Erzsébet és Zakariás – egy új korszak határán (Advent 1. vasárnapja)

 

100 EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 42.

Erzsébet és Zakariás – egy új korszak határán

Olvasmány: Lk 1:5-25

„De az angyal így szólt hozzá: Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, akit nevezz Jánosnak. Örömöd lesz ő és vigasságod, és sokan örülnek majd az ő születésének, mert nagy lesz ő az Úr előtt, bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel. Izráel fiai közül sokakat visszatérít majd az Úrhoz, az ő Istenükhöz. Őelőtte jár Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez térítse, és az engedetleneket az igazak lelkületére, hogy felkészült népet állítson az Úr elé.” (Lk 1:13-17)

            Amikor egy új elnök, egy új lelkész, vagy egy új igazgató lép a hivatalába, azt szoktuk mondani, hogy egy korszak véget ért, és most egy új kezdődik. Általában az új arcokkal új szokások lépnek a régiek helyébe. Sok minden megváltozik ilyenkor. Erzsébet és Zakariás azok közé tartozott, akik elsőként érzékelhették azt a változást, amelyet Jézus születése jelentett. Mint papi családból származó istenfélő család ők a régi rend legkiválóbbjai közé tartoztak. Életük hosszú évei alatt az ószövetségi törvényeket követve Isten szolgálatának szentelték magukat. Mégis a bánat felhője árnyékolta be az életüket, mert a legnagyobb áldás, amire vágytak nem adatott meg nekik. Erzsébetnek és Zakariásnak nem született gyermekük, már mindketten megöregedtek és már nem is reménykedtek a gyermekáldásban, amikor Isten megkönyörült rajtuk és egy angyalt küldött Zakariáshoz a jó hírrel.

            Erzsébet és Zakariás életében ekkor köszöntött be, vártalanul, az új korszak. Egy nap, amikor Zakariás éppen a papi szolgálatát végezte a templomban, Isten angyala állt elé azzal a megdöbbentő hírrel, hogy gyermeke fog születni. Zakariás azonban, aki már régen feladta a reményt és lemondott arról, hogy gyermeke születhet, képtelen volt elhinni az angyal szavát. Isten pedig a kételkedő és jelet követelő Zakariásnak válaszként bezárja a száját, és néma marad egészen addig, míg az Isten ígérete be nem teljesedik és meg nem születik a gyermek.

            Nem sokkal ezután Erzsébet egyik rokona, Mária még különösebb hírrel érkezik látogatóba a családhoz. Máriának szintén megjelent Isten angyala azzal a hírrel, hogy ő is gyermeket fog szülni, annak ellenére, hogy még nem ismert férfit. Az angyal azt is kijelentette, hogy Mária csodálatos módon, a Szentlélektől fogant meg és a születendő gyermek pedig az a Messiás, akire a zsidók oly régóta vártak. Isten tehát nemcsak Erzsébet és Zakariás imádságát hallgatta meg, nemcsak az ő várakozásuk ér hamarosan véget, de a Szabadító után vágyakozó egész nép, sőt az egész emberiség vágyakozása beteljesedik, mert hamarosan új korszak kezdőik.

            Az idős házaspár, Erzsébet és Zakariás, megérhette és láthatta ennek az új korszaknak az eljövetelét. A fiuk, akinek Isten parancsa szerint a János nevet adták, a Messiás útkészítője lett.  Ő volt Keresztelő János, aki Jézust is megkeresztelte és bizonyságot tett róla, hogy ő a Messiás, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.

            Erzsébet és Zakariás adventi emberek voltak, akik örömmel várták az új korszakot, Isten ígéreteinek beteljesedését.

