ez az Istenről való emberi bizonyságtétel az Isten önmagáról való bizonyságtételeként érkezett meg a szívéhez. Ekkor mintha hályog hullott volna le a szeméről, egy új világ nyílt ki előtte. Hit ébredt a szívében, befogadta az igét, és a befogadott ige, azonnal dolgozni, munkálkodni kezdett benne, és egy új emberré formálódott. Egy nagy átalakulás indult el Lídia életében.

               Ez mindig a Szentlélek csodája. A mi lehetőségünk csak az, hogy elmondjuk, amit Isten reánk bízott, amit megértünk egy-egy igéből. Ezt hallgatja a gyülekezet, és közben némelyeknek Isten megnyitja a szívét, és akik befogadják ezt az igét, azokat ez más emberré formálja. Mert aki Isten igéjét hallgatja, és úgy hallgatja, ahogy Lídia, az az igében magával Istennel találkozik. Rácsodálkozik az élő Istenre és az Ő kegyelmére. Hittel megragadja ezt a kegyelmet, a kegyelmes Isten pedig megragadja őt, és elkezdődik az ember újjáteremtése. Ezt nevezi a Biblia újjászületésnek. Ez nem emberi teljesítmény, hanem mindig Isten munkája, de aközben történik, hogy hallgatjuk az igét, mert a hit mindig hallás közben támad, mégpedig az Isten igéjének a hallgatása közben.

               És Istennek van megoldása mindannyiunk életére. Még egy ilyen elfoglalt, a folyamatos pénzügyi és erkölcsi kockázatot vállaló üzletasszony életére is van megoldása, mint amilyen Lídia volt.

               Ha valaki így hallgatja és fogadja be az igét, mint Lídia, az egészen új emberré lehet. Aki kész időt szakítani Isten szavának meghallására, mint Lídia, aki minden szombaton ott volt és együtt mondta az imádságot a többiekkel, annak válaszol Isten. „Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok.” (Jak 4:8).

2.      Aki a házát is megnyitotta az Úr előtt

               De Lídiáról azt olvassuk, hogy nemcsak a szívét, de az otthonát is megnyitotta az Úr előtt. Amikor háznépével együtt megkeresztelkedett, ezt kérte az apostoloktól: „Ha úgy látjátok, hogy az Úr híve vagyok, jöjjetek, szálljatok meg a házamban!” (ApCsel 16:15).

               Lídia tehát nyíltan felvállalta, hogy ő Krisztushoz tartozik, megkeresztelkedett. A keresztség az akkori gondolkozás szerint a bűnbánatnak a jele volt. A bűnök felismerésének és a bűnökkel való szakításnak a kifejezése. Amikor valaki felismerte a bűneit és szerette volna másként folytatni az életét, akkor megkeresztelkedett. Ezért nem keresztelkedtek meg a farizeusok, amikor Keresztelő János a Jordán mellett prédikált, mert ők azt mondták, hogy nekik nincsenek bűneik, ők igaz emberek. Aki megkeresztelkedik, az beismeri bűneit, és szeretne azokból megtisztulni.

               A keresztelésnek az akkori formája a bemerítés volt, ami a bűnbánat kifejezése volt, hiszen a megkeresztelt ember egy pillanatra alámerült a vízbe, mintha meghalt volna, amikor pedig kiemelkedett a vízből, már egy másik ember volt, aki megtisztult és új életre kelt.

               A keresztség ugyanakkor azt is kifejezte, hogy az ember átadja az életét Istennek. Az, hogy Lídia megkeresztelkedett, mindezt kifejezte. Lídia az egész háznépével együtt megkeresztelkedett. Utána pedig kinyitotta a házát az evangélium hirdetői előtt. A megkeresztelkedésével egy időben maga is szolgálatba állt: „Ha úgy látjátok, hogy az Úr híve vagyok, jöjjetek, és szálljatok meg a házamban!” (ApCsel 16:15).

               Ezzel a döntésével Lídia nem kis kockázatot vállalt. A történetből megtudjuk ugyanis, hogy Pál és Szilász, akik Krisztust hirdették Filippiben, ezért bizony verést és börtönt kaptak. Krisztus bizonyságtevőit súlyos vádakkal illették, bűnözőknek és felforgatóknak bélyegezték őket: „Ezek az emberek felforgatják a városunkat. Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk.” (ApCsel 16:21).

               Lídia azzal, hogy megkeresztelkedett egész háznépével, és ráadásul még az otthonát is a gyülekezet rendelkezésére bocsátotta nyíltan felvállalta, hogy ő is ezekhez a keresztyénekhez tartozik. Mindenki tudta róla a városban, hogy keresztyénné lett. De ebből komoly baja is származhatott. A helyiek esetleg bojkottálni fogják az üzletét. Az is lehet, hogy bevonják az engedélyét és kiutasítják a városból, hiszen ő is csak jöttment, aki nemrég telepedett itt le.

