Keresztelő János – az utolsó próféta

100 EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 43.

Keresztelő János – az utolsó próféta

Olvasmány: Mt 11:1-19

„Ő az, akiről meg van írva: „Íme, én elküldöm előtted követemet, aki elkészíti előtted az utat.” Bizony mondom nektek: az asszonytól születettek között nincs nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki a legkisebb a mennyek országában, nagyobb nála. Keresztelő János napjaitól mostanáig a mennyek országa erőszakot szenved, és az erőszakosok igyekeznek hatalmukba keríteni. Mert valamennyi próféta és a törvény is Jánosig prófétált.” (Mt 11:10-13).

 

            Általában minden új divatirányzat azzal indul, hogy megpróbálja valamilyen módon magára vonni az emberek figyelmét. Ezt a célt pedig leginkább úgy tudják elérni, ha valami meglepően újat, valami botrányosat tudnak mutatni. Így az újdonság eleinte mindig sokkolóan hat az emberekre. Legyen szó a legfrissebb ruhadivatról, a legújabb telefonról vagy a legintelligensebb háztartási robotról, az új dolognak mindenképpen feltűnőnek kell lennie, ha magára akarja vonni a figyelmet. A Bibliában ilyen szerepet töltött be Keresztelő János. Nemcsak az Ószövetség utolsó nagy prófétája volt ő, de kétségtelenül vele valami új kezdődött el. Nem csak azért, mert az Újszövetség elején először róla hallunk, hanem azért is, mert meglehetősen elütött a környezetétől. Bár az apjához hasonlóan belőle is pap lehetett volna, Keresztelő János a papi hivatást a prófétaival cserélte fel, a díszes papi öltözet helyett pedig az aszkéták durva teveszőr ruháját öltötte magára.

            Ahelyett, hogy letelepedett volna Jeruzsálemben, ahol papként az Isten oltárához vitt áldozati állatokból és ajándékokból ő is részesedett volna, és békés, kényelmes életet élhetett volna, ő inkább a kietlen pusztában tartózkodott, a szabad ég alatt aludt és sáskával, erdei mézzel táplálkozott.

            Kétségtelenül igaz, hogy János szokatlan és a környezete számára meglehetősen furcsa stílusa és szokásai is hozzájárultak ahhoz, hogy hallgatói felfigyeljenek arra az üzenetre, amit ő hirdetett. Keresztelő János volt az, aki elsőként hirdette, hogy elközelített a Messiás érkezésének ideje. Éppen ezért a hallgatóit arra intette, hogy változtassanak az életvitelükön. A korabeli beszámolók szerint tömegek tolongtak, hogy meghallgassák Keresztelő János prédikációját, ő pedig a bűneik miatt bánkódókat megtérésük jeleként megkeresztelte a Jordán folyóban. Ezért is illették az emberek Jánost a „keresztelő” jelzővel. Maga Jézus Krisztus az, aki később úgy nyilatkozik Keresztelő Jánosról, hogy nem élt nála nagyobb ember a földön, de az Isten országában mégis a legkisebb is nagyobb lesz Jánosnál. Itt arra a titokra világít rá Jézus, hogy jóllehet János a régi rend, azaz az Ószövetség legkiválóbb képviselője, de ugyanakkor Isten országának eljövendő dicsősége messze felülmúlja majd a régi világ nagyjainak dicsőségét. János számára nem jelentett nehézséget elfogadni ezt az összehasonlítást. Amikor meglátta Jézust, azonnal felismerte benne az Isten bárányát, „aki elveszi a világ bűneit.” (Jn 1:29). Ezért még arra is méltatlannak tartotta magát, hogy Jézus saruja szíját megoldja. Keresztelő János nem önmagára, hanem Jézusra akarta irányítani a figyelmet.

