100 EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 96.
Onézimosz – a hű és
szeretett testvér
Olvasmány: Filemon
1:1-24
„Az én egész
helyzetemet megismerteti majd veletek Tikhikosz, a szeretett testvér, a hű diakónus,
szolgatársam az Úrban. Őt éppen azért küldtem hozzátok, hogy megismerjétek
körülményeinket, és megvigasztalja szíveteket. Vele megy Onészimosz is, a
hű és szeretett testvér, aki közületek való. Ők tehát mindent tudatnak veletek,
ami itt történik.” (Kol 4:7-9).
Onézimosz egy
szökött rabszolga, akinek az élete egy hajszálon függött. Két választási
lehetősége volt. Vagy azzal tölti az élete hátralevő részét, hogy a római
városok sötét és mocskos sikátoraiban bujkál az őt üldöző fejvadászok elől,
vagy pedig megkockáztatja a lehetetlent, és visszatér a gazdájához. A Római
Birodalom törvényei rendkívül szigorúak voltak a szökött rabszolgákkal szemben.
Ha Onézimosz visszatér a gazdájához, annak jogában állt azonnal kivégeztetnie
őt. De, ha a gazdája életben is hagyná, attól még megparancsolhatja, hogy Onézimosz
homlokára izzó vassal egy „F” betűt süssenek, aminek a jelentése: „Fugitivus”,
azaz szökevény. Így egész hátralevő életére megbélyegezett maradna.
Onézimosz, a szökött rabszolga
helyzete azonban időközben sok tekintetben megváltozott, mivel Pál apostol
szolgálata nyomán keresztyén hitre tért. Onizimosz tudta, hogy nem bujkálhat
egész életében. Vétett a törvényes ura, Filemon ellen, és bármilyen nehéz és
kockázatos is, haza kell térnie, hogy mindezt valahogy jóvátegye.
Pál apostol szavaiból kitűnik,
hogy ő a maga részéről nagyon szimpatikusnak találta Onézimoszt és együtt
érzett vele ebben a nehéz helyzetben, ezért is ragadott tollat, hogy minden
befolyását latba vetve közbenjárjon az érdekekében. Ebben a rövidke kis
levélben, amit Pál apostol Filemonhoz, a szökött rabszolga gazdájához írt,
mesterien egyesíti rábeszélőképességét és diplomáciai érzékét. Pál úgy fűzi a
szavakat, hogy a lehető legjobb hatást érje el. Filemon szeretetére és együttérzésére,
keresztyén vezetői státuszára, valamint kettejük barátságára hivatkozik. Pál nem
szólítja fel ugyan nyíltan Filemont arra, hogy kegyelmezzen meg a szökött
rabszolgájának és fogadja vissza, mégis erőteljes nyomást gyakorolva rá, így
emlékezteti őt a keresztyén kötelességére: „önmagaddal is tartozol nekem.”
(Filemon 1:19). Az pedig, hogy Pál apostol ezt a levelet a Filemon házában
működő gyülekezetnek címzi, arra utal, hogy ebben a közösségben jól ismerték az
apostolt: „Filemonnak, szeretett testvérünknek és munkatársunknak és a házadban
levő gyülekezetnek.” (Filemon1:2). Végső érvként pedig Pál apostol még
saját, személyes látogatásnak ígéretét is kilátásba helyezi: „Egyúttal készíts szállást is nekem,
mert remélem, hogy imádságotokért ajándékul kaptok engem.” (Filemon
1:22).
A levélből jól látszik, hogy Pál
egyformán jó kapcsolatot ápolt mind Onézimosszal, a rabszolgával, mind pedig a
gazdájával, Filemonnal. Egyes magyarázók azt feltételezik, hogy Onézimosz akkor
hallhatott először Krisztusról, amikor egy börtöncellában volt összezárva az
apostollal.