               De Lídia mindezt vállalta. Ő nem félt vállalni a kockázatot azért a Jézusért, aki érte mindent vállalat, aki helyette is meghalt a kereszten és az ő számára is megváltást és új életet szerzett. Mivel Jézus által az élete új értelmet nyert, ezért ő kész volt mindenét Jézusnak a rendelkezésére bocsátani. Nem féltette magát, hanem nyíltan felvállalta hitét, közösséget vállalva az evangélium hirdetőivel, megnyitotta otthonát előttük és a gyülekezet előtt.

3.      Aki számára a hit nem magánügy volt

               Lídia tehát Jézus elkötelezett tanítványává lett, aki mindent kész volt vállalni Jézusért. Aki már nem úgy tekintett a hitére, mint ami magánügy lenne. Hitét vállalta a nyilvánosság előtt is, és erre hívta az ő háznépét is. Lídia tehát nyíltan megvallva hitét vállalta az ezzel járó kockázatot is. Ő nem félig-meddig akart keresztyén lenni, hanem teljes szívéből. Jézus rendelkezésére bocsátotta magát, és mindenét, amije volt, beleértve a házát is. Így lett ő valóban használható eszközzé Isten kezében.

               Isten kinyitotta az ő szívét, ő pedig megnyitotta a házát, és ezzel együtt mindenét, a pénztárcáját is, az előtt a Krisztus előtt, aki szerette őt és önmagát adta érte. Isten így Lídiát valóban elkezdte használni a maga munkájában. Lídia szolgálata által egyre többen csatlakoztak ehhez a kis keresztyén közösséghez, és ebből nőtt ki később egy virágzó nagy gyülekezet. Amikor Pált és Szilászt kiengedték a börtönből, akkor azt olvassuk: „elmentek Lídiához, és látva a testvéreket, bátorították őket, majd eltávoztak." (ApCsel 9:40). Többes számban beszél itt a szentíró, ami arra utal, hogy ekkor már Lídián kívül sokan mások is csatlakoztak a gyülekezethez.

               Bizonyára nem véletlen az sem, hogy Pál apostol a börtönből való szabadulásakor ragaszkodott ahhoz, hogy a város vezetői jöjjenek oda hozzájuk és nyilvánosan kérjenek bocsánatot tőlük, hiszen ők római polgárok voltak, akiket tárgyalás és ítélet nélkül bántalmaztak és börtönöztek be. Ezt Pál nem hiúságból tette, hanem azért mert itt a gyülekezetnek volt szüksége arra, hogy a város előtt helyreálljon az ő jó hírük és becsületük. Ezek után minden bizonnyal Lídiát és az ő házában összegyülekező keresztyének közösségét is jobban megbecsülték Filippiben. Hitükért való kiállásuknak híre lett a városban. Ennek hatására pedig bizonyára még többen hittek Jézus Krisztusban.

               Lídiáról elmondható, hogy Európa földjén ő volt az első keresztyén. Továbbá az ő háza volt az első imaház és ebből a kicsiny kezdetből nőtt ki a filippibeli gyülekezet, majd pedig az európai keresztyénség. Ez a Filippi gyülekezet volt az, amelyik Pál apostolról többszöri bebörtönözése idején is mindig gondoskodott, adományokkal és szeretetcsomagokkal támogatta.

               Mindez Isten munkája volt. Ő ébresztette a vágyat Lídia szívébe, Ő egyengette az útját, Ő küldte oda Pál apostolt, hogy hirdesse az evangéliumot, Ő nyitotta ki Lídia szívét is, hogy aztán Lídia az otthonát is megnyissa a gyülekezet közössége előtt. Az a Lídia, aki nagyon figyelmesen hallgatta az igét, egészen elkötelezte magát Jézusnak és mindenét odaadta neki.

               Mi hogyan szoktuk az igét hallgatni? Olyan szomorú az, hogy járhat valaki évekig úgy templomba és hallgathatja Isten igéjét úgy, hogy mégsem nyílik meg a szíve. Lídia személye és története példa a számunkra. Figyeljünk úgy Isten szavára, ahogy Lídia is tette, aki szívét, otthonát, egész élet megnyitotta az Úr előtt.

               Meg kell értenünk, hogy a hitünk nem magánügy. Ha befogadtuk a szívünkbe Jézust, akkor ezt fel kell vállalnunk a világ előtt is. Nem hallgathatunk, és nem lehetünk néma keresztyének. Ez az elkötelezett, mindent Krisztusnak odaszánó keresztyénség az, amire minket hív Isten, mert csak az ilyeneket tudja használni az Ő dicsőségére és mások üdvösségére. Ámen!