1.      Zakariás, a megnémult pap

            A Lukács evangélista által leírt első jelenetben Zakariás van előttünk, aki épp a papi szolgálatát végzi, amikor angyal jelenik meg neki, ő maga pedig megnémult. Megtudjuk azt is, hogy Zakariás feleségével, Erzsébettel együtt már idős volt, és amint Lukács evangélista hangsúlyosan említi, nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt. Nehéz elképzelni ma egy olyan kultúrát, amelyben a gyermek jelenti azt, amit ma a vagyon. Olyan mintha azt mondanánk, hogy ez az idős pár nincstelen volt; olyanok, akik egy élet munkája után sem vitték semmire. Nincs gyermekük, tehát nincs semmijük. A korabeli, vallási alapokon szerveződő társadalomban, ahol mindenki hitt Istenben, a gyermektelenség azt jelentette, hogy nincs az életükön áldás. Ez pedig akkoriban mindenképpen megvetéssel, sőt, gyalázattal járt együtt. Hogyan lehet, hogy valakinek Isten nem ad gyermeket, és miért nem ad gyermeket? A családi fájdalom, keserűség persze sok esetben hitbeli válságot is eredményezhet.

            Lukács azonban itt nem csak azt mondja Zakariásról, hogy Isten szolgája, vagyis pap, aki a templomi liturgiában adott rend szerint részt vesz, és így Isten előtt képviseli a népet, hanem azt is, hogy Erzsébettel együtt „igazak voltak…. és feddhetetlenül éltek.”(Lk 1:6).

            Isten mégis bezárja ennek az asszonynak a méhét, és elveszi tőlük a gyermekáldást. Ők imádkoznak és várnak. Mert az advent lényege pontosan ez.  Mennyi várakozás, mennyi imádság, mennyi reménykedés, mennyi csalódás. Erzsébet és Zakariás évtizedeken át ebben élnek, miközben egyre nagyobb rajtuk a teher, egyre növekszik irántuk a megvetés és a gyalázat. Isten pedig, bár sokáig váratta őket, akkor, amikor már emberileg nézve lehetetlennek látszik, cselekszik és megadja a gyermekáldást.

            Akkor, amikor Zakariás a maga mindennapi, hétköznapi munkáját végezte, és épp áldozatot mutatott be a templomban, megjelent neki Isten küldötte, és örömüzenet hirdet: „Meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked.” (Lk 1:13).  Ennek az örömhírnek van személyes és közösségi kapcsolata is.

            Az angyal így folytatja Isten cselekvésének bejelentését: „Örömöd lesz ő és vigasságod, és sokan örülnek majd az ő születésének… Izrael fiai közül sokakat visszatérít majd az Úrhoz, az ő Istenükhöz, és őelőtte jár Illés lelkével és erejével.” (Lk 1:14-15).

            Miközben elhangzik az örömhír, Zakariás megdöbbentő választ ad: „Miből tudom meg ezt? Hiszen én már öreg vagyok, és a feleségem is igen idős.” (Lk1:18). Isten angyalával találkozni egész különleges élmény lehet. De úgy tűnik Zakariás számára ez sem elég. Ő, aki papként, Isten szolgája, nem hisz az Isten küldöttének és jelet követel tőle. Ha egy ember hozta volna a jó hírt, talán még elfogadható lenne Zakariás kételkedése, de amikor Isten angyala az, aki e szavakat mondja, akkor ez a súlyos hitetlenség jele. Az öreg pap szívét annyira betöltötte a keserűség és a csalódottság, hogy az angyal által hirdetett evangéliumra ő csak hitetlenséggel tud válaszolni. Isten azonban nem veti el hitetlen szolgáját, pontosan tudja, hogy mi van Zakariás szívében. Isten mégis úgy dönt, hogy munkáját rajtunk, hitetlen gyermekein keresztül viszi győzelemre.

            Az angyal pedig megadja számára a kért, de mégis nehéz próbát hordozó jelet is: „Íme, most megnémulsz, és nem tudsz megszólalni egészen addig, amíg ezek végbe nem mennek.” (Lk 1:20).  Nos, az angyal megjelenése és az örömhír meghallása Zakariás számára egy egészen komikus helyzetet hoz létre.