1. Akiért, az apostol
mindent latba vetett
Onézimosz nem tartozik a neves
bibliai személyek közé. Nem sok mindent tudunk róla. Csupán egy szökött
rabszolga volt, aki nagy bajba került. De Isten rajta keresztül mégis nagy
dolgokat vitt véghez. Így az egyszerű, de hiteles példája segíthet minket is a
nehéz élethelyzetekben. Ő annyira jelenéktelen ember volt, hogy sokak szemében
nem is számított embernek, csak beszélő szerszámnak, hiszen rabszolgaként
dolgozott a kolosséi gyülekezet vezetőjének, Filemonnak a házában. Egy alkalommal
ráadásul meglopta a gazdáját és megszökött. Ezt követően valahogy találkozott
Pál apostollal, aki Jézushoz vezette őt. Onézimosz megtért, keresztyén lett.
Örömében és hálából az apostol mellé szegődött és a segítője lett. Az idős és
beteg Pálnak pedig erre a segítségre szüksége is volt, így nagy hasznát vette
Onézimosz szolgálatának.
Érdekes, hogy Onézimosz neve
görögül azt jelenti: „hasznos”. Pál apostol szellemes szójátékkal él a
levelében, amikor azt mondja, hogy a szökött rabszolga haszontalan, de ha az
egykori rabszolga megtér, nagyon is hasznosnak bizonyulhat, feltéve, hogy
Filemon is megfelelő lelkülettel fogadja őt.
Bár Pál apostol nagy örömmel
fogadta Onézimosz szolgálatát, de azt is tudta, hogy nem becsületes dolog a más
rabszolgájának a szolgálatát a törvényes tulajdonosa tudta nélkül igénybe
venni. Így tehát Onézimosznak vissza
kellett mennie jogos gazdájához. Csakhogy ez Onézimosz számára kockázatos
vállalkozás volt. Abban az időben ugyanis, ha megkerült egy szökött rabszolga, az
elrettentés végett általában megkínozták és kivégezték. Jobb esetben, ha a
gazda kegyelmes volt, csak megbélyegezték a szokott rabszolgát és ezentúl a legnehezebb
munkákat végeztették vele.
Filemonról viszont tudni lehetett,
hogy ő keresztyén ember, tehát valószínűleg nem fogja leüttetni a fejét
Onézimosznak, de valamit bizonyára neki is tennie kell, mert egy tolvaj
szökevényt nem lehetett büntetés nélkül hagyni, már csak a közvélemény miatt
sem. Így tehát kiszámíthatatlan, hogy mi vár majd Onézimoszra. Pál apostol abban biztos volt, hogy
helytelen, ha Onézimosz, a szökött rabszolga továbbra is nála marad. Ugyanakkor
féltette is lelki gyermekét, akit itt ilyen kedves és sokatmondó szavakkal
illet: „hű és szeretett testvér.” (Filemon 1:8).
A megoldást abban találták meg,
hogy éppen akkor indult Kolosséba ez a Tükhikosz nevű diakónus, akivel a
Kolosséba írt levelet küldte Pál a gyülekezetnek. Írt tehát Pál Onézimosz
ügyében még egy levelet írt, amit személyesen Filemonnak címzett, s ezt a
levelet is elküldte velük. Onézimosz tehát egy szolgatárs, Tükhikosz
kíséretében és a két levéllel a kezében indult vissza Kolosséba.
Pálnak ez a Filemonhoz írott
levele a legrövidebb és legszemélyesebb levele. Barátjaként szólítja meg a
címzettet: „Ha tehát engem társadnak tartasz, fogadd őt úgy, mint engem!”
(Filemon 1:17). Szívességet kér a barátjától méghozzá nagy szívességet, hiszen
egy ember élete függ tőle. Filemonnak, mit sok más hozzá hasonló gazdag római
állampolgárnak abban az időben, voltak rabszolgái. Ezen senki nem lepődött meg
akkoriban. A történészek becslése szerint mintegy hatvanmillió rabszolga élt a
Római Birodalomban.
Pál minden befolyását latba vetve
arra kéri barátját, hogy fogadja vissza Onézimoszt és bocsássa meg neki
mindazt, amit elkövetett ellene. Ez önmagában sem kis kérés, hogy valaki
megbocsásson az őt meglopó és tőle megszökő rabszolgájának.
De Pál még ennél is többet kér
Filemontól: „most már nem úgy, mint rabszolgát, hanem rabszolgánál jóval többet:
aki nekem is, de sokkal inkább neked, testi értelemben is és az Úrban is
szeretett testvéred.” (Filemon 1:16).
