Roboám – aki az ifjak tanácsára hallgatott

 2020.11.22. Igehirdetés:

100 EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 41.

Roboám – aki az ifjak tanácsára hallgatott

Olvasmány: 2Krón 10:1-19

„Ám a király keményen válaszolt nekik. Nem fogadta meg Roboám király a vének tanácsát, hanem az ifjak tanácsa szerint így szólt hozzájuk: Apám nehéz igát rakott rátok, én még nehezebbé teszem azt. Apám ostorral tanított fegyelemre benneteket, én pedig majd szeges korbáccsal!” (2Krón 10:13-14)

 

            Roboám Salamon fia volt, és ő követte apját a trónon. De míg Salamon uralkodásának a kezdetén Istentől kért és kapott is bölcsességet az ország kormányzásához, addig Roboám szemmel láthatóan már nem örökölte apja bölcsességét.

            Bár az országban, különösen is az északi törzsek között, nagy volt az elégedetlenség a Salamon által bevezetett magas adók és a kényszermunka miatt, amit palotái és új városai építéseihez alkalmazott a király, mégis hajlandók lettek volna hűséget esküdni Roboámnak. A nép vezetői és elöljárói csak annyit kértek az új királytól, hogy enyhítsen egy kicsit a korábban kirótt kemény adóterheken és a kényszermunkán.

            Roboám nem adott azonnal, választ, hanem járom nap gondolkodási időt kért. Ekkor az új király a tanácsadóihoz fordult segítségért. Az apja idősebb és tapasztaltabb tanácsadói azt javasolták az ifjú királynak, hogy hallgasson a nép vezetőire és tegyen engedményeket, akkor maga mellé állíthatja a vezetőket is és megnyerheti az egész ország bizalmát. Azok az ifjak viszont, akik Robámmal együtt nőttek fel, a barátai voltak, az tanácsoltak, hogy bánjon csak kemény kézzel, a néppel és ne tegyen engedményeket.

            Az ifjú király balga módon az ifjak szavára hallgatott, akik azt tanácsolták, hogy mutassa meg már az elején, hogy ki az úr a házban, különben sohasem fogják úgy tisztelni, mint az apját.

            Roboám így a lehető legrosszabb módon kezelte az indulatokat és az országában egyre erősödő elégedetlenséget. Ahelyett, hogy a még hozzá hűségesnek mutatkozó vezetőket ügyesen megnyerte volna magának, büszke szavaival csak olajat öntött a tűzre. A király meggondolatlan szavaival tovább erősítette az elégedetlenség és a lázadás hullámát. Roboám kemény válaszára felkelés robbant ki az országban, ami végül az ország tragikus kettészakadásához vezetett. A tíz északi törzs Salamon egyik korábbi főembere, Jeroboám vezetésével elszakadt Roboámtól, és Izráel néven külön királyságot hozott létre. Salamon fiához, Roboámhoz egyedül Júda törzse maradt hűséges. Az ekkor kirobbant testvérháború évszázadokon át tovább folytatódott, és kisebb szünetekkel egészen addig fennmaradt, amíg az északi országrész teljesen el nem pusztult. Mindezt egyetlen ember elhamarkodott döntése, büszkesége és hősködése okozta.

            De Roboám legnagyobb hibája nem abban keresendő, hogy az ifjak tanácsára hallgatott, hanem abban, hogy nem figyelt Istenre és nem járt az Úr útján. Ha a kezdeti hibák után bűnbánattal kereste volna az Istennek a vezetését, talán megszilárdíthatta volna a királyságát, de ő nem tette ezt. Nem Isten vezetésére, hanem az emberi bölcsességre és a maga erejére támaszkodott, így végleg kudarcot vallott. A szentíró ezt az ítéletet mondja:  „Gonoszságot cselekedett, mert nem kereste állhatatos szívvel az URat.” (2Krón 12:14).

1.      Amikor a rossz tanácsra hallgat valaki

            Roboám személye és története arra figyelmeztet bennünket, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy adott esetben kinek a tanácsára hallgat valaki. Egyáltalán kér-e tanácsot, vagy esetleg azt képzeli magáról, hogy ő mindent tud. Vajon milyen szempontok alapján fogadja meg valaki a tanácsot?