            Amikor egy kicsit megkésve Zakariás végül kijön a templomból a nép elé, akik tudják, hogy valami történt vele, szólni szeretne, de nem tud. Az emberek tudni szeretnék, hogy mi történt. Zakariás, miért maradt olyan sokáig a templomban, az oltárnál? De Zakariás csak integetni tud. Talán megpróbálta elmutogatni, hogy egy angyalt látott, és üzenetet kapott. Miközben, Zakariás, az ószövetség letűnő korszakának papja elnémult, aközben Isten munkálkodik. Már elkezdődött az új korszak, angyal hirdeti a jó hírt, az evangéliumot! Isten az ősatyáknak tett ígéreteit, a próféták által megjövendölt tetteit így viszi a beteljesedés felé. A nagy advent, az ószövetségi várakozás ideje lassan céljához ér.

2.      Erzsébet, az örvendező édesanya

            Erzsébet is csodát élt át, részesévé vált Isten tervének, idős kora és meddősége ellenére megfogant és fiút várt. Amikor észrevette, hogy gyermeket vár, öt hónapra elrejtőzött az emberek elől. De rokona, Mária, aki szintén csodás módon várt gyermeket, mégis megtudta Isten angyalától, a hírt és látogatóba ment hozzá. Mária, aki szintén rejtőzködni akart, három hónapot töltött el Erzsébetnél. De mi is történik ezen a különleges kismama találkozón? Ketten vannak együtt, két gyermeket váró édesanya. Erzsébet, aki már túl idős ahhoz, hogy gyermeke legyen, és Mária, aki még túl fiatal. Ezért akartak mind a ketten rejtőzködni az emberek elől. Mind a ketten csodát éltek át. Erzsébet is, akinek életében kései a gyermekáldás, és akinek annyi megvetést és gúnyolódást kellett elviselnie. Mária is, akinek életében sokkal korábban érkezett az áldás, mint gondolta.

            Isten olykor valóban különös módon munkálkodik. Örömöt hoz a két asszony életébe, bár emberileg nézve úgy tűnik, mintha az időzítéssel lenne némi gond. Az Örökkévaló Isten számára azonban az idő egészen mást jelent, mint a véges teremtmény számára. Meg kell értenünk, hogy Isten számára nincs túl késő, és nincs túl korán. Isten szabad, szuverén, bölcs és hatalmas, ugyanakkor játékos, váratlan, meglepetésekkel teli. Kibillenti az eseményeket a megszokott kerékvágásból, hogy mindenki felismerje, ami történik, az Isten csodája, az nem emberektől van, hanem egyedül Őtőle. A történet középpontjában itt az édesanyák állnak. Istennek a szabadító munkája, a Szentlélek teremtő ereje, Izrael és a világ megváltásának története, az elnyomó uralkodóknak a trónról való letaszítása és az elnyomottak felemelése mind velük kezdődik. A meddőben az egyik oldalról, és a szűzben a másikról. Különös módon munkálja Isten az örömhírt. A két asszony találkozásával kezdetét veszi az adventi öröm: „Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében. Betelt Erzsébet Szentlélekkel, és hangos szóval kiáltotta: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse!” (Lk 1:41-42).

            Lukács nem véletlenül írja, hogy Erzsébet betelt Szentlélekkel, és utána hangos szóval dicsérte Istent, áldást mondva Máriára. És nem véletlen, hogy utána Mária is belekezd híres magasztaló énekébe: „Magasztalja lelkem az Urat, és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben.” (Lk 1:46).

            Fontos megjegyezni, hogy a Szentlélekkel való beteljesedés mindig Isten magasztalásával, Isten nagyságos dolgainak hirdetésével jár. Amikor tehát a két asszony, az örömhír részeseként találkozik, valamint általuk Isten küldötte, János és Jézus találkoznak, a Lélek leszáll, betölti őket. Ők pedig elkezdik magasztalni az Urat, aki nemcsak az ő életükben, hanem az egész világ életében újat kezd. Ünneplik az Urat, aki nem fegyverrel és erőszakkal jön, hogy ledöntse az erőszakos hatalmasokat és felemelje a megalázottakat, hanem e két asszony méhében cselekszik. Isten nem feledkezett meg szövetségéről és ígéreteiről, hogy helyreállítja népét, Izraelt, de aki ezt rejtett, csendesen kibontakozó módon teszi, ahogy azt csak ezek az asszonyok tudják, amint részesei annak, ahogyan a gyermekek formálódnak a méhükben. Az örömhír, hogy ez Isten útja. Evangélium!

3.      A megújult hitű házaspár

            Végül elérkezik Erzsébet szülésének ideje, ami már nem magányosan, hanem a szomszédok, rokonok társaságában történik. Mindenki örül a gyermek születésének. A névadás körül azonban kisebb zavar alakul ki, mivel Erzsébet Jánosnak akarja nevezni a fiút. A rokonok a korabeli szokások szerint azt várnák, hogy az első fiúgyermek az apja nevét kapja. Végül Zakariás egy táblára írja azt, amit az angyal parancsolt neki: „János a neve.” (Lk 1:63). Amikor Zakariás leírja ezt a mondatot, akkor saját cselekvésével teljesíti be, amit Isten parancsolt, s amit ő korábban képtelen volt elhinni. Mivel Zakariás most már nem kételkedik, hanem engedelmesen teszi azt, amit Isten mondott, így vele is megtörténik a csoda és ő is csatlakozik az örvendező asszonyok társaságához, ő is Istent magasztalja: „Azonnal megnyílt Zakariás szája, megoldódott a nyelve, beszélni kezdett, és áldotta az Istent.” (Lk 1:64).

            Mindenkit félelem szállt meg, mert az emberek megértették, hogy ezekben az eseményekben Isten munkája mutatkozik meg, amely örömhírt hoz mindenki számára. Ezt az adventi örömüzenetet hirdette Zakariás, amikor megnyílt a szája és Szentlélekkel betelve prófétálni kezdett. Magasztaló imádságában megemlékezett Isten ígéreteiről és a szövetségről, Isten nagy történetéről népe és a világ életében. Majd pedig így prófétált az újszülött fiáról, Jánosról: „Te pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétája leszel, mert az Úr előtt jársz, hogy előkészítsd az ő útjait, hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére, bűneik bocsánata által, Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból; hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára.” (Lk 1:76-77).

            Az a Zakariás, aki korábban hitetlen volt és ezért néma lett, most amikor hitt és engedelmeskedett, megnyílt a szája, és most ő az, aki soha nem látott dolgokat hirdet úgy, mint amelyek biztosan meglesznek. Az, aki nem hitte, hogy gyermeke lesz, most arról beszél, hogy hamarosan Isten világossága fog felragyogni a népekre, akik sötétségben vannak. Az, aki öreg papként végezte munkáját, most Isten prófétájaként hirdeti azt az újkorszakot, amelyben Isten az ő könyörülő irgalmából bűnbocsánatot adományoz népének. Az, aki saját gyermekének születését nem hitte el, most egész népe évszázados vágyakozásait és imádságait látja a beteljesülés küszöbén. Az, akinek hitetlensége és némasága mintegy jelként utalt arra, hogy hosszú ideje Istennek nincs prófétai kijelentése népe számára, most Szentlélekkel betelve hirdeti, hogy Isten cselekszik, Isten uralma a küszöbön áll, hogy magához hívja és megbékítse népét.

            Ez az adventi evangélium. És ez még csak a kezdet. Itt még csendben bontakozik ki az, ami Jézus Krisztusban népek világosságává, nyilvános örömüzenetté lesz. De vannak, akik már itt részesei, akik megragadják, akik meghallják, akik betelnek Szentlélekkel, és akik magasztalnak és ujjonganak.

            Zakariás és Erzsébet kétségtelenül egy új korszak határán álnak. Mielőtt a Messiás valóban eljött fizikai értelemben és nyilvánosan a világba, Zakariás és Erzsébet hite megújult és diadalmaskodott. Legyen így a mi hitünkkel is, mielőtt a Messiás újra eljön! Legyen számunkra az advent valóban a felkészülés és a hitben való megújulás ideje! Ámen.