Bár a római társadalomban
hatalmas szakadék választotta el a rabszolgákat a gazdáiktól, de Pál szerint
Krisztusban még ez a szakadék is áthidalható: „Krisztusban tehát nincs zsidó,
sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan
egyek vagytok Krisztus Jézusban.” (Gal 3:28).
2.
Akinek új életet
kellett kezdenie
Onézimosznak, ennek a fiatal
keresztyénnek meg kellett tanulnia, hogy attól kezdve, hogy valaki Jézus Krisztus
követője lesz, minden döntését hitben kell meghoznia. Egészen új alapokra kell
helyeznie az életét. Egészen új szempontok szerint kell mérlegelnie. Ez nemcsak
becsületbeli, de hitbeli döntés is volt, hogy Onézimosznak vállalnia kellett
hazatérést. Csak úgy kezdhetett új életet, ha szakit a régi életével, rendezi a
tartozásait, a múltban elkövetett hibáiért vállalja a felelősséget.
Meg kellett tanulnia Onézimosznak,
hogy ne csak magára nézzen, de a keresztyén gyülekezet jó hírére is legyen
tekintettel. Hiszen mit szóltak volna az akkori emberek, ha kiderül, hogy a
keresztyének szökött rabszolgákat rejtegetnek. A régi gondolkozása szerint
mondhatta volna azt, micsoda mázli, hogy sikerült megszöknie, sőt éppen Pál
apostolhoz vezetett az útja, ahol menedéket talált. S milyen nagy ajándék, hogy
ott megismerhette az Úr Jézust. Itt biztonságban eléldegélhetett volna, és még
a lelkiismeretét is megnyugtathatta volna, hogy jót is tesz, szolgál az idős és
beteg apostolnak. Akár még büszke is lehetett volna magára, hogy ő milyen ügyes
és életrevaló ember, hiszen sikerült megúsznia a büntetést.
Csakhogy az Isten országa rendje
szerint ez nem lenne helyes. Mert akinek rendeződik a kapcsolata az élő
Istennel, annak rendeznie kell minden egyéb dolgát is, ami még a régi életéből
visszamaradt. Az emberi kapcsolatait, az anyagi ügyeit, meg minden egyebet is
rendeznie kell, amit korábban elrontott. Persze ez igen veszélyes és kockázatos
dolog. A törvény szerint mindazért, amit elkövetett akár az életével is
fizethet, jobb esetben megbélyegzik vagy börtönbe kerül.
Onézimosz azonban nemcsak magára
nézett, de látta, hogy a megmentője, Pál számára is milyen kényes ez a helyzet.
Mert a törvény szerint, ha Onézimosz a Filemon szolgája, akkor neki Filemonnak
kell szolgálnia és nem maradhat Pál mellett. Ráadásul Onézimosz meglopta
Filemont, így ezt a kárt neki valahogy majd meg kell térítenie.
Az a kis levél, amit Pál
Filemonhoz írt, tulajdonképpen olyan volt, mint egy váltó. Pál apostol először
nagyon őszinte szavakkal szólt Filemonhoz: „Visszaküldöm neked őt, vagyis az én szívemet, pedig
magamnál szerettem volna tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem az
evangéliumért szenvedett fogságomban.” (Filemon 1:12-13). Majd ezek
után következik maga a váltó: „Ha pedig valamivel megbántott vagy tartozik,
azt nekem számítsd fel! Én, Pál, saját kezemmel írom ezt: Megadom neked! Azt
nem akarom mondani, hogy önmagaddal is tartozol nekem.” (Fil 18-19). Pál
tehát minden lehetőt megtesz a számára oly kedves személy érdekében. Ha Onézimosznak tartozása van, s ha azt nem
tudja önerőből rendezni, akkor felajánlja, hogy majd ő megoldja helyette.