            Egészen egyszerű dolgoknál is hasznos lehet, ha valaki tud jó tanáccsal szolgálni nekünk. Hát még, ha valami jelentősebb ügyről van szó, például házasodni készül valaki. Szóval döntő lehet az adott esetben, hogy kinek a tanácsát fogadja meg az ember.

            Roboám király életében erre látunk különféle példákat. Salamon halála után természetesnek tűnt, hogy a fia, Roboám fog uralkodni helyette. Kiderült azonban, hogy ezt nem mindenki fogadta örömmel. Volt egy trónkövetelő, akinek a neve csak egy szótaggal volt hosszabb Roboáménál, úgy hívták: Jeroboám. Ő is pályázott a trónra. Egyelőre azonban úgy tűnt, hogy a többség Salamon fia, Roboám mellett áll.

            Egy küldöttség is érkezett az új királyhoz, és a nép vezetői elmondták, hogy mivel Salamon korábban igen magas adókat vetett ki a népre, most ezek enyhítését kérik. Korábban, ha zúgolódva is, de megfizették az adót, mert látták, hogy épült általa az ország. De sok volt az a kényszermunka is, amit végeznünk kellett a király építkezésein.

            Úgy tűnik Roboámot vártalanul érte és meglepte a kérés. Először egyáltalán nem tudott válaszolni rá, ezért haladékot kért. Roboámnak fogalma sem volt arról, hogy most mi lenne a helyes. Míg azonban apja, Salamon, aki szintén fiatalon került trónra, Istenhez fordult és tőle kért tanácsot és bölcsességet, addig Roboám nem ezt tette. Roboámnak eszébe sem jutott Istenhez fordulni a bölcsességért. Ő azt gondolta, megbeszéli a dolgot a tanácsadóival és majd eldönti, hiszen mégiscsak ő a király.

            Az idősebb és tapasztaltabb emberek, akikkel annak idején az apja, Salamon is megbeszélte mindig a problémákat, azt tanácsolják az ifjú királynak, hogy legyen ő az első számú szolgája a közösségnek.

            Ez nem azt jelenti, hogy mindenben kiszolgálja őket, de ha jogos a kérésük, akkor engednie kell nekik. Ebből most nem szabad presztízskérdést csinálni. A vének meglátása szerint, ha most a király enged nekik ezen a téren, akkor a nép hűséges marad hozzá, meghálálja ezt a királynak.

            Roboámnak azonban úgy tűnik, egyáltalán nem tetszett a vének tanácsa. Ezért inkább a gyerekkori játszótársaihoz fordult, akiknek elmondta, hogy mit tanácsoltak az öregek. Azok meg persze fiatalos hévvel felháborodtak és kijelentették: szó sem lehet róla! Ne engedj nekik! Az ifjak, a király kortársai, akikkel együtt nőtt fel, egyöntetűen azt tanácsolták, hogy most kell bekeményíteni. Mindjárt az elején mutasd meg, hogy te vagy a király! Még nagyobb adókat vessél ki, és üzend meg a népnek, hogy a te kisujjad vastagabb az apád derekánál – ami azt jelenti: te már most erősebb vagy, mint az apád!

            Nyilvánvaló, hogy Roboámnak inkább tetszett az ifjak tanácsa, ezért őrájuk hallgatott. Amikor visszajött hozzá a delegáció, Roboám ezzel a büszkeséggel és hetykeséggel üzent a népnek: semmi könnyítésre ne számítsanak, sőt még magasabbak lesznek az adók, mert ő már most erősebb, mint az apja volt valaha is.

            Ezen nagyon elcsodálkoztak az emberek. Ki lesz az ő királyuk? Miféle ember ez, aki már most így beszél? Salamon kemény ember volt, de soha nem beszélt ilyen hangon a néppel. Főleg nem voltak ilyen érvei.

            Roboámnak ez a döntése tápot adott az elégedetlenkedőknek és a lázadó Jeroboám követelésének. Miután Roboám visszautasította őket, elmentek Jeroboámhoz és megkérték őt, hogy nem lenne-e a királyunk? Jeroboám persze erre várt! Addig Egyiptomban bujdosott, mert félt Salamontól, de most hazajött és kikiáltotta magát királynak. Voltak azonban olyanok, akik Salamonra való tekintettel hűségesek maradtak a fiához, és ez lett aztán évszázadokra a nép tragédiája. Kettészakadt a nép, és kettészakadt az ország. Az északon lakó tíz törzs Jeroboámot választotta királyának; a saját törzse, Júda, hűséges maradt Roboámhoz, így Izrael és Júda néven két külön állam jött létre.

2.      Amikor megfogadja valaki a jó tanácsot

            Roboám rossz döntést hozott, ennek következtében elvesztette az országa nagy részét.

Ő azonban ebbe a helyzetbe nem akart belenyugodni. Ekkor úgy tűnik, a király már nem akar senkitől sem tanácsot kérni, csak a saját szívére hallgat. Mert a saját szívünk is lehet tanácsadó, és ilyenkor van az, hogy megyünk a saját fejünk után. Roboámnak sikerült a megmaradt országából egy hatalmas sereget összegyűjtenie. Szinte minden épkézláb férfinak be kellett vonulnia, másképp elképzelhetetlen tűnt a száznyolcvanezer fős sereg kiállítása. Valószínűleg megállt a munka az országban, abbahagyták a gazdálkodást, a föld megművelését, szinte csak nők és gyerekek maradtak otthon, mert Roboám mindenáron ki akarta terjeszteni uralmát a szomszédos tíz törzsre is. Ez volt a saját szívének a tanácsa. Sikerült némi harci kedvet öntenie a népbe, s már ki is tűzték a támadás napját.

            Ekkor jelenik meg a színen ez a Semája nevű próféta. Aki elmondja Isten üzenetet: „Így szól az ÚR: Ne vonuljatok fel, és ne harcoljatok testvéreitekkel! Térjen haza mindenki, mert én akartam ezt így!” (2Krón 11:4/a). Roboám valószínűleg eleinte nagyon dühös volt, hiszen amikor már minden készen van és felcsillan a remény, hogy egyesíteni tudj az országot, Isten közbeavatkozik és leállítja őt.

            De aztán lassan megcsendesedett Roboám, mert a Bibliában ennek a szomorú történetnek a végén mégis ezt olvassuk: „Ők hallgattak is az ÚR szavára, és hazatértek, nem vonultak ki Jeroboám ellen.” (2Krón 11:4/b). Nagy változás volt ez, mert egy ilyen Roboám-féle emberre nem jellemző, hogy feladná vagy hallgatna az Úr szavára. Lehet, hogy eszébe jutott Roboámnak egy másik prófécia is. Isten már korábban, még Salamon idejében, egy másik prófétán keresztül megmondta: „Íme, kiszakítom az országot Salamon kezéből, és tíz törzset neked adok. Egy törzs azonban az övé marad szolgámért, Dávidért és Jeruzsálem városáért, amelyet kiválasztottam Izráel összes törzse közül. Azért lesz ez így, mert elhagyott engem.” (1Kir 11:31-32).

            Roboám most az egyszer hallgatott Isten szavára. Korábban a rossz tanácsra hallgatott, de ezt a döntését soha nem bánta meg. Mert aki Isten szavára hallgat, az azt soha nem bánja meg. Mert Isten az, aki mindig jó tanácsot ad nekünk. Isten az, aki mindenkinél jobban szeret minket. Aki érdek nélkül tanácsol, mindig a mi érdekünket szem előtt tartva. Ő úgy ad tanácsot, hogy közben irányítja az eseményeket. Pontosan tudja, hogy mi fog bekövetkezni, és miért. Így készíti fel az eseményekre azokat, akik hallgatnak rá.

            Ady Endre írja egyik versében: “Ha néha-néha győzök, Ő járt, az Isten járt előttem. Kivonta kardját, megelőzött.” („Jön az Isten” c. verse) Isten előtte jár azoknak, akik készek Őt követni. Roboám ezt nem tudta, de itt, ebben a helyzetben mégis hallgatott az Úr szavára, és ez is Isten külön kegyelme volt, hogy még egy ilyen kezdő, bölcsesség nélküli, rossz tanácsadókkal körülvett ember is képes kritikus helyzetben hallgatni az Úr szavára. Isten annyira szerette az Ő népét elesett állapotában is, hogy megőrizte attól, hogy Roboám ismét rossz döntést hozzon, mert még e mögött is az Isten kegyelme van, ha képesek vagyunk Őrá hallgatni.

            Mennyivel más az, ha valaki tudatosan, nemcsak hallgat az Úr szavára, miután már elrontott sok mindent, hanem előre kérdezi az Urat. Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Milyen nagy kegyelem az, ha valakiben Salamon alázata van, aki az Úrtól kért bölcsességet. Nagyon érdekes kifejezés van a Biblia eredeti nyelvén. Azt jelenti: Adj a te szolgádnak halló szívet! Olyan belső érzéket, amivel hallom, hogy mit mondasz. Amivel értelek téged, és így leszek értelmes ember. Aki érti, hogy mit mondasz, és azt cselekszi is.

            Aki Istennek engedelmes, az hallja, hogy Ő mit mond, és utána alárendeli magát annak, amit mondott. Vagyis hiába határozta el, mint Roboám, hogy megyünk, visszaszerezzük, és majd én megmutatom... Ne mutasson meg semmit! Megmutatta eddig, hogyan tudja elrontani a dolgokat. Most már azt kellene megmutatni: mit jelent az Úr szavára hallgatni, és magát annak alárendelni.

            Mindig meg kell alázkodnia az embernek, mert ötleteink ugyan vannak nekünk általában, meg elképzeléseink is, meg a nagy akarás is mozog bennünk, különösen, ha oda kell csapni, vagy vissza kell csapni, de Isten gyermeke nem csapkod, Isten gyermeke engedelmeskedik. Alárendeli Isten gondolatainak a maga gondolatait.

            Jézus főpapi imádságának a befejező mondata ez volt: „Mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te!” (Mk 14:36). Ez volt Jézus egész alapállása, szemlélete.

            Isten adott mindnyájunknak akaratot. Az arra való, hogy mindig újra alárendeljem az Ő akaratának, és akkor fogok helyes döntéseket hozni. Egyébként ragaszkodhatom a magaméhoz, elmondhatom újra és újra, megpróbálhatom bebizonyítani, hogy mégiscsak jót akartam, s a végén mégis mindig rossz jön ki belőle. És ha ütközöm örökké Isten akaratával, egyszer összetörök az ütközések során, és soha nem tapasztalom meg azt, milyen jó dolog azt mondani és úgy élni: mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te.

            Azzal kezdődik, hogy az ember kérdez, hogy értse és szeresse Istentől rendelt útját. Hogy van-e benne annyi alázat: nem tudom. Ahogy Salamon és Roboám nem tudott uralkodni, mi ugyanúgy nem értünk sok mindenhez. Van-e ennyi alázat bennünk, hogy kérdezzük Őt?

            Aki kérdezi, abban már bizalom és hit is van, hogy Isten felelni fog, és jót fog tanácsolni. És valahogy meg fogom érteni. Ha még egy Roboám is a maga süket lelki füleivel megérthette, meghallhatta az Úr szavát, akkor az én süketségemet is elveszi Isten.

            Isten olyan kegyelmes, hogy még a Roboámokhoz is küld prófétát. Még az engedetlent is újra és újra megajándékozza az Ő tanácsával. Csak hallgatunk-e az Ő tanácsára?

 

            Maga a mindenható Isten ígéri nekünk ezt: „Bölccsé teszlek és megtanítalak, melyik úton járj; szemeimmel tanácsollak téged.” (Zsolt 32:8.) De ahhoz, hogy a szemével tanácsolhasson, az én szememnek szüntelenül Őrá kell néznie. Nyilván értjük, hogy ez mit jelent a szó lelki értelmében. Szakadatlanul ennek a vágynak kell frissnek maradnia a hívő szívében: Uram, tanácsolj engem, és ha megértem, bizonyos, hogy engedelmeskedem neked. És minél többször engedelmeskedem, annál könnyebben meg fogom érteni.

            Kinek a tanácsára hallgatsz? Ez volt a kérdésünk. Isten segítsen minket, hogy mostantól kezdve kérdezzük Őt szüntelenül. Vegyük elő a Szentírást naponta, figyeljünk az igehirdetésben az Ő tanácsára, és legyünk készek engedelmeskedni neki. Ámen.