1.      Az útkészítő

            Keresztelő János élete összekapcsolódott Jézus Krisztus életével. Ő volt az útkészítője a Messiás eljövetelének. A mindenható Isten az Ószövetség utolsó nagy prófétájaként őt küldet el, hogy az Újszövetség előkészítője legyen. Feladatáról ezeket mondja a Biblia: „Kiáltó szava hangzik a pusztában: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit! Minden völgyet töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el, legyen a görbe út egyenessé, a göröngyös simává, és meglátja minden halandó az Isten szabadítását.” (Lk 3:4-6). Vagyis Keresztelő János feladata volt, hogy bűnbánatra hívja a népet, hogy a megtérők akadály nélkül szívükbe fogadhassák a Messiást. Nem mintha ez azt jelentené, hogy Jézust egy hegy vagy egy völgy akadályozta volna, bűn és hitetlenség, visszatartotta volna. Ez egy szép hasonlat, amivel azt fejezi ki a Szentírás, hogy mi az advent, azaz a Krisztus várás lényege.

            Keresztelő János az útkészítő, aki Jézus rokona (unokatestvére) és barátja is volt. Szívében és külső megjelenésében is Istenre mutatott. János ugyanis názír volt. A názírok nem nyírták le a hajukat, nem ittak sosem részegítő italt. János teveszőr ruhát hordott, sáskával és erdei mézzel táplálkozott. Talán nem volt túl bizalomgerjesztő a kinézete, de nem is ez volt a lényeg, hanem az, hogy egész lényével Istent szolgálta. Nagysága nem önmagában volt, hanem abban a feladatban, amit Isten bízott rá, az útkészítésben, a Jézusról való bizonyságtételben.

            Jézus nyilvános fellépését tehát megelőzte és előkészítette Keresztelő János munkája. Őt mindenki prófétaként fogadott, amikor hirdetni kezdte, hogy hamarosan eljön az Isten országa. Az emberek örömmel vették a hírt, hogy hamarosan beteljesedik mindaz, amit korábban az ószövetségi próféták megígértek, hogy Isten visszatér népéhez és megszabadítja őket. Isten uralmát, királyságát az Eljövendő fogja felállítani, aki megváltást és ítéletet hoz. Keresztelő János kijelentette, hogy Isten országa olyan közel van, hogy a Messiás kezében már ott van a szórólapát, amellyel elválasztja a gabonát a pelyvától, vagyis az istenfélőket a hitetlenektől.

            Az Ézsaiási prófécia szerint János feladata pedig nem volt más, mint utat készíteni az Eljövendő királynak, vagyis felkészíteni az Isten népét a Messiás fogadására.

            Keresztelő János igehirdetésének középpontjában a bűnbánatra és megtérésre való hívás állt. Azokat, pedig akik engedtek a hívásnak, János a megváltás jeleként megkeresztelte. A zsidók számára szimbolikus jelentősége van annak is, hogy mindez hol történt. János a pusztában élt és a Jordán folyóban keresztelte meg a megtérőket. A Jordán volt az a hely, ahol Izrael népe több mint ezer évvel korábban a pusztai vándorlás után belépett az ígéret földjére. János megjelenése ezen a helyen az új kezdetnek a szimbolikus jele Izrael népe számára. A Jordánhoz való visszatérés egy új felszólítás Istentől, hogy vigyék véghez az eredeti faladatot, amit Isten rájuk bízott, de ők hosszú ideje elhanyagolták, tudniillik, hogy Izrael legyen a népek világossága, vagyis vigye el Isten üzenetét a többi néphez.

            János keresztsége az új kezdet jelképe, a bűntől való megtisztulásra emlékeztet. Isten népe szimbolikusan újra átkel a Jordánon, megtisztulva belép az ígéret földjére, hogy ismét felvállalja a feladatát és valóban Isten világosságává legyen a népek és nemzetek számára.

            Keresztelő János próféta és apostol volt egy személyben. Egyszerre az Ószövetség utolsó nagy prófétája, és az Újszövetség első hirdetője. A Szentírás azt mondja róla, hogy nagy lesz az Isten előtt. S tényleg az volt. Nem ő maga, hanem a küldetése. A hívő emberek sosem önmagukban eredményesek, mindig Isten Lelke, a bennük lakó Krisztus teszi őket eredményessé.

            Az eredmény alatt mi általában a kiemelkedő eredményeket, kitüntetést, sikeres gazdasági tevékenységet, vagy a nagy vagyont és gazdagságot értjük. Valójában azonban igazán eredményessé a hívőket Isten áldása és Isten Lelke teszi. Azért, ha elmaradnak a világ szerinti „eredmények”, attól még lehet valakinek az élete áldott és a Lélek gyümölcseivel teljes.

            Keresztelő Jánosnak igazi programja az volt, amit ő maga így fogalmazott meg: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.” (Jn 3:30).

            Valójában ez egy mondatban a hívő élet programja. Engedni kell, hogy Jézus növekedjen bennünk, a mi akaratunknak, elképzelésünknek, pedig alá kell rendelődnie Isten akaratának és tervének.

            Keresztelő János szavai, tettei, külső megjelenése, alázata, Istennek alárendelt élete mind Jézusra mutatott. Mindenben betöltötte azt, amit az Isten rábízott.

2.      A kételkedő próféta

            Az advent egy kicsit a kérdések időszaka is. Keresztelő Jánosnak is volt egy nagyon fontos kérdése, ami az advent lényegét is összefoglalja: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” (Mt 11:7). Vannak kérdések, amelyeket nap, mint nap feltesznek az emberek. Meddig tart még a járvány? Mikor lesz már vége a maszk viselésének meg a korlátozásoknak? Lesz-e gyógyszer, vakcina és az valóban hatásos lesz-e? Mi lesz az egészségüggyel és a gazdasággal?

            Mi keresztyének csak annyit tudunk a jövőre nézve, amennyit Isten igéje az elkövetkező eseményekről elmond nekünk: „a világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is, de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” (Jn 2:17). De azt is hozzáteszi, hogy addig azonban, míg e világban vagyunk, számítanunk kell arra, hogy lesznek kemény próbatételek és üldözések is, de aki mindvégig kitart, az üdvözül. Ennek kapcsán merült fel Keresztelő János szívében is a kérdés: miért engedi meg Isten azt, hogy ő szenvedjen és börtönbe kerüljön, amikor semmi rosszat nem tett, sőt hűséggel szolgálta az Urat? Sokszor a számunkra is érthetetlen Isten terve, megengedő akarata. Miért engedi meg, hogy az övéi szenvedjenek, gyalázzák őket, igazságtalanul és jogtalanul üldözzék őket? Aki hűséges hozzá annak üldöztetés, börtön és kivégzés a jutalma? Sok kérdésre ma még nem tudjuk a választ. De azt tudjuk, hogy Isten soha nem téved, szeret minket és jót munkál, még akkor is, ha ezt mi nem mindig értjük Egészen bizonyos viszont, hogy az Isten terve célhoz fog érni, s ha engedelmeskedünk, mi is részesei lehetünk ennek.

            Jánosnak ezt az utat adta Isten, és János engedelmesen végigjárta azt. Akit a Biblia „a vőlegény barátjának” nevez, az most Heródes börtönében van, és kérdést intéz Jézushoz. Lukács evangélista még azt is leírja, hogy eljutott Jánoshoz, Jézus csodatételeinek a híre. Megdöbbent és elgondolkozott. Ha valóban Ő a Messiás, akire olyan régóta várnak, akkor miért nem segít rajta?

            Advent időszakában vagyunk. Érdemes tehát nekünk is megkérdezni magunktól, hogy a számunkra kicsoda Jézus? Honnan jött és miért jött? Mit akart tőlünk és mi mit várunk tőle? Vannak-e kérdéseink vele kapcsolatban? Gyerekektől karácsony után meg szokták kérdezni: „mit hozott a Jézuska". De valóban csak ennyi lenne a kérdésünk vele kapcsolatban? Pedig nemcsak adventben, hanem az egész életünkre nézve ez a legfontosabb kérdés, hogy kicsoda nekünk Jézus Krisztus!

            János azt kérdezte: „Te vagy az Eljövendő, a Messiás, vagy mást várjunk?” (Mt 11:3). Nem azért tette fel ezt a kérdést, mert nem ismerte Jézust, hiszen ő maga keresztelte meg a Jordánban Jézust. Látta, amint a Szentlélek leszállt Jézusra és betöltötte őt. Hallotta a mennyből Isten szavát: „Ez az én szerelmes Fiam, akiben gyönyörködöm. Őt hallgassátok” (Mt 17:5). János maga mondta Jézusról a tanítványainak: „Ő az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét.” (Jn 1:29). Kérdésének más oka volt. A börtönben, egy kicsit összezavarodott. Hiszen őt is kötötte korának vallásos meggyőződése, arról hogy milyennek kell lennie az eljövendő Messiásnak. Jézus azonban tökéletes ellentéte volt mindannak, amit a zsidók gondoltak. Olyan Messiást várt János is, amilyet a beszédeiben lefestett. Azt mondta, hogy amikor eljön a Messiás, akkor szórólapát lesz a kezében, és megtisztítja a világot a gonoszságtól. Aztán azt is mondta, hogy a fa, amelyik nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágja majd a Messiás. A korabeli zsidósághoz hasonlóan olyan Messiást várt János is, aki erővel és hatalommal lép fel, aki végre fölszabadítja Izráelt, aki legyőzhetetlen, sőt halhatatlan. És nem így történt. Jézus nem ítélettel kezdte, hanem szerető gondoskodással.

            János mindvégig hűséges volt, kitartott a nehéz időkben is, bátran hirdette Isten igazságát még Heródesnek is, mindig azt adta tovább, amit Isten bízott rá. Nazírként kizárólag Isten ügyét szolgálta. Uráért mindent odaadott. Hallotta Jézus munkásságának a hírét, hogy a szegényeknek az Isten országáról szóló örömüzenetet hirdeti, hogy halottakat támaszt föl, hogy a vakok látnak, a sánták járnak és leprások gyógyulnak meg. Jézus Isten hatalmával és a Szentlélek erejével cselekszik. De most érte, a rokonaiért és barátjáért mégsem lép közbe Jézus. János nem értette, hogy miért nem szabadítja ki őt, miért nem tesz csodát?

            Jézus azonban nem feddi meg a kételkedő prófétát. Eljutottak hozzá a hírek: a vakok látnak, a sánták járnak, a halottak feltámadnak. Hirdetik az Isten szeretetéről szóló jó hírt. Jánosnak nem kell mást tennie, mint összevetnie mindazt, amit lát és tapasztal azzal, amiről a Szentírás beszél. Jézus válasza ez: „Menjetek el és jelentsétek Jánosnak, amit hallotok és láttok.” (Mt 11:4). János, tehát megbizonyosodhatott róla, hogy hirdettetik az evangélium, és minden úgy történik, ahogy a próféták megmondták. Jézus pedig hozzáteszi: „Boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.” (Mt 11:6). A követek visszamennek, és elmondják Jánosnak Jézus üzenetét. És úgy tűnik, Keresztelő Jánosnak ez a válasz elég volt.

            A kérdés az, hogy nekünk elég-e? Amikor nehéz helyzetben vagyunk, amikor talán mindent elvesztettünk, amikor jogtalanul bántak velünk, igazságtalanság ért minket, senki sem áll mellettünk, s úgy tűnik mindenki elhagyott már, ki tudunk-e akkor is tartani? Amikor nehéz helyzetbe kerülünk, s nem értjük, hogy miért hagyja ezt az Isten, elfogadjuk-e hogy ez is része az Isten tervének? János elfogadta. Elfogadta a börtönt és mindazt, ami még utána következett.

            Keresztelő János pályája úgy ért véget, hogy Heródes parancsára lefejezik. Majd Jézust is letartóztatták, keresztre feszítették és meghalt. A vőlegénynek és a vőlegény barátjának ugyanaz lett a sorsa. Elsőre érthetetlen, hogy Isten mindezt miért engedte? De Ő nem úgy látja a dolgokat, mint mi. Utólag már mi is tudjuk, hogy Jézus halála nem bukás volt, nem a vég, hanem a kezdet. Nem a gonosz erők győzelme, hanem Isten tökéletes tervének megvalósulása. Jánosnak ebben az isteni tervben volt szerepe mind életével, mind pedig halálával. Amikor pedig Jézus meghalt a kereszten, akkor az értünk elvégzett megváltói küldetése teljesedett be, mert Isten gondolata nem a mi gondolatunk. Ámen.