De Onézimosznak meg kell tanulnia
azt is, hogy mostantól kezdve önmagát is meg minden dolgát, az egész jövőjét is
arra a Jézus Krisztusra bízza, akinek a tulajdonává lett, akinek a szolgálatába
szegődött. Pál apostol többször kezdi úgy a leveleit, hogy önmagát, a Krisztus
Jézus rabszolgájaként nevezi meg. Onézimosznak is ezt kell tennie, rá kell
bíznia magát Jézusra. Azt nem tudhatja előre, hogyan fog lezajlani a találkozás
a gazdájával. De bíznia kell abban, hogy Isten majd elrendezi a dolgokat, hiszen
Filemon szíve is Isten kezében van. Istennek hatalma van Filemon felett is. Így
Filemon sem tehet meg akármit. Egyáltalán semmi nem történhet Onézimosszal az ő
új Urának, Jézus Krisztusnak az akarata nélkül. Mindent Isten kezéből kell elfogadnia.
Ha börtönbe zárják, akkor is csak azt kapja, amit megérdemel és Isten ott is
vele lesz.
3.
Aki Krisztus
szolgájává lett
Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy
Onézimosz visszatérjen a meglopott és becsapott gazdájához. De kellett alázat
is, mert az, hogy ők testvérek lettek a Krisztusban, nem változtatott azon,
hogy ő rabszolga maradt, és nem lehetett az előbbivel visszaélni. Kellett
engedelmesség is, hogy amit az öreg Pál, az ő lelki vezetője mond az ige
szellemében, azt az ő lelki elöljárója iránti becsülésből és tiszteletből akkor
is megteszi, ha fél tőle.
Sokan a szemére vetik Pálnak azt,
hogy nem állt ki a rabszolgaság intézményével szemben. Az igaz, hogy nem
lázított ellene, de nem is törődött bele. Tudniillik Pál éppen az evangélium
erejével vette fel a harcot ez ellen az embertelen rendszer ellen. Az új életet
kapott Filemonok, meg a Jézus Krisztus rabszolgájává vált Onézimoszok, meg a
kettőjük között alapjaiban megváltozott kapcsolat volt az az egészen új a
keresztyénségben, ami végül is belülről repesztette szét a rabszolgaság
intézményét. Mert korábban egészen elképzelhetetlen volt az, amit itt Pál leír: „Kérlek
pedig téged az én fiamért, akit a fogságban szültem, Onészimoszért, aki
egykor neked haszontalan volt, most pedig neked is, nekem is
hasznos. Visszaküldöm neked őt, vagyis az én szívemet.” (Fielmon
1:10-12). „Hiszen talán azért szakadt el tőled egy időre, hogy örökre
visszanyerd, most már nem úgy, mint rabszolgát, hanem rabszolgánál jóval
többet: aki nekem is, de sokkal inkább neked, testi értelemben is és az Úrban
is szeretett testvéred.” (Filemon 1:15-16). Pál itt egy teljesen meglepő
kéréssel állt elő. Azt kéri, hogy egy szökött rabszolgát, aki egy idő után
előkerült, fogadjon el szeretett testvéreként a gazdája. Mindketten az Úrban
nyertek új életet, ők tehát immár testvérekké lettetek.
Ez a Krisztusban való egység
persze nem teszi semmissé azonnal az eddigi társadalmi kapcsolatokat és ellentéteket,
de nekik mégis meg kell próbálniuk ennek a szellemében viselkedni. Ez egészen
új volt akkor, és ez a szellemiség repesztette szét a rabszolgatartásra épülő
társadalom megrendíthetetlenek tűnő kősziklájáét.
Onézimosznak pedig nemcsak egy
levelet kellett átadnia, hanem az életének valóban bizonyítania kellett azt,
hogy ő megváltozott. Úgy kellett élnie is, hogy Filemon kénytelen legyen
megállapítani: ez a szolga valóban az Úr szolgájává lett. Benne is él hit által
Krisztus, és az új élete hitelesíti mindazt, amit Pál apostol mondott. Tehát
nem csak a levél beszél Onézimosz megtéréséről, hanem Onézimosz életének is
levéllé kell válnia, amelyik hitelesíti mindazt, amit az apostol leírt.
Éljünk úgy, hogy akár szavak
nélkül is Jézusra mutasson az életünk, ajánlólevél legyen, hogy hitelesen tudjunk
Urunkról bizonyságot tenni